Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Új KRESZ-táblát kell megtanulnunk

0

Letették az R67-es út alapkövét. Ez lesz az első gyorsút Magyarországon. Vagyis olyan négysávos, amelyen 110-zel haladhatunk, gyorsforgalmi útnak számít, mint a sztrádák és az autóutak, de akár szintbeni kereszteződést is tartalmazhat.

Amikor a miniszterelnök 2015 tavaszán Sopronban gyorsforgalmi utat ígért minden megyei jogú városnak, a magyar jog szerint még csak az autópályák és az autóutak (illetve ezek csomóponti ágai) tartoztak ebbe a kategóriába. Orbán Viktor azonban ott, és a modern városok program keretében lebonyolított látogatásain általában konzekvensen "négysávos" utakról beszélt, vagyis nem ígért feltétlenül sztrádákat vagy autóutakat.

Tasó László, a fejlesztési tárca akkori közlekedéspolitikai államtitkára hamarosan be is jelentette egy új útfajta, a szintén a gyorsforgalmi gyűjtőkategóriába sorolt M gyorsút (később a rendkívül megtévesztő M-et lehagyták) bevezetését. A gyorsforgalmik eme legalsó foka bekerült a jogszabályokba is.

közút útépítés NFM NIF Kaposvár gyorsút KRESZ
A R67-es lesz az első gyorsút - fotó: NIF

Az állomás találkozása az építészettel

0

Három részben elemezzük a somogyi megyeszékhely felújított állomását. A reprezentatív felvételi épületet eredetileg Pfaff Ferenc tervezte. Körülkémleltünk Kaposváron - 3. rész.

A kaposvári állomásépület egyébként igényes felújítását megnézve nekünk az jutott eszünkbe, hogy kicsit arrébb mennyivel jobb helye lenne az állomásnak. Aztán az, hogy mi hiányzik a 21. században a műemléképületből. Végül azért azt is elismerjük, hogy építészszemmel jó ránézni az eredményre. Az építészek Németh Tamás és Markó András voltak a MÁVTI-ból.

vasút építészet magazin Kaposvár
Vonattal érkeztünk, ezt láttuk először

A vasútállomás esete az utassal

2

vasút építészet Kaposvár magazinA kaposvári felvételi épület egyébként igényes felújítását megnézve nekünk az jutott eszünkbe, hogy kicsit arrébb mennyivel jobb helye lenne az állomásnak. Aztán az, hogy mi hiányzik a 21. században a műemléképületből. Végül azért azt is elismerjük, hogy építészszemmel jó ránézni az eredményre. Körülkémleltünk Kaposváron - 2. rész.

Körülkémleltünk Kaposváron

0

vasút építészet Kaposvár magazin közút busz

Átadták a kaposvári pályaudvart

0

vasút felújítás Kaposvár építészet magazin Európai Unió

«
12
Közlekedés. Elsősorban közösségi.
Városi és vasút.

Facebook

Utolsó kommentek