Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A Strabag, a Colas, a Duna Aszfalt és a Hódút építheti a kassai autópályát

0

A magyar és szlovák ígéretek szerint 2022-re készülnek el az M30-as, illetve az R4-es még hiányzó részei, így akkortól lehet gyorsforgalmi úton eljutni Budapestről Kassára és Eperjesre.

Kihirdették a közbeszerzés eredményét az M30-as autópálya még hiányzó 56 kilométeres szakaszának kivitelezésére – írja a Magyar Építők az uniós közbeszerzési portálra hivatkozva.

Az M3-asból kiágazó M30-as most 30,1 kilométeres, Miskolcig ér. Innen a 40,5-es (a szakzsargon szerint 40+500) szelvényig a Strabag Építő Kft. és a Strabag AG készítheti el a 10,4 kilométeres részt. A szerződés értéke az előzetesen kalkulált 36,824 milliárddal szemben 39,945 milliárd forint. Ezen a részen két csomópont épül, egy miskolci és a Szikszó déli, négy felüljáró, három aluljáró, valamint egy tengelysúlymérő állomás.

Strabag Colas Hódút Duna Aszfalt közút M30 autópálya útépítés beszerzés Szlovákia Kassa Miskolc NFM
Fotó: NIF

A Colas út Zrt. és a Colas Hungária Zrt. a kivitelezője a 24,2 kilométeres, a 64,7-es szelvényig tartó következő résznek 66,925 milliárd helyett 75,394 milliárdért. Itt is két csomópont lesz: Kázsmárknál és Encsnél. Tíz felül- és 11 aluljáró is a projekt része, valamint mindkét oldalon egy-egy komplex pihenő, az encsi autópálya-mérnökség, sőt az Encset, Forrót és Abaújdevecsert összekötő kerékpárút-, illetve járdahálózat is.

A határhoz legközelebbi, 22,2 kilométeres szakaszt a becsült 54,449 milliárd helyett 63,981 milliárdból alakíthatja ki a Hódút Kft. és Duna Aszfalt Kft. A garandnai és a hernádszurdoki csomópont, 16 felül-, négy aluljáró és két pár egyszerű pihenőhely is a feladataik között van.

A 86,8-as kilométerszelvényben kapcsolódik majd az épülő autópálya a minap átadott rövid szakaszhoz, amely az államhatárral és a szlovák R4-es autóúttal köti majd össze. A két ország illetékes minisztériumainak vezetői az ünnepségen egyaránt azt ígérték, hogy 2022-re készülnek el az M30-as, illetve az R4-es hiányzó darabjai. Ha így lesz, nemcsak a Budapest-Miskolc-Kassa-Eperjes táv tehető majd meg végig gyorsforgalmi úton, de tovább javul a Pozsony és Kassa közötti közúti összeköttetésben is a Magyarországon át haladó nyomvonal pozíciója a Vág és a Hernád völgyét követő szlovákiai iránnyal szemben. Már jelenleg is Budapest térségén keresztül lehet gyorsabban megtenni az utat Szlovákia két legnagyobb városa között, mint a ma még hiányos, északra kerülő szlovák autópályán.

Strabag Colas Hódút Duna Aszfalt közút M30 autópálya útépítés beszerzés Szlovákia Kassa Miskolc NFM

Átadtak 1700 méter autóutat

0

Az ígéretek szerint 2022-ben Eperjesig vezet majd gyorsforgalmi út Pesttől.

Kedden átadták az M30 Tornyosnémeti és az országhatár közötti szakaszát. A magyar oldalról érkező autósok így közvetlenül az R4-es gyorsforgalmin haladhatnak tovább Kassa felé. Mostantól a két éve elkészült szlovák R4-es kerülő nélkül kapcsolódik be a 3-as főútba.

közút útépítés Szlovákia Miskolc Kassa M30 autóút határ beszerzés EU Homolya Róbert NFM NIF

A projekt megvalósítása során 1,7 km hosszon, 2×2 sávos autóút épült leállósávval, középső elválasztó sávval. Az autósok innentől 110 km/h sebességgel haladhatnak a szakaszon.

közút útépítés Szlovákia Miskolc Kassa M30 autóút határ beszerzés EU Homolya Róbert NFM NIF
Az OpenStreetMap térképén látható, hogy Szlovákiában a lilával jelölt gyorsforgalmiút-hálózat Kassa és Eperjes körzetében még hiányos

Tornyosnémetitől nyugatra egy különszintű csomópont épült, amely kapcsolatot biztosít a meglévő 3. úttal. A település, valamint az autóút felhajtó- és lehajtóágainak balesetmentes megközelítését két körforgalom segíti. Összekötésükre egy öttámaszú, 4 nyílású híd is létesült. A Tornyosnémeti mellett található mezőgazdasági területeket szintén a felüljárón keresztül lehet elérni.

közút útépítés Szlovákia Miskolc Kassa M30 autóút határ beszerzés EU Homolya Róbert NFM NIF

Megújult a 20 éve épült tengelysúlymérő állomás is, a kijelölt gépjárművek ellenőrzésére és kiterelésére automata, előszűrő, rendszámfelismerő- és kijelzőrendszer létesült változtatható jelzésképű táblákkal. A szakasz téli üzemeltetését egy kálcium-klorid-oldat-tároló és sósiló biztosítja.

közút útépítés Szlovákia Miskolc Kassa M30 autóút határ beszerzés EU Homolya Róbert NFM NIF

Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a projekt folytatásáról beszélt a keddi átadáson: „A beruházó Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. 2017 decemberére már megkötötte a kivitelezési szerződéseket a Miskolcig tartó folytatásra is. A munkálatok a következő hónapokban megkezdődhetnek a borsodi megyeszékhelyig még hiányzó közel 60 kilométeren. A jelenlegi ütemtervek szerint az M30 autóút 2022-ben teljes hosszban elkészül. A beruházásokkal az egymilliós lélekszámú Kassa-Miskolc eurorégió közlekedési helyzete, a térségben lakók életminősége és életlehetőségei jelentős mértékben javulnak.”

közút útépítés Szlovákia Miskolc Kassa M30 autóút határ beszerzés EU Homolya Róbert NFM NIF

Viktor Stromček, a szlovák Közlekedési és Építésügyi Minisztérium államtitkára kiemelte: „Nagyon örülök annak, hogy további kilométerekkel gyarapodott az a fontos közúti folyosó, amely összeköti Szlovákiát Magyarországgal és Lengyelországgal. Jelenleg is folynak a munkálatok Kassa és Eperjes körgyűrűjénél, valamint befejezés előtt állnak azoknak a projekteknek az előkészítő fázisai is, amelyek által kompletté válik a Magyarországról vezető autópálya Eperjesig 2022-ben.”

közút útépítés Szlovákia Miskolc Kassa M30 autóút határ beszerzés EU Homolya Róbert NFM NIF

Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta: „A mai napon nem valaminek a befejezését, hanem a kezdetét ünnepeljük. Ezzel a kicsiny, ámde fontos szakasszal végre kézzelfogható jeleit is láthatjuk a via carpatia Hernád-völgyben fekvő szakaszának, mely szorosabbra fűzheti majd a kapcsolatot a visegrádi négyekkel. A mostani beruházással továbbá nem csak egy utat építettek meg, hanem nehéz sorsú térségek helyzetét jobbítja ennek a munkának eredménye.”

közút útépítés Szlovákia Miskolc Kassa M30 autóút határ beszerzés EU Homolya Róbert NFM NIF

Kondrik Kornél, a NIF Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese azt mondta: „A mostani beruházás jelentőségét mutatják a következő számok is: 3,4 km vadvédő kerítést építettünk, 1 hektár új erdőt telepítettünk. A földmunkák során megmozgattunk 30 000 köbméter humuszt, 130 ezer köbméter földművet és tízezer köbméter pályaszerkezeti réteget építettünk. Az M30-as építése itt nem áll meg. A Miskolc–Tornyosnémeti szakasz tavasszal megkezdődő építésének köszönhetően gyorsforgalmi kapcsolat jön létre az M3, Miskolc és az országhatár között.”

közút útépítés Szlovákia Miskolc Kassa M30 autóút határ beszerzés EU Homolya Róbert NFM NIF

A fejlesztés a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából, a NIF beruházásában, uniós forrás felhasználásával valósult meg. A kivitelezést az Euroaszfalt Kft. végezte el nettó 4,37 milliárd forintból.

közút útépítés Szlovákia Miskolc Kassa M30 autóút határ beszerzés EU Homolya Róbert NFM NIF

(Törzsszöveg és a máshogy nem jelzett illusztrációk: NIF)

Meglepő helyre épül gyorsforgalmi út

0

Az R11-es gyorsút Esztergomtól vezet majd a Zsámbéki medencén át az M1-esig. A Constreal Mérnöki Iroda tervezheti.

Magyarországon eddig azt szokhattuk meg, hogy a nagyon régóta kijelölt, a fővárostól sugárirányban az országhatárok felé vezető, vagyis az egyszámjegyű főutak által is követett irányban épülnek gyorsforgalmi utak: az M7-es párhuzamos például a 7-essel, az M1-es az 1-essel. Az M3-as nemcsak a 3-as, hanem a 4-es főút szerepét is átvette részben, hiszen Nyíregyházára és Debrecenbe is ezen érdemes indulni Budapestről. Talán csak az M0-s és két rövidke, lényegében Duna-hidakban (M8, M9) megtestesülő szakasz olyan gyorsforgalmi, amely nem párhuzamos korábbi főúttal.

Nem hagyományos főút funkcióját veszi majd át viszont az R11-es, hiszen amit – többek között – ki kell váltania, a 102-es főút maga is csak 2013-ban született. (Részben adminisztratív okból, hogy a teherforgalomra útdíjat lehessen kivetni, sok három számjeggyel jelölt főutat hoztak létre ebben az időben mellékutak átszámozásával.)

Az új gyorsút számos funkciót lát majd el. Miniszterelnöki ígéret szól arról, hogy minden megyei jogú várost „négysávos” köti be a gyorsforgalmi hálózatba. Esztergom ugyan nem tartozik ebbe a kategóriába, de régóta aspirál a címre, és úgy látszik, a kormány is így kezeli, hiszen ugyanúgy a modern városok program keretében készül az új út, mint más városokhoz. (Hasonló kategória Pápa, az odavezető szakaszt is négysávúsítják.)

gyorsút közút NIF beszerzés R11 útépítés KRESZ
A NIF – nem szokásos tájolású – térképén a győztes nyugati nyomvonal pirossal

Ettől függetlenül hálózati szempontból is fontos lesz az R11. A térség gyorsan fejlődött az utóbbi időben, sokan, főleg autósok költöztek ide, és az intézményi, ipari forgalom is hatalmas. Az összekötés szükségességét hangsúlyozó esztergomiak mindig megemlítik például a Suzukit. Az autógyárnak a kormány stratégiai megállapodásban ígérte meg a bekötést az M1-eshez.

A Pilis és a Zsámbéki medence a fővárost elkerülve juthat majd el az ország sztrádáihoz, az R11-es így némileg hasonló szerepű is lehet, mint a vitatott nyugati M0-szakasz. De például a Gerecse keleti peremtelepülései éppen a fővárosba kapnak jobb összeköttetést. Az R11-esnek nemzetközi szerepe is lesz, Szlovákia egyes területeiről ez lesz a legjobb út délre.

Vita volt az új gyorsforgalmi nyomvonaláról. A Zsámbékot és Perbált keletről kerülő változat olcsóbb lenne, de helyi civilszervezetek azzal érveltek, hogy a települések számára kedvezőbb a tőlük távolabb, a nyugati oldalon vezetett út. Ők győztek, 2016 végén jelentették be, hogy a nyugati nyomvonal valósul meg, ezzel együtt az építkezés befejezésének időpontja is kitolódott 2019-ről 2022-re.

gyorsút közút NIF beszerzés R11 útépítés KRESZ
A NIF ábrája a becsült forgalommal a leendő R11 déli szakaszán és környékén

Eldöntendő kérdés persze maradt még. Elsősorban a gyorsút északi végén. Az R11-esbe – négysávosra bővítve és kissé korrigálva – beépül a mai 117-es, de még nem tudni a gyorsút esztergomi, dorogi végpontjának pontos helyét. Figyelembe kell venni a teherautók által használt komp elhelyezkedését, a jövőben ezt kiváltó új Duna-híd és a majdani M10-es nyomvonalát. (A Szlovákiából jövő forgalom szükségszerűen érinti majd Esztergom belterületét, amíg nem készül egy új híd, hiszen a mostani a belvárosba érkezik.)

A válaszokat a megvalósíthatósági tanulmány és a költség-haszon elemzés alapján kell majd megadni. Ezek elkészítésére a Constreal Mérnöki Iroda Kft. kapott megbízást nemrég, ahogy arról a Magyar Építők beszámolt az európai közbeszerzési közlöny alapján. A cég a többi tervezési, engedélyezési és dokumentációs feladatot is elnyerte egészen a részletes kiviteli tervekig. A szerződés nettó értéke 1,896 milliárd forint. A közbeszerzésre további három ajánlat érkezett: a Roden Kft. az Utiber Kft., továbbá a Főmterv Zrt., a Tura-Terv Kft. és a Unitef-83 Zrt. alkotta konzorcium pályázott még.

gyorsút közút NIF beszerzés R11 útépítés KRESZ
Az OpenStreetMap közlekedési térképén jól látható, hogy az Esztergom–Zsámbék–Bicske–Székesfehérvár vonal egy hiányzó harántirányú kapcsolat 

Az útnak egyébként természetes folytatása lenne a kiépítéséhez képest nagy forgalmú 811-es főút által kijelölt irány Székesfehérvár felé. Érdekességként, nem a mai építési igények indoklásaként jegyzem meg, hogy a friss Magyar Királyságnak az egyik legfontosabb útja vezetett a királyi székhely Fehérvár és az egyházi központ Esztergom között, Zsámbék akkori fontossága alighanem annak is köszönhető, hogy körülbelül félúton fekszik.

A 32 kilométeres R11-es egy ma még ismeretlen új gyorsforgalmiút-kategóriát, a gyorsutat fogja képviselni. Az autóutaknál egyszerűbb, esetenként szintbeni kereszteződést is tartalmazó, de 110-es tempóval használható gyorsutak közé fog tartozni a leendő R67-es és az R76-os is. Meglehet, sokkal több nem is lesz ebből a típusból, hiszen a kormány felül kívánja vizsgálni ezt az útfajtát.

Az utasok negyede már nem áll sorban a MÁV-Start pénztárainál

1

Az eladott jegyek 12 százalékát interneten veszik meg, 14 százalékot pedig automatából, közölte a MÁV-Start. A statisztika ugrásszerű változást mutat, bizonyára az egy hónappal ezelőtti menetrendváltáskor megnövelt kedvezményeknek köszönhetően.

Tavaly év végén jelentőset lépett a MÁV-Start a 21. századi jegyértékesítési módok fejlesztésében. Ezen a területen a vasút nem csak nemzetközi összehasonlításban állja meg a helyét, de érdemes összevetni a BKK botrányaival, szerencsétlenkedéseivel.

A fontosabb, de a nagyközönség által igazán még nem érezhető újdonság, hogy a Vonatinfó mobiltelefonos (most még csak androidos) alkalmazásban is lehet jegyet vásárolni. Ez ugyanis tesztelési fázisban van, csak az először erre jelentkezők szűkebb köre (és például alkalmazottak, újságírók) használhatják. Azt ígérik, tavasszal lesz teljes körűen elérhető.

Nekem volt már alkalmam használni, néhányszor valós utazásra is vettem vele jegyet. Ennyi tapasztalatból én úgy vélem, hogy maga az alkalmazás alapvetően használható, kézre áll. Ha egyszer beállítottuk az egyes utasok adatait, kedvezményeiket, a konkrét jegyvásárlás már gyors, egyszerű, mindig gond nélkül ment.

vasút MÁV-Start jegy informatika tarifa
E-jegy e-llenörzése

Nem ilyen jó a helyzet a jegy bemutatásával. Az természetes, hogy a jegyvizsgálóknak sincs még túl nagy rutinjuk. Nagyobb baj, hogy van, ahol nincs kellő térerő, így például Veszprém után (Ajka felé) a kalauz saját készüléke nem tudta leolvasni a jegyünket. Egy másik alkalommal valószínűleg maga a kütyü volt hibás, ezért nem sikerült a beolvasás.

Megkérdeztem erről a MÁV-ot is, ezt felelték: „Az e-vonatjegyen levő QR kód lehetővé teszi, hogy a jegy valódisága és érvényessége térerő hiányában is ellenőrizhető legyen, mivel a jegy adatai benne vannak a kódban is. A jegyvizsgálók számára eljárásrend készült arra az esetre, ha a jegyellenőrző készülék meghibásodik.”

Decembertől új kedvezmények is segítik az önkiszolgáló formák terjedését, így egyetlen hónap alatt kimutatható statisztikai javulást könyvelt el a vasút. „Lendületesen nő az internetes jegyvásárlás népszerűsége: december 8-tól január 7-ig 42 százalékkal többen váltották meg online a vasúti jegyet, mint az egy évvel ezelőtti azonos időszakban. A jegykiadó automaták forgalmára sem lehet panasz, azokból 12 százalékkal többen vásároltak jegyet” – írják közleményükben.

vasút MÁV-Start jegy informatika tarifa
Többen vesznek jegyet az automatákból

Tavaly november végéig az értékesített jegyek 8 százalékát vásárolták meg interneten, a mögöttünk álló harminc napban viszont már 12 százalékot. Az állomások automatáinak részesedése ugyanakkor 13-ról 14 százalékra nőtt.

Öt százalékkal váltak olcsóbbá a jegyautomatás vásárlások, míg az otthon nyomtatott vagy mobileszközön bemutatott menetjegyek ára tíz százalékkal kevesebb a korábbi háromszázalékos engedmény helyett. Egyes alacsonyabb kihasználtságú, legalább 100 kilométer távolságra, csúcsidőn kívül közlekedő járatokra szóló e-vonatjegyek ára ötödével csökkent. Ezekre – a menetrendi keresőben @ jellel jelölt – vonatokra közel 25 ezer e-vonatjegyet vásároltak december 8-ától január 7-ig.

Az információtechnológia gyors fejlődése és az okostelefonok szélesebb körű elterjedése miatt az elektronikus, önkiszolgáló csatornákon keresztüli vonatjegy-értékesítés tartós növekedésére számít a vasúttársaság.

Redukált projektben húzzák ki a felsővezetéket Füredig

0

Megjelent az új közbeszerzési felhívás a Balaton északi partján haladó, 29-es vasútvonal Szabadbattyán és Balatonfüred közötti szakaszának villamosítására. Az elképzelések szerint a 2021-es szezonban már elektromos motorvonatokkal lehet utazni a tó északkeleti nyaralóhelyeire.

Nem először ugrik neki a NIF a tapolcai vonal első szakasza villamosításának. A Fonódó információi szerint az előző kört azért kellett lefújni, mert túlságosan drágán vállalták volna a pályázók. Ha a 25 milliárd forint körüli előzetes kalkuláció alulbecslés is volt, a duplája körüli ajánlatokat viszont túlzottnak találták.

A közbeszerzés akkor még a 65 kilométeres szakasz villamosításán kívül számos más elemet is tartalmazott: a pálya átépítését 11-12 kilométeren, az összes állomás és megállóhely akadálymentesítését, ahogy az iho.hu cikke részletesen felsorolja.

vasút villamosítás NIF Szabadbattyán Balatonfüred Tapolca rekonstrukció beszerzés EU
Dízelmozdonyok helyett villannyal hajtott vontatójárművek járnak majd

Csakhogy az összetett projekt, különösen úgy, hogy még nincsenek meg a részletes kiviteli tervek, plusz kockázatot jelent az építőnek, hiszen nem tudhatja, itt vagy ott, menet közben mennyi olyan akadály derül ki, amelynek az elhárítása külön pénzbe kerül. A pályázók ilyenkor nem tehetnek mást, az előre nem látható tényezőket is beszámolják, azokra is pénzt kérnek.

vasút villamosítás NIF Szabadbattyán Balatonfüred Tapolca rekonstrukció beszerzés EU
Egyszer véget ér a fülei dízelromantika is

Ha tehát kevesebb kiegészítő elem van a rekonstrukció ezen szakaszában, kisebb a bizonytalanság, a kivitelező sem nyomja meg annyira a ceruzáját – gondolták a kiírónál. Így a mostani közbeszerzés a drót kihúzásán kívül csak annyi járulékos elemet tartalmaz, amennyi vélhetően belefér a keretbe: csak feleakkora szakasz épül át, mindössze négy állomás kap magasperonokat, kevesebb lift, új váltó készül majd.

A NIF-ben azt remélik, hogy most sikerül kereten belül maradni, annyira, hogy ennél a kiírásnál már automatikusan eredménytelen lesz a pályázat, ha nem érkezik limit alatti érvényes ajánlat.

vasút villamosítás NIF Szabadbattyán Balatonfüred Tapolca rekonstrukció beszerzés EU
Desiro helyett Flirt

Természetesen a most kimaradó állomások, megállóhelyek sem maradnak örökre színvonaltalanok, a vasútvonal felújításának következő fázisában ezeken is megépül a magasperon és az akadálymentességhez, kényelemhez szükséges többi elem. Ezek tervezése is megkezdődik a vonal Balatonfüred és Tapolca közötti része villamosításának tervezésével együtt.

Közlekedés. Elsősorban közösségi.
Városi és vasút.

Facebook

Utolsó kommentek