Ünneprontás következik. A kaposvári felvételi épület egyébként igényes felújítását megnézve nekünk az jutott eszünkbe, hogy kicsit arrébb mennyivel jobb helye lenne az állomásnak. Aztán az, hogy mi hiányzik a 21. században a műemléképületből. Végül azért azt is elismerjük, hogy építészszemmel jó ránézni az eredményre.

Miután heteken át olvastunk itt és ott a még nem átadott, majdnem átadott és végül mégiscsak átadott, felújított kaposvári állomásépületről, felkerekedtünk, hogy saját kritikus optikánkon át vegyük szemügyre a legaktuálisabb vasúti ingatlanfejlesztést.

Egy állomásépület felújítása többszörös kontextusban is megmérettetik: van vasúti üzemviteli szerepe, utazási komfortot határoz meg (az utazás ugyebár nem a vonatajtóban kezdődik), az állomásépületek a településképnek általában jellegzetes elemei, a település közlekedési hálózata gyakran az átvezető vasútvonalhoz igazodik. Jól látható tehát, hányfelé kell figyelni, mielőtt megfogalmazzuk a feladatot. Jó lenne, ha ez túlterjedne a külső-belső burkolatok felújításán, egy-két kormányablak elhelyezésén.

Állítólag rengeteg uniós pénz áll rendelkezésre arra a célra, hogy vasutunkat közelítsük az európai átlaghoz. Talán nem túlzás azt mondani, hogy a vasútépítések hőskora óta most van itt a következő, és egyben beláthatatlan ideig utolsó lehetőség arra, hogy amit elődeinknek nem, vagy nem százszázalékosan sikerült megoldaniuk, azon most még változtassunk, korrigáljunk. Kaposváron most 1,6 milliárd forintot költöttek a felvételi épület felújítására.

Egy vasútállomás, vagy csak egy felvételi épület felújítása ebben a felelősségi rendszerben nem kezdődhet azzal, hogy vakolatról, téglaburkolatról és nyílászárókról beszélünk: ennél sokkal fontosabb, hogy meghatározzuk, milyen szerepet szánunk az adott településen, jelen esetben Kaposváron a vasútnak, alkalmas-e a vonal a napi hivatásforgalom kiszolgálására, vagy inkább a hétvégi, hosszabb távú utazásokban van szerepe? A turizmus játszik, vagy sem? Mi a helyzet a közösségi közlekedés különféle ágazatinak összefogásával?

Kaposvár sok dunántúli várossal ellentétben szerencsés helyzetben van, hiszen egy vasúti fővonal központjától néhány száz méterre halad el, a főtér szökőkútjainak vízfüggönye mögött látni lehet a horvát Tadgs-kocsik kígyóját. Ettől függetlenül, a jelenlegi forgalom, menetrendi struktúra alapján, irányonként nagyjából kétóránkénti eljutási lehetőséggel a vasút a térség közlekedésében alkalmi igények kielégítésére vállalkozhat: diákok jönnek haza péntek délután, és utaznak el vasárnap, családok kerekednek fel szerencsésebb, más vasútállomás közelében lakó rokonaikat meglátogatni, Kaposvár értékeire kíváncsi utazók, turisták érkeznek és indulnak innen szórványosan.

A mindennapi ingázás eszköze marad az autóbusz, azokban az irányokban is, amerre a fényes sínpár nyújtózik.

Ez a helyzet nem okvetlenül kárhoztatandó, állhat mögötte akár pontos számítás, elemzés is, amely a térség eltartóképessége, jövedelmi viszonyai, várható gazdasági fejlődése alapján határozta meg, hogy Kaposváron mekkora vasúti utasszállítási teljesítményt érdemes elsütni. Igen, legyünk naivak és jóhiszeműek, fél szemünket becsukva, rezzenéstelen arccal mondjuk, hogy ezt elhisszük. Hiszen az nem lehet, hogy egy megyeszékhely vasúti kiszolgálása ahogysikerül-alapokon nyugszik!

Az állomásépület most befejezett felújítása viszont – semmiképpen sem elvitatva Kaposvár, és egyben minden magyarországi település jogát arra, hogy kulturált vasútállomása legyen – nehezen illeszthető az átfogó gondolkodás rendszerébe. Ha feltételezzük, hogy a menetrend és a kiszolgálás minősége nem változik, és a felvételi épületekre elköltendő forintok helyét a forgalom és a kiszolgált utasok mennyisége egyértelműen meghatározza, akkor a számos felújításra szoruló felvételi épület közül a kaposvári kiválasztása nem volt törvényszerű. Van a hálózaton sok egyéb, kínosan rossz állapotú, ennél nagyobb forgalmat felmutató állomás is.

Ha a gondolaton annyit csavarunk, hogy a jelenlegi vasúti szolgáltatási színvonal aktuális adottság, de eljön majd a kánaán, amelyben Kaposvár Somogy megye vasútforgalmának nyüzsgő központja lesz, akkor ehhez olyan méretű beruházást kell rendelnünk, amelybe már nyugodtan belefér az is, hogy az állomást, azaz a vonatok megállási helyét átpakolják a városközpont közvetlen szomszédságába, a Noszlopy Gáspár utca végébe!

Kaposvár vasúti kiszolgálásának minősége ugrana egy osztályzatot. Hely van, az állomás vágányok egészen idáig elnyúlnak. Kiváló lenne, lett volna a városi kapcsolat, a tervezett intermodális központ pedig a jelenlegi buszpályaudvar helyén lenne megvalósítató. Persze annak sincs akadálya, hogy a terület pici módosításával, a négysávos út eltolásával a buszok és a vasút kapcsolatát még szorosabbá tegyük mondjuk közös peronos átszállással, az utastájékoztatás, a jegyértékesítés integrálásával.

Igaz, hogy ekkor az állomás elveszti a Pfaff-féle épület általi reprezentativitását, viszont éppen az ilyen nyüzsgő átszállóhelyek azok, amelyeknek sokkal inkább szükségük van tucatnyi jegyautomatára, mint bármiféle békebeli állomási csarnokra. Szomorú, de ez a helyzet.

Létezik persze egy abszolút reális forgatókönyv is, amely nem akar túlságosan a jövővel foglalkozni, inkább építészeti értékeik alapján veszi számba a felújításra váró épületeket, függetlenül attól, hogy ezek hol és mekkora forgalmat bonyolítanak. Ebből a szempontból végre elérkeztünk a (jól sikerült) felújítást legitimáló gondolathoz: Pfaff Ferencnek ez az utolsó nagyobb városi állomásépülete, amely még nem esett át mindent felölelő felújításon.

Ha lesz kínálati menetrend, ha nem lesz, ha épül intermodális központ, ha nem, ez az épület alapvetően képes arra, hogy több mint száz év után továbbra is elássa főbb feladatait, a felújításnak ehhez kell elfogadható hátteret biztosítania.

Miután így megszabadultunk attól az ideától, hogy az ideális megoldást keressük Kaposvár és a vasút kapcsolatára, beszélhetünk egy sokkal egyszerűbb kérdésről, egy vasúti épület felújításáról. Az írás következő fejezetében azt fogjuk megvizsgálni, hogy sikerült-e az állomásépület megszépítése során a megváltozott komfort- és technológiai igényeket összhangba hozni a Pfaff Ferenctől örökölt térstruktúrával. Ki lehet-e tölteni a XXI. század elején egy ekkora épületet mindazzal, ami az utazással kapcsolatos?

(A cikk az iho.hu és a Fonódó együttműködésében készült, közreműködött Zöldi Péter és Tevan Imre.)