A második gyorsút az M7-estől indul, egyelőre a Fenékpusztáig tartó szakaszon indul a kivitelezés.

Az autóutaknál valamivel olcsóbban építhető, de a sima főutaknál jobb szolgáltatást nyújtó – más szóval az autóutaknál rosszabb szolgáltatást nyújtó, de a sima főutaknál drágább –, R-jelű gyorsutakat nemrég illesztették a magyar jogrendbe.

A kétszer két elválasztott sávos, de szintbeni csomópontokkal, leginkább körforgalmakkal megszakítható legalacsonyabb és legfiatalabb gyorsforgalmiút-kategóriából feltehetően soha sem lesz túl sok az országban. Sőt, még az is elképzelhető, hogy kiiktatják ezt az úttípust, hiszen Homolya Róbert nemrég azt mondta a Fonódó kérdésére, hogy a kormány átgondolja a gyorsforgalmi utak rendszerét, a cél az egyszerűsítés.

útépítés közút Zalaegerszeg gyorsút beszerzés Strabag Kresz Homolya Róbert
A NIF térképén a leendő R76-osról

 

Az M7-estől Kaposvárra vezető R67-es az első gyorsút, amelynek kivitelezése elindul, és a NIF közlése szerint az R76-oson kívül az Esztergom és az M1-es közötti R11-es lesz még ilyen.

Az R67-esnek lesz egy érdekessége, egy szakaszán az útba vájt rovátkákon a járművek gumikerekei dallamot fognak játszani. De az R76-ost is különlegesnek tervezik! Mivel az Zalaegerszeg felé vezet, és ott épül az önjáró gépjárművek tesztelésére szolgáló próbapálya, maga az út is okos lesz, vagyis a nem túlságosan részletes ígéretek szerint az út bizonyos információkat küld majd az erre alkalmas járműveknek.

útépítés közút Zalaegerszeg gyorsút beszerzés Strabag Kresz Homolya Róbert
Az új gyorsutakat az autóutakéhoz hasonló, de zöld tábla jelöli majd

Az R76-os kivitelezésének startjáról a Magyar Építők számolt be az uniós közbeszerzési adatokra hivatkozva. Az M7-es autópálya holládi csomópontja és Fenékpuszta közötti, 8,6 kilométeres szakaszt 38,8 milliárd forintért a Strabag Építő Kft. és a Strabag AG készítheti el. Az új gyorsút egyik célja, hogy elvigye az átmenőforgalmat Balatonszentgyörgyről és Battyánpusztáról.