Mindössze ketten tettek ajánlatot a Budapest és Kelebia közötti vasútvonal újjáépítését és fejlesztését célzó gigantikus projektre.
Vagy száz éve nem költött Magyarország annyi pénzt saját forrásból vasútépítésre, mint amennyit a 150-es vonal átépítésére fog. Az országban ma nincs olyan minőségű vasút, amilyen majd a Szerbia felé vezető vonal lesz.
A közbeszerzési dokumentációt még harmincketten kérték le, ám a hatalmas üzletre végül csak ketten jelentkeztek: egy CRE és egy Strabag–CCCC 2018 jelű konzorcium – derült ki a projekt koordinálására alapított Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. (KMV) Fonódónak adott válaszából.
Azt már nem árulták el, hogy pontosan milyen cégek vannak a fantázianevek mögött. A Strabag mindenkinek ismerős lehet, a CCCC pedig akár a China Communications Construction Co., Ltd. szokásos rövidítését is takarhatja. Ez a tőzsdén jegyzett, de többségi állami tulajdonban álló társaság a legnagyobb infrastruktúra-fejlesztő a Kínai Népköztársaságban.
A KMV közlése szerint „mindkét nemzetközi konzorciumban jelen vannak magyar, európai és távol-keleti gazdasági szereplők is, továbbá komoly szakmai múlttal rendelkező alvállalkozókat vontak be a konzorciumi tagok.”
Bár a KMV a Fonódó megkeresésére korábban azt válaszolta, hogy sokan érdeklődnek a közbeszerzés iránt, sőt, arra a kérdésre is pozitívan feleltek, hogy magyar, európai cégek is meg tudnak felelni a feltételeknek, valójában aligha lehet meglepő az eredmény, vagyis az, hogy a nálunk ismert építőipari cégek nem kívántak önállóan indulni, távol maradnak vagy kínai partnerrel együtt pályáznak.
A kínai szakemberek részvételével kialakított közbeszerzési kiírás ugyanis számos sajátosságában az ázsiai ország cégeinek kedvező feltételeket tartalmazza. Maga az a metódus is erre mutat, hogy nem az Európában szokásos módon külön-külön folyik a tendereztetés a megvalósítási tanulmány elkészítésére, a tervezésre, engedélyeztetésre, majd végül a tényleges építésre, hanem minderre egyben kérnek ajánlatot. Ugyancsak a hatalmas vasútépítési lázban égő keleti nagyhatalom vállalkozásainak kedvez a szokatlanul nagy összegű referenciakövetelmény mind a tervezést, mind a kivitelezést illetően. Ezekről részletesebben itt lehet olvasni.
De a nem kínai jelentkezőket alighanem az tartotta vissza a legeredményesebben az önálló indulástól, hogy a kínai kormány lényegében megakadályozhatja az egész projektet, ha netalán nem a neki tetsző győztest hoznák ki. Egy hozzájuk tartozó bank adja ugyanis a szükséges forrás 85 százalékát, és az ajánlatkérő azt is kikötötte, hogy ha nincs pénz, alá sem írja a szerződést a kivitelezésre, illetve ha már ez megtörtént, akkor érvényét veszti a kontraktus. Erről ez az írás szól. Márpedig a kínaiak jóindulatát úgy lehet a legegyszrűbben biztosítani, ha kínai cégekkel közös konzorciumban indul a pályázó.
Maga a beruházás is számos kérdést felvet. Valóban szükséges a 150-es vonal kapacitását növelni? Ha igen, így lehet a leghatékonyabban? Mi a valódi cél, a teherszállítás vagy a személyközlekedés segítése? Ezekkel a problémákkal ez a poszt foglalkozik.
