A közlekedési vállalatnál maradtak a vezetők, de a fejlesztő cég megvált Lakatos Andrástól és Takács Józseftől.

Már nem dolgozik a T-Systemsnél a BKK-botrányban leginkább érintett két felsővezető – írja a HWSW. Magánál a BKK-nál viszont eddig nem lett személyi következménye az ügynek, Tarlós István főpolgármester – igaz, hangsúlyozva, hogy a vizsgálat eredményét meg kell várni – mindmáig nem vonta meg a bizalmat Dabóczi Kálmán vezérigazgatótól.

A BKK partnerénél azonban más a helyzet, a tulajdonos Magyar Telekom megerősítette az informatikai szakportálnak, hogy már sem Lakatos András, az állami cégekkel foglalkozó üzletág igazgatója, sem Takács József informatikai biztonsági igazgató nincs a magyar T-Systemsnél.

Dabóczi Kálmán Tarlós István bérlet Budapest magazin informatika internet BKK közút gyorsvasút villamos tarifa botrány T-Systems bűnügy
Dabóczi Kálmán maradt

 

Lakatost és Takácsot akkor ismerhette meg a nagyközönség, amikor a botrány nyári kipattanása után sajtótájékoztatón próbálták menteni (egybehangzó értékelések szerint sikertelenül) a helyzetet.

A BKK eleve egy fölösleges és primitív webes bérletértékesítési rendszert rendelt a tulajdonos főváros informálása nélkül, fű alatt, a szinte házi szállítójának számító T-Systemstől. A botrány igazi oka azonban, hogy biztonsági szempontból minősíthetetlenül gyenge termék került a felhasználók elé.

Dabóczi Kálmán Tarlós István bérlet Budapest magazin informatika internet BKK közút gyorsvasút villamos tarifa botrány T-Systems bűnügy
Lakatos András ment – Fotók: BKK

Dabócziék a bajt csak tetézték a kommunikációval (a már említett sajtótájékoztatón és más csatornákon is). Miközben beismertek számos hibát, azonnal nyílt és burkolt támadásba mentek át, az egyik hibára figyelmeztető fiatalt például rendőrök vitték el a T-Systems feljelentése nyomán. Számos bizonyíthatóan valótlan közlést is tettek.

Igaz, azt is meg lehet figyelni a botrány kezdetétől, hogy Tarlós és Dabóczi próbálta a T-Systemre áttolni a felelősséget, a főpolgármester például a német T-Systemstől követelt erélyesen magyarázatot, megfeledkezve arról, hogy egy üzlethez a szállítón kívül a megrendelő is kell. Úgy látszik, szándékuk eredményes volt, az informatikai cég és a két vezető útja elvált.