Meglepő helyre épül gyorsforgalmi út

0

Az R11-es gyorsút Esztergomtól vezet majd a Zsámbéki medencén át az M1-esig. A Constreal Mérnöki Iroda tervezheti.

Magyarországon eddig azt szokhattuk meg, hogy a nagyon régóta kijelölt, a fővárostól sugárirányban az országhatárok felé vezető, vagyis az egyszámjegyű főutak által is követett irányban épülnek gyorsforgalmi utak: az M7-es párhuzamos például a 7-essel, az M1-es az 1-essel. Az M3-as nemcsak a 3-as, hanem a 4-es főút szerepét is átvette részben, hiszen Nyíregyházára és Debrecenbe is ezen érdemes indulni Budapestről. Talán csak az M0-s és két rövidke, lényegében Duna-hidakban (M8, M9) megtestesülő szakasz olyan gyorsforgalmi, amely nem párhuzamos korábbi főúttal.

Nem hagyományos főút funkcióját veszi majd át viszont az R11-es, hiszen amit – többek között – ki kell váltania, a 102-es főút maga is csak 2013-ban született. (Részben adminisztratív okból, hogy a teherforgalomra útdíjat lehessen kivetni, sok három számjeggyel jelölt főutat hoztak létre ebben az időben mellékutak átszámozásával.)

Az új gyorsút számos funkciót lát majd el. Miniszterelnöki ígéret szól arról, hogy minden megyei jogú várost „négysávos” köti be a gyorsforgalmi hálózatba. Esztergom ugyan nem tartozik ebbe a kategóriába, de régóta aspirál a címre, és úgy látszik, a kormány is így kezeli, hiszen ugyanúgy a modern városok program keretében készül az új út, mint más városokhoz. (Hasonló kategória Pápa, az odavezető szakaszt is négysávúsítják.)

gyorsút közút NIF beszerzés R11 útépítés KRESZ
A NIF – nem szokásos tájolású – térképén a győztes nyugati nyomvonal pirossal

Ettől függetlenül hálózati szempontból is fontos lesz az R11. A térség gyorsan fejlődött az utóbbi időben, sokan, főleg autósok költöztek ide, és az intézményi, ipari forgalom is hatalmas. Az összekötés szükségességét hangsúlyozó esztergomiak mindig megemlítik például a Suzukit. Az autógyárnak a kormány stratégiai megállapodásban ígérte meg a bekötést az M1-eshez.

A Pilis és a Zsámbéki medence a fővárost elkerülve juthat majd el az ország sztrádáihoz, az R11-es így némileg hasonló szerepű is lehet, mint a vitatott nyugati M0-szakasz. De például a Gerecse keleti peremtelepülései éppen a fővárosba kapnak jobb összeköttetést. Az R11-esnek nemzetközi szerepe is lesz, Szlovákia egyes területeiről ez lesz a legjobb út délre.

Vita volt az új gyorsforgalmi nyomvonaláról. A Zsámbékot és Perbált keletről kerülő változat olcsóbb lenne, de helyi civilszervezetek azzal érveltek, hogy a települések számára kedvezőbb a tőlük távolabb, a nyugati oldalon vezetett út. Ők győztek, 2016 végén jelentették be, hogy a nyugati nyomvonal valósul meg, ezzel együtt az építkezés befejezésének időpontja is kitolódott 2019-ről 2022-re.

gyorsút közút NIF beszerzés R11 útépítés KRESZ
A NIF ábrája a becsült forgalommal a leendő R11 déli szakaszán és környékén

Eldöntendő kérdés persze maradt még. Elsősorban a gyorsút északi végén. Az R11-esbe – négysávosra bővítve és kissé korrigálva – beépül a mai 117-es, de még nem tudni a gyorsút esztergomi, dorogi végpontjának pontos helyét. Figyelembe kell venni a teherautók által használt komp elhelyezkedését, a jövőben ezt kiváltó új Duna-híd és a majdani M10-es nyomvonalát. (A Szlovákiából jövő forgalom szükségszerűen érinti majd Esztergom belterületét, amíg nem készül egy új híd, hiszen a mostani a belvárosba érkezik.)

A válaszokat a megvalósíthatósági tanulmány és a költség-haszon elemzés alapján kell majd megadni. Ezek elkészítésére a Constreal Mérnöki Iroda Kft. kapott megbízást nemrég, ahogy arról a Magyar Építők beszámolt az európai közbeszerzési közlöny alapján. A cég a többi tervezési, engedélyezési és dokumentációs feladatot is elnyerte egészen a részletes kiviteli tervekig. A szerződés nettó értéke 1,896 milliárd forint. A közbeszerzésre további három ajánlat érkezett: a Roden Kft. az Utiber Kft., továbbá a Főmterv Zrt., a Tura-Terv Kft. és a Unitef-83 Zrt. alkotta konzorcium pályázott még.

gyorsút közút NIF beszerzés R11 útépítés KRESZ
Az OpenStreetMap közlekedési térképén jól látható, hogy az Esztergom–Zsámbék–Bicske–Székesfehérvár vonal egy hiányzó harántirányú kapcsolat 

Az útnak egyébként természetes folytatása lenne a kiépítéséhez képest nagy forgalmú 811-es főút által kijelölt irány Székesfehérvár felé. Érdekességként, nem a mai építési igények indoklásaként jegyzem meg, hogy a friss Magyar Királyságnak az egyik legfontosabb útja vezetett a királyi székhely Fehérvár és az egyházi központ Esztergom között, Zsámbék akkori fontossága alighanem annak is köszönhető, hogy körülbelül félúton fekszik.

A 32 kilométeres R11-es egy ma még ismeretlen új gyorsforgalmiút-kategóriát, a gyorsutat fogja képviselni. Az autóutaknál egyszerűbb, esetenként szintbeni kereszteződést is tartalmazó, de 110-es tempóval használható gyorsutak közé fog tartozni a leendő R67-es és az R76-os is. Meglehet, sokkal több nem is lesz ebből a típusból, hiszen a kormány felül kívánja vizsgálni ezt az útfajtát.

A Strabag kezdi építeni Keszthely és Zalaegerszeg felé az R76-ost

2

A második gyorsút az M7-estől indul, egyelőre a Fenékpusztáig tartó szakaszon indul a kivitelezés.

Az autóutaknál valamivel olcsóbban építhető, de a sima főutaknál jobb szolgáltatást nyújtó - más szóval az autóutaknál rosszabb szolgáltatást nyújtó, de a sima főutaknál drágább -, R-jelű gyorsutakat nemrég illesztették a magyar jogrendbe.

A kétszer két elválasztott sávos, de szintbeni csomópontokkal, leginkább körforgalmakkal megszakítható legalacsonyabb és legfiatalabb gyorsforgalmiút-kategóriából feltehetően soha sem lesz túl sok az országban. Sőt, még az is elképzelhető, hogy kiiktatják ezt az úttípust, hiszen Homolya Róbert nemrég azt mondta a Fonódó kérdésére, hogy a kormány átgondolja a gyorsforgalmi utak rendszerét, a cél az egyszerűsítés.

útépítés közút Zalaegerszeg gyorsút beszerzés Strabag Kresz Homolya RóbertA NIF térképén a leendő R76-osról

Új KRESZ-táblát kell megtanulnunk

0

Letették az R67-es út alapkövét. Ez lesz az első gyorsút Magyarországon. Vagyis olyan négysávos, amelyen 110-zel haladhatunk, gyorsforgalmi útnak számít, mint a sztrádák és az autóutak, de akár szintbeni kereszteződést is tartalmazhat.

Amikor a miniszterelnök 2015 tavaszán Sopronban gyorsforgalmi utat ígért minden megyei jogú városnak, a magyar jog szerint még csak az autópályák és az autóutak (illetve ezek csomóponti ágai) tartoztak ebbe a kategóriába. Orbán Viktor azonban ott, és a modern városok program keretében lebonyolított látogatásain általában konzekvensen "négysávos" utakról beszélt, vagyis nem ígért feltétlenül sztrádákat vagy autóutakat.

Tasó László, a fejlesztési tárca akkori közlekedéspolitikai államtitkára hamarosan be is jelentette egy új útfajta, a szintén a gyorsforgalmi gyűjtőkategóriába sorolt M gyorsút (később a rendkívül megtévesztő M-et lehagyták) bevezetését. A gyorsforgalmik eme legalsó foka bekerült a jogszabályokba is.

közút útépítés NFM NIF Kaposvár gyorsút KRESZA R67-es lesz az első gyorsút - fotó: NIF

Tarlós arra buzdít, az autósok ne fizessék be a büntetést

0

Mostanában kitesznek KRESZ-táblákat olyan helyekre, ahol évtizedekig nem volt, az emberek megszoktak egy közlekedési rendet. Ráirányítanak egy kamerát, és a szabályszegőknek ötvenezres – nem öt- vagy tízezres – büntetést küld a közterületfelügyelő – mondta Tarlós István pénteki sajtótájékoztatóján.

A főpolgármestrer azt ígérte, kiáll az ilyen esetek áldozatai mellett. „Bár nekem általában gépkocsivezető vezeti az autómat, ilyen nem történt velem, de ez nonszensz” – mondta Tarlós.

Sőt, a főpolgármester azt is mondta, azok az autósok, akiket pusztán kamerafelvétel alapján akarnak megbüntetni, ne fizessék be a büntetést. Amikor az ügyek átkerülnek a közterületfelügyelettől a rendőrségre, a tapasztalatok szerint már sokkal emberségesebb az eljárás – mondta Tarlós István.

Tarlós István közút Budapest közterületfelügyelet büntetés KRESZ
Itt nem kamera alapján büntetnek a közterületfelügyeletesek

Kerékpárbarát KRESZ-módosítást terveznek

13

Kerékpáros előzésekor 1-1,5 méter kötelező oldaltávolságot kelljen tartani, vizsgálják felül, hogy kötelező a kerékpárúton tekerni, ha van, legyen nálunk is kerékpáros utca - ezek a civilek legfontosabb javaslatai. A kormánybiztos indokoltnak tartja a javaslatokat.

Közlekedés. Elsősorban közösségi.
Városi és vasút.

Facebook

Utolsó kommentek