Három részben elemezzük a somogyi megyeszékhely felújított állomását. A reprezentatív felvételi épületet eredetileg Pfaff Ferenc tervezte. Körülkémleltünk Kaposváron – 3. rész.

A kaposvári állomásépület egyébként igényes felújítását megnézve nekünk az jutott eszünkbe, hogy kicsit arrébb mennyivel jobb helye lenne az állomásnak. Aztán az, hogy mi hiányzik a 21. században a műemléképületből. Végül azért azt is elismerjük, hogy építészszemmel jó ránézni az eredményre. Az építészek Németh Tamás és Markó András voltak a MÁVTI-ból.

Rendhagyóan nem az utca, hanem a vágányok felől közelítünk az állomásépülethez: a fedett veranda és a vágányok miatt ez eleve az izgalmasabb, plasztikusabb, rétegzettebb oldal. Az izgalmasságot fokozza, hogy a veranda tetején az ablakok osztásrendjét követve felülvilágítókat helyeztek el, ezek fénnyel árasztják el a fedett peronrészt is.

Kaposvár szerencsésebb volt, mint sok más verandás állomás, ahol a villamosításkor kegyetlenül belebontottak az előtetőbe, hogy mondjuk egy toronyoszlopot éppen ott helyezzenek el. Itt a keretállások oszlopai az 1. és 2. vágány között állnak, így a veranda szerkezete érintetlenül megmaradt.

A szokásos konfliktushelyzettel – hogy a veranda öntöttvasoszlopainak talpa a vágányokhoz, azaz az alacsonyperonhoz igazodik – itt és most nem kellett foglalkozni, de ha valaha az épülethez csatlakozóan magasperon fog épülni, ez mindenképpen homok lesz a fogaskerékben. Mindenesetre az előcsarnok szintjéről akkor majd szintbeni kijárás nyílhat a magasperonra, ezt a szintkülönbséget most a peron felé akadálymentes rámpa hidalja át. Talán az átépítésbe beleférhetett volna az erről a problémáról történő előregondolkozás.

A felújítás során nagyon egészséges viszonyba kerültek egymással a rekonstrukciós beavatkozások és az újonnan bekerülő kortárs elemek. Ez mindenképpen új fejlemény az évtized épületfelújításai között; Miskolcon, Szombathelyen és Sátoraljaújhelyen is a historizáló kialakítás figyelhető meg a belső terekben, mintha a sárgaréz- és mázascsempe-maffia lett volna a megrendelő.

Kaposváron a meglévő, hitelesen rekonstruálható elemeket újraépítették, az eredeti térrendszer mai igényekhez alakítását viszont az új elemek kortárs formálása és anyaghasználata jelzi. Így az előcsarnoknak a valamikor a negyvenes években átépített sík födémlemezét elbontották, és a Pfaff Ferencnek – a kaposvárival megegyező – verseci felvételi épülete felmérése alapján újjáépítették a boltozatot.

A létrejött tér nagyvonalúságát egy kis, világítástechnikával foglalkozó magyar cég, a Zengőváry Kft. által egyedileg, príma minőségben legyártott, mélyen befüggesztett lámpatestek fokozzák. Ha távcsövet viszünk magunkkal, szemrevételezhetjük, az apró, zsebóraprecizitású gyűrűket, amelyek a függesztőhuzalok nyalábjait összefogják.

Szépen simulnak a térbe az információs táblák is, amelyek jól példázzák, végre sikerült megérteni az utastájékoztatás törvényszerűségeit és esztétikáját is.

Az előcsarnokból keleti irányban vezető folyosót és a róla nyíló egykori várótermeket műemlékvédelmi igénnyel újították fel, nagy gonddal restaurálták a mennyezeti festést, csak remélni tudjuk, nem a rohamos elkoszolódás lesz a sorsa ezeknek a most frissen ragyogó színeknek. Az egykori várótermekből kialakított kereskedelmi célú helyiségeknek egyelőre nincsen bérlőjük.

A nyugati irányban elhelyezkedő helyiségcsoportok viszont drasztikus átalakításon mentek át. A valamikori elsőosztályú váróterem helyén az elmúlt években kialakított pénztártermet a vasútüzemi helyiségek átszervezése miatt részben meg kellett szüntetni, így az eredeti területének egyharmadára zsugorodott. Fő látványeleme az a fal, amely mint egy dugattyú, benyomult az eredeti térbe, és összenyomta azt. Ennek a falnak az idegenségét, sohasemvoltságát, műszaki indokoltságát hálós rendszerben kialakított, a padlófelületről a falra felkúszó terazzóburkolat hangsúlyozza ki, amelyben még az üzemi helyiségek ajtóinak körvonalai is a hálós osztásba illeszkednek.

A gondolat szép és nagyvonalú volt, a kivitelezés során azonban a pénztárak biztonsági követelményrendszere miatt beépített acélajtó tokján nem sikerült végigvinni a burkolatot, megbicsaklik a következetes rendszer.

Gyorsan keressünk tehát valamit, ami ezt a szeplőt jóváteszi, ellensúlyozza! Könnyedén meg is találjuk az előcsarnok hatalmas beépített bútorát. Már nem pad, és még nem asztal, valami a kettő között, mindenesetre ülésre, elterpeszkedésre csábít. Aki alatt nyiszorgott már a várótermi pad lécezete, miközben feje odakoccant a mögötte ülő utas fejéhez, az értékelni fogja ezt a robusztus alkotást, a hihetetlenül magas támlát. Mint egy őssárkány, olyan természetesen nyúlik el itt, a váróterem és az utasok áramlásának közepén, mégsem akadályozva, hanem inkább kiegészítve és terelve azt.

Láttunk már mindenféle padelhelyezést, hossz- és keresztirányút, páholyosat és külön ülőkékre széttagoltat, de ez a moloch itt középen egyértelműen mutatja, hogy a legegyszerűbb a legnagyszerűbb.

Örülünk, hogy ez az állomásfelújítás végre túllépett a mindenáron a régit rekonstruálni óhajtó nosztalgikus szemléleten, ahol kellett, ott visszafogott volt, máshol kortárs, újító és laza. Még több ilyet!

(A cikk az iho.hu és a Fonódó együttműködésében készült, közreműködött Zöldi Péter és Tevan Imre.)