villamos Franciaország Németország Svájc Csehország Lengyelország Strasbourg

A strasbourgi villamos átért Németországba. Nem ez az első országhatáron áthaladó villamos, és még az is lehet, hogy hozzánk közelebb is lehet ilyen.

Nemrég, április végén megnyitották a strasbourgi villamos D vonalának legújabb bővítését. Érdekessége, hogy a szakasz a Rajna túloldalán, Németországban, Kehl városában, a vasútállomásnál ér véget. A végállomás csak ideiglenes, a tervek szerint a vonal még idén eléri a kehli városházát.

Az Európai Parlament (egyik) székvárosa szép példája annak, amit francia villamosreneszánsznak szokás nevezni. Strasbourgban a 19. századra nyúlik vissza a városi vasút története, először lovak, majd hamarosan már villamos energia továbbította a kocsikat. 1930-ban már 100 kilométeres hálózat működött a városban és 130 kilométeres a környéken. Az 50-es években azonban a motorizáció itt is megölte a villamost, 1960-ra számolták föl a hálózatot.

Sok francia (és később más) városhoz hasonlóan az utóbbi évtizedekben azonban újjászületett a villamos gyors, nagy kapacitású, alacsonypadlós és a városkép díszére váló esztétikájú, modern járműként. Az első új szakasz 1994-ben nyílt meg, ma már a vasúttal kombinált tram-train vonalak is működnek.

villamos Franciaország Németország Svájc Csehország Lengyelország Strasbourg
Strasbourgból Kehlbe. Fotó: Wikipedia

 

Bár Magyarországon manapság úgy tekintenek a villamosra, mint ami szigorúan a városhatáron belül jár, és ez az állapot nem is fog változni, ha tényleg bukik a Szeged-Hódmezővásárhelyi vasútvillamos, máshol ez nem így van. És most nem is csak az újabb tram-train megoldásokra gondolhatunk, de például Csehországban a liberki (libereci) tuják Jablonec nad Nisouba, a mostiak litvínovba, az ostravaiak meg pár szomszédos faluba járnak át.

De az államhatárt sem csak a strasbourgi villamos lépi át. A svájci Bázel hálózata mindkét szomszédos országba (Francia- és Németországba is) átér. Sőt, Saarbrücken villamosa is átmegy Németországból Franciaországba, bár tram-trainként. Az iho.hu pedig nemrég arról írt, hogy szóba került, hogy az egykor egy várost képező cseh Český Těšín és lengyel Cieszyn visszaállítja az egykori villamost, amely – igaz, csak rövid ideig – még akkor is járt, amikor az első világháború után határ vágta ketté az útját.

villamos Franciaország Németország Svájc Csehország Lengyelország Strasbourg
A strasbourgi hálózat a Wikipedia vázlatán

A kezdőábra eredetije az UrbanRail.net-ről való.