Egy kommentelő kérésére feltett kérdésre tájékoztatott a MÁV: a laptopunkat nem tanácsos a takarítógépeknek kialakított konnektorba dugni a vontokon, de a többi aljzathoz nyugodtan csatlakozhatunk.

Miért van a vonaton olyan hálózati csatlakozó, amely mellett áthúzott laptopot ábrázoló piktogram mutatja, hogy nem használhatja az utas számítógépe töltésére? – Ezt kérdezte egy ismerősöm a Facebookon.

A MÁV részletes, minden szakmai kérdésre kitérő választ adott. Összefoglalom az utasok számára legfontosabb tudnivalókat, utána pedig bemásolom a teljest választ azok számára, akik az okokra is kíváncsiak.

Tehát: kétféle konnektor van a vonatokon, mert a menet közben szolgáltatott elektromos energia sajátosságai miatt ami a takarítógépeknek megfelelő, az nem jó az utasok berendezéseinek. Ezért az előbbieket áthúzott laptoppal jelölik. Azt én teszem hozzá, hogy sokszor az aljzatok elhelyezése már eleve jelzi, hogy nem az utasnak szerelték oda őket, a takarítókonnektor például a padlóhoz közel vagy a vagon végében, üléstámla mögött kapott helyet.

És akkor következzenek a kérdések és a részletes válaszok, csak némi stilisztikai szerkesztésre vállalkoztam:

Van-e olyan hálózati csatlakozó, amelyhez nem tanácsos csatlakozni?

Az átlagos személykocsikban kizárólag takarítási célú aljzatokkal vannak. Ezek megtáplálása transzformátoron keresztül, fűtési fővezetékről vagy álló helyzetben (nagyon ritkán) kábelről lehetséges. A hálózat TN-S. [Ez a jelölés az érintésvédelmi rendszerre utal, konkrétan azt jelenti, hogy a védővezetőt végig külön választva viszik az egyfázisú üzemi áramokat vezető nullavezetőtől.]

Az utazók számára kezdetekben háló-, illetve fekvőhelyes járműveknél jelentkezett igény a hálózati csatlakozóra. A hosszú utazás miatt a mosdóhelységeket látták el csatlakozó aljzattal, ami egy villanyborotvát tudott táplálni. Az energiaforrás a kocsi 24 voltos akkumulátora volt. A hálózat „IT”. [Ez szintéz egy speciális érintésvédelmi rendszer.] Az akkumulátortöltést a mozdony fűtési fővezetéke biztosította, vagy a vasúti kocsi tengelye („kerékpár”) által hajtott körmös pólusú generátor. (A fűtési fővezeték feszültsége hazánkban 1500 volt (33…) 50 hertz.)

A hordozható szórakoztató elektronikai eszközök elterjedése hozta az utóbbi időben az igényt, hogy az utasteret is ellássuk hálózati csatlakozókkal. Először az IC-forgalom első osztályú kocsijait szereltük föl konnektorokkal. Az energiaforrást a jármű 24 voltos akkumulátortöltője jelenti, az átalakító pedig egy inverter. [Az inverter egyenáramból szabályozható feszültségű váltóáramot előállító berendezés.] A hálózatot életvédelmi kapcsolóval, FI-relével védett TN-S rendszer. Új (Flirt, IC+) vagy nagyjavításon átesett személykocsik 230 voltos hálózata szintén FI-relével védett TN-S. A 230 voltot az energiaellátó állítja elő, a hálózat nem földfüggetlen. (Az energiaellátó gyakorlatilag egy több tápegységből álló berendezés. Előállít 24 volt fedélzeti feszültséget, 24 volt akkumulátortöltést, 230 volt 50 hertz fedélzeti feszültséget, 3×400 volt 50 hertz, 3×400 volt 0–50 hertz feszültséget a klímaberendezés és a fűtőegység számára. A hálózat „földje” a sínhálózat. A vaskerekek ritkán távolodnak el a sínektől. A kerékpárok meghatározott számú tengelyvégén földelőkefék vezetik az üzemi áramokat, kikerülve a csapágyakat. Életvédelmi szempontból viszont az összes csapágytok össze van kötve a forgóvázkerettel és a járműszerkezettel minimum 35 négyzetmilliméter keresztmetszetű vezetékkel. Az inverterek kimenetei elméletileg földfüggetlenek, de az egynél több fogyasztó és a FI-relé miatt az egyik szálat kinevezik nullavezetőnek, és össze van kötve a járműtesttel.)

Most már nem csak csatlakozóaljzatokat tervezünk az utasoknak, hanem már USB-s aljzatokat is. Így a jövőben elegendő lesz egy kábel a telefontöltéshez.

A konnektoros járművek mekkora hányadánál van olyan csatlakozó, amelyhez nem tanácsos csatlakozni?

A központi energiaellátóval felszerelt járműveknél alakítottak ki a nagyteljesítményi takarítógépek csatalakozására szolgáló konnektort; a mintegy ezer járműnél – a felvett teljesítmény mértéke miatt megtakarítható – a tápfeszültséget szűrő berendezés. Más járműveken is építettek ki takarítási konnektort, ezeknél a tárolóhelyeken, álló helyzetben a külső hálózati csatlakozóval lehetséges az energiaellátás.

A statikus töltővel felszerelt járműveknél folyamatosan alakítjuk ki az elektronikus töltőberendezések használatára is alkalmas csatlakozási konnektorokat szűrő alkalmazásával. Szűrővel felszerelt csatlakozási pontok terhelhetőségét korlátozzuk, megakadályozva a takarítógépek használatát.

Mi történhet a laptoppal, más eszközzel, ha mégis csatlakoztatja az utas?

Az utazóközönségnek azért nem célszerű ezeknek a használata, mert a 25 ezer voltos felsővezetéki feszültség 19…30 ezer volt között ingadozhat. Ez -24%...+20%-ot jelent, a háztartási készülékek viszont ±7,5%-ra méretezettek. Másrészt dízelmozdonyos vonattovábbítás esetén a frekvencia is lecsökkenhet akár 33 hertzig is. Harmadrészt az 1500 voltos hálózaton jelentős zavarokat okoznak a fűtésszabályozásból adódó kontaktorkapcsolások.

Ha valójában nincs ilyen veszély, miért utal rá mégis piktogram?

A takarítási célú konnektorok esetén fennáll a háztartási célú készülékek sérülése, ezért szükséges a piktogramos jelölés.

Lehetséges-e úgy módosítani a jármű berendezését, hogy a takarítókonnektorokat is használhassák az utasok?

A felhasználási terület eltérő teljesítményigénye miatt nem módosítják a jelenlegi berendezést, hanem a főjavítások, felújítások alkalmával újat építenek be, de a korábbit akkor sem szüntetik meg.

A felújítások során szerelik fel az olyan energiaellátó berendezéseket, amelyek alkalmasak elektronikus töltőberendezések csatlakoztatásra konnektoron vagy USB-porton keresztül. Nemzetközi forgalomban mintegy 100 kocsinál (ebből USB is van 36-ban) alkalmazzák már. A belföldi forgalomban közlekedő járműveknél csak a konnektorok kialakítása történt meg, az IC forgalomban több mint 60, az elővárosi motorvonatoknál 123 járműnél. (Az összes üzemelő személyszállító jármű száma több mint 1700.)

Mindössze ketten tettek ajánlatot a Budapest és Kelebia közötti vasútvonal újjáépítését és fejlesztését célzó gigantikus projektre.

Vagy száz éve nem költött Magyarország annyi pénzt saját forrásból vasútépítésre, mint amennyit a 150-es vonal átépítésére fog. Az országban ma nincs olyan minőségű vasút, amilyen majd a Szerbia felé vezető vonal lesz.

A közbeszerzési dokumentációt még harmincketten kérték le, ám a hatalmas üzletre végül csak ketten jelentkeztek: egy CRE és egy Strabag–CCCC 2018 jelű konzorcium – derült ki a projekt koordinálására alapított Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. (KMV) Fonódónak adott válaszából.

Azt már nem árulták el, hogy pontosan milyen cégek vannak a fantázianevek mögött. A Strabag mindenkinek ismerős lehet, a CCCC pedig akár a China Communications Construction Co., Ltd. szokásos rövidítését is takarhatja. Ez a tőzsdén jegyzett, de többségi állami tulajdonban álló társaság a legnagyobb infrastruktúra-fejlesztő a Kínai Népköztársaságban.

A KMV közlése szerint „mindkét nemzetközi konzorciumban jelen vannak magyar, európai és távol-keleti gazdasági szereplők is, továbbá komoly szakmai múlttal rendelkező alvállalkozókat vontak be a konzorciumi tagok.”

Bár a KMV a Fonódó megkeresésére korábban azt válaszolta, hogy sokan érdeklődnek a közbeszerzés iránt, sőt, arra a kérdésre is pozitívan feleltek, hogy magyar, európai cégek is meg tudnak felelni a feltételeknek, valójában aligha lehet meglepő az eredmény, vagyis az, hogy a nálunk ismert építőipari cégek nem kívántak önállóan indulni, távol maradnak vagy kínai partnerrel együtt pályáznak.

A kínai szakemberek részvételével kialakított közbeszerzési kiírás ugyanis számos sajátosságában az ázsiai ország cégeinek kedvező feltételeket tartalmazza. Maga az a metódus is erre mutat, hogy nem az Európában szokásos módon külön-külön folyik a tendereztetés a megvalósítási tanulmány elkészítésére, a tervezésre, engedélyeztetésre, majd végül a tényleges építésre, hanem minderre egyben kérnek ajánlatot. Ugyancsak a hatalmas vasútépítési lázban égő keleti nagyhatalom vállalkozásainak kedvez a szokatlanul nagy összegű referenciakövetelmény mind a tervezést, mind a kivitelezést illetően. Ezekről részletesebben itt lehet olvasni.

De a nem kínai jelentkezőket alighanem az tartotta vissza a legeredményesebben az önálló indulástól, hogy a kínai kormány lényegében megakadályozhatja az egész projektet, ha netalán nem a neki tetsző győztest hoznák ki. Egy hozzájuk tartozó bank adja ugyanis a szükséges forrás 85 százalékát, és az ajánlatkérő azt is kikötötte, hogy ha nincs pénz, alá sem írja a szerződést a kivitelezésre, illetve ha már ez megtörtént, akkor érvényét veszti a kontraktus. Erről ez az írás szól. Márpedig a kínaiak jóindulatát úgy lehet a legegyszrűbben biztosítani, ha kínai cégekkel közös konzorciumban indul a pályázó.

Maga a beruházás is számos kérdést felvet. Valóban szükséges a 150-es vonal kapacitását növelni? Ha igen, így lehet a leghatékonyabban? Mi a valódi cél, a teherszállítás vagy a személyközlekedés segítése? Ezekkel a problémákkal ez a poszt foglalkozik.

Lényegében a kínai kormány dönti el, hogy ki építheti meg Soroksár és Kelebia közé a kétvágányú, 160 kilométer per órára, de egy későbbi fejlesztéssel 200-ra is alkalmas vasútvonalat.

Korábbi írásomban azt igyekeztem bemutatni, hogy a 150-es vasútvonal fejlesztésére kiírt tender – bár formálisan megfelel a hazai és európai közbeszerzési szabályoknak – minden porcikájában azt szolgálja, hogy kínai cégek, kínai vállalatok vezette konzorcium nyerje el a munkát. Az ázsiai szakemberek részvételével elkészült közbeszerzési kiírás filozófiája, a megkövetelt, szokatlanul nagy referenciaértékek, a kétlépcsős döntési eljárás egyaránt ebbe az irányba mutat.

Nem esett azonban még szó egy fontos paraméterről, amely egymagában is elrettentheti a potenciális európai pályázókat. Íme egy részlet az ajánlati/részvételi felhívásból:

Az ajánlatkérő a jelen beszerzés tárgyának megvalósítását a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Kínai Exim Bank mint hitelnyújtó között Magyarország Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között a Budapest-Belgrád vasútvonal újjáépítési beruházás magyarországi szakaszának fejlesztése, kivitelezése és finanszírozása kapcsán született egyezmény kihirdetéséről szóló 2016. évi XXIV. törvény alapján létrejövő hitelszerződés alapján nyújtott hitel felhasználásával biztosítja.

Az ajánlatkérő a jelen beszerzési eljárás alapján megkötendő fővállalkozói szerződés hatályba lépését a hitelszerződés vagy az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátott egyéb pénzügyi forrás nyújtásának érvényes hatályba lépéséhez mint felfüggesztő feltételhez köti. Amennyiben a fent hivatkozott Egyezményben foglalt pénzügyi feltételek nem állnak fenn, és/vagy egyéb alternatív pénzügyi forrás nem áll az ajánlatkérő rendelkezésére, akkor az ajánlatkérő megszüntetheti a fővállalkozói szerződést.

A szöveg második bekezdésében alkalmazott kikötés önmagában nem szokatlan. Logikus, hogy ha nincs pénz, nincs építkezés. Az európai uniós támogatásból megvalósuló beruházásoknál is alkalmaznak ehhez hasonló formulát. Csakhogy az unió sok demokratikus államból összetett, bonyolult és sokrétű döntési mechanizmussal kialakított szervezet, így ha egy elképzelt szituációban egy magyar közbeszerzésben például a német, az osztrák, a francia vagy a spanyol kormány saját cégének érdekében kívánna föllépni, akkor csak nehézkes és közvetett módszerek állnának rendelkezésére, ráadásul a többi kormány is beleszólhatna a kérdésbe. (Ennek ellenére biztosak lehetünk benne, hogy ilyesmi előfordul.)

Merőben más azonban Kína helyzete. Az ázsiai birodalomban szoros központi irányítás működik, az eximbank ugyanúgy a kormányhoz tartozik, mint a vasútépítő cégek. Ha tehát utóbbiak győzelmét akarja támogatni a kínai vezetés, csak annyit kell tennie, hogy utasítja a bankot, hogy ne adja meg a hitelt, ha nem kínaiak a befutók a tenderen.

Mindez azonban csak feltételes mód. Szó sincs arról, hogy ilyesmi megtörténne. De a puszta lehetősége fennáll, és már ez is elég önmagában ahhoz, hogy egy európai vagy Kínán kívüli építőcég letegyen a pályázás szándékáról, hiszen kár a befektetett energiákért.

A Budapest és Kelebia közötti vasútvonal fejlesztését szolgáló óriási közbeszerzésen elvileg bárki indulhat. Gyakorlatilag azonban nem sík a pálya, a kínai cégeknek kedvez.

Száz éve nem költöttünk magyar pénzből annyit vasútra, mint amennyit a 150-es számú, Budapestről Belgrád felé tartó vonalra fogunk. A pálya teljesítményét jócskán feljavító rekonstrukció ugyanis 85 százalékban a kínai eximbank dollárhiteléből készül majd, azt pedig a hírek szerint húsz év alatt, 2,5 százalékos éves kamatlábbal vissza kell fizetni.

A végcél egy olyan kétvágányú, villamosított vonal, amilyenből jelenleg egyetlen méter sem létezik Magyarországon: ugyan csak 160 kilométer per órás sebességre engedélyezik majd, de a pálya úgy épül, hogy viszonylag egyszerűen lehessen 200-as tempóra átalakítani.

Létrehozására nemrég jelent meg a közbeszerzés, amely jogilag mindenben megfelel a hazai és uniós szabályoknak – az EU illetékesei nyilatkozataikkal be is avatkoztak, hogy biztosan így legyen. Sőt, a projekt levezénylésére létrehozott Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. (KMV) a Fonódó kérdésére hangsúlyozta: „A tervezett szerződés követi a FIDIC (Tanácsadó Mérnökök Nemzetközi Szövetsége) Európai Unióban és világszerte elismert és elfogadott szerződésrendszerének feltételeit, alapelveit, irányelveit a pontos fogalommeghatározásokkal, a mindenre kiterjedő komplexitással, a kockázatok világos és áttekinthető megosztásával, korrekt feltételekkel mindkét szerződő fél számára.”

Azt azonban nehéz lenne állítani, hogy az európában szokásos metódust követik. Már eleve eltér az ittenigyakorlattól, hogy a tervezést, az engedélyeztetést és a kivitelezést egyben írták ki, tehát egy pályázó (cég vagy konzorcium) viheti el. E tájon az a gyakorlat – sokkal kisebb beruházásoknál is –, hogy először megvalósíthatósági tanulmány készül, az a kritikus pontokon alternatívákat vet fel. Ezek közül a döntéshozók választanak, nem a kivitelező. Ezek után a tervezésre írnak ki közbeszerzést, és csak a részletes engedélyeztetési és kiviteli tervek megléte után választják ki a nagy közbeszerzésen azt, aki épít.

Természetesen az egy füst alatt letudott pályáztatásnak is van előnye. „A tervezésből és a kivitelezésből (a létesítmény építéséből) álló komplex vállalkozói szerződés során egy vállalkozó viseli a felelősséget és a felmerülő kockázatokat, így egy vállalkozó vállal kötelezettséget a projekt határidőben való megvalósítására is. A beruházás során az egyes vállalkozók késedelme miatt nincs lehetőség akadályközlésre, valamint a garanciális időszakban sincs lehetőség arra, hogy egymás felelősségére hivatkozva kivonják magukat a jótállási és szavatossági felelősség alól, és csak hosszadalmas peres eljárással lehessen érvényesíteni a garanciális igényt. Így a magas minőség, a határidők pontos betartása és a beruházás költséghatékonysága nagyobb eséllyel biztosítható.” – írta a KMV.

Ugyanakkor kockázat, hogy a pályázók ebben az esetben még nem tudhatják, pontosan mit kell létrehozniuk, hiszen nincs megtervezve. Arra kell számítaniuk, hogy rengeteg váratlan probléma, kérdés merül majd föl menet közben, ez pedig árfelhajtó tényező. De a két tendereztetési filozófia előnyein és hátranyain túl az biztos, hogy ez a mód az európai cégeknek szokatlan, a kínaiaknak ismerős lehet.

Nem véletlenül. A vegyesvállalatként működő lebonyolítócégnél nem is tagadják, hogy az ázsiai szakemberek magának a közbeszerzésnek a kiírásában is részt vettek: „A Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. tevékenységében – többek között – vasútszakmai, műszaki, beruházói, beszerzési és projektmenedzsment-tudással, továbbá szerteágazó, gyakorlati tapasztalattal rendelkező szakemberek vesznek részt, a munkatársak mintegy harmada érkezett Kínából. A tender összeállítása csapatmunka, mérnöki, beszerzési, jogi és pénzügyi szakérők dolgoztak, dolgoznak az eljárás előkészítésén és lebonyolításán. A kínai kollégák beszerzési, projektmenedzsment- és műszaki szakértőkkel vettek és vesznek részt a munkában, mindannyian több, nagy értékű nemzetközi és kínai projektekben dolgoztak (Shanghai és Kunming vasútvonal, Szerbia, Indonézia, Laosz, Irán, Törökország, Venezuela), ismerik a nemzetközi tendertechnikákat, így a szintén nemzetközi tapasztalatokkal is rendelkező magyar kollégákkal együtt a „best practice” (legjobb bevált gyakorlat) alkalmazásával alakították ki a beszerzési feltételeket.

A sajtóban több helyen megjelent már, hogy rendkívül nagy összegű referenciákat követelnek meg az ajánlattevőktől. Csak az indulhat, aki az elmúlt öt évben 37,5 milliárd forintért tervezett és 750 milliárdért épített ilyen pályát. Azt kérdeztem tehát a KMV-től, hogy miért volt szükség referenciaként a projekt nagyságával gyakorlatilag azonos összegekre, hiszen ez csökkenti a versenyt.

A cég válasza ez volt: „az alkalmassági feltételek az EU irányelvek, a nemzetközi szerződés beszerzési szabályzata, valamint az infrastrukturális beruházásoknál elfogadott gyakorlat alapján kerültek meghatározásra – figyelembe véve a globális piac gazdasági szereplőinek elmúlt évben teljesített árbevételét, valamint beruházóként a projektekkel járó felelősséget is. A vonatkozó jogszabályokban megengedett árbevétel-követelményeknek a harmada került a most folyamatban lévő tenderben meghatározásra. A jogszabályban meghatározott mértékűnél alacsonyabb, ténylegesen elvárt műszaki és pénzügyi alkalmassági feltételek meghatározásánál elsődleges szempont volt a valós piaci verseny szélesítése, hogy minél több gazdasági szereplő részvételére lehetőség legyen. Mint minden beszerzést, a jelenlegit is a piac felmérése előzte meg, a korábbi, európai vasúti tenderekből nyert piaci információk figyelembevételével készült a tenderdokumentáció. A költséghatékonyság felelősségének is megfelelve, a projektszervezet beszerzési koncepciója: a minimális alkalmassági követelményeket a projekt volumenéhez mérten viszonylag alacsony, de éppen elégséges szinten meghatározni, majd az alkalmasnak ítélt cégek közül a korábbi tapasztalatok, eszközállomány és pénzügyi szempontok szerint három céget ajánlattételre kiválasztani.”

Amire a válasz vége céloz, szintén fontos szempont. A tender ugyanis kétlépcsős. Egy részvételi felhívás hazai és nemzetközi közzétételével indult, amelyre bármely gazdasági szereplő jelentkezhetett, a végső döntést azonban a második körben hozzák meg, ahol már csak három kiválasztott ajánlattevő vehet részt. Ezzel tehát a tender kiírója le tudja szűkíteni a potenciális nyertesek körét.

Az eladott jegyek 12 százalékát interneten veszik meg, 14 százalékot pedig automatából, közölte a MÁV-Start. A statisztika ugrásszerű változást mutat, bizonyára az egy hónappal ezelőtti menetrendváltáskor megnövelt kedvezményeknek köszönhetően.

Tavaly év végén jelentőset lépett a MÁV-Start a 21. századi jegyértékesítési módok fejlesztésében. Ezen a területen a vasút nem csak nemzetközi összehasonlításban állja meg a helyét, de érdemes összevetni a BKK botrányaival, szerencsétlenkedéseivel.

A fontosabb, de a nagyközönség által igazán még nem érezhető újdonság, hogy a Vonatinfó mobiltelefonos (most még csak androidos) alkalmazásban is lehet jegyet vásárolni. Ez ugyanis tesztelési fázisban van, csak az először erre jelentkezők szűkebb köre (és például alkalmazottak, újságírók) használhatják. Azt ígérik, tavasszal lesz teljes körűen elérhető.

Nekem volt már alkalmam használni, néhányszor valós utazásra is vettem vele jegyet. Ennyi tapasztalatból én úgy vélem, hogy maga az alkalmazás alapvetően használható, kézre áll. Ha egyszer beállítottuk az egyes utasok adatait, kedvezményeiket, a konkrét jegyvásárlás már gyors, egyszerű, mindig gond nélkül ment.

Nem ilyen jó a helyzet a jegy bemutatásával. Az természetes, hogy a jegyvizsgálóknak sincs még túl nagy rutinjuk. Nagyobb baj, hogy van, ahol nincs kellő térerő, így például Veszprém után (Ajka felé) a kalauz saját készüléke nem tudta leolvasni a jegyünket. Egy másik alkalommal valószínűleg maga a kütyü volt hibás, ezért nem sikerült a beolvasás.

Megkérdeztem erről a MÁV-ot is, ezt felelték: „Az e-vonatjegyen levő QR kód lehetővé teszi, hogy a jegy valódisága és érvényessége térerő hiányában is ellenőrizhető legyen, mivel a jegy adatai benne vannak a kódban is. A jegyvizsgálók számára eljárásrend készült arra az esetre, ha a jegyellenőrző készülék meghibásodik.”

Decembertől új kedvezmények is segítik az önkiszolgáló formák terjedését, így egyetlen hónap alatt kimutatható statisztikai javulást könyvelt el a vasút. „Lendületesen nő az internetes jegyvásárlás népszerűsége: december 8-tól január 7-ig 42 százalékkal többen váltották meg online a vasúti jegyet, mint az egy évvel ezelőtti azonos időszakban. A jegykiadó automaták forgalmára sem lehet panasz, azokból 12 százalékkal többen vásároltak jegyet” – írják közleményükben.

Tavaly november végéig az értékesített jegyek 8 százalékát vásárolták meg interneten, a mögöttünk álló harminc napban viszont már 12 százalékot. Az állomások automatáinak részesedése ugyanakkor 13-ról 14 százalékra nőtt.

Öt százalékkal váltak olcsóbbá a jegyautomatás vásárlások, míg az otthon nyomtatott vagy mobileszközön bemutatott menetjegyek ára tíz százalékkal kevesebb a korábbi háromszázalékos engedmény helyett. Egyes alacsonyabb kihasználtságú, legalább 100 kilométer távolságra, csúcsidőn kívül közlekedő járatokra szóló e-vonatjegyek ára ötödével csökkent. Ezekre – a menetrendi keresőben @ jellel jelölt – vonatokra közel 25 ezer e-vonatjegyet vásároltak december 8-ától január 7-ig.

Az információtechnológia gyors fejlődése és az okostelefonok szélesebb körű elterjedése miatt az elektronikus, önkiszolgáló csatornákon keresztüli vonatjegy-értékesítés tartós növekedésére számít a vasúttársaság.