Stadler Kiss MÁV MÁV-Start Dunakeszi Szolnok vasút beszerzés EU FlirtA MÁV-Start lehívott az áprilisban megkötött keretszerződésből tizenegy Kiss motorvonatot a Stadlertől.

 

Ahogy a Fonódó akkor megírta, a 40 hatrészes, vagyis hatalmas, hatszáz ülőhelyes emeletes Stadler-szerelvényre szóló tavaszi keretszerződésből először egy 11-es csomagot rendelt meg a MÁV-Start. Augusztus 8-án megkötötték a támogatási szerződést is, vagyis európai uniós pénzből fizetik ki a járművek egyenként átlagosan 16,7 millió eurós árát – derül ki a MÁV közleményéből. Szállítani 2019-ben és 2020-ban fognak.

Ha a Kisseket a nálunk jól ismert négyrészes Flirtökkel hasonlítjuk össze, a legfontosabb különbség, hogy vagy másfélszeres hosszúságú, és két szintjén háromszor annyian ülhetnek le. A kerekítve hatszáz helyes Kiss kapacitása tehát annyinak vehető, mint egy tripla Flirt, így egy, illetve két Flirttel, vagy éppen egy másik Kissel összekapcsolva már 800, 1000, 1200 ülőhelyet mozgathat, így Budapest elővárosában kiválthatja a ma még a korszerűtlenebb vagonokból és mozdonyból kiállított szerelvényeket.

Stadler Kiss MÁV MÁV-Start Dunakeszi Szolnok vasút beszerzés EU Flirt

A Start a 11 „Puszit” Cegléd-Szolnok és Göd-Vác-Szob felé kívánja bevetni, de hétvégén a távolsági forgalomban is használnák Debrecen–Nyíregyháza-Miskolc felé az egyébként első osztály nélkül rendelt villamos motorvonatokat. Nyáron pedig a tervek szerint a Balaton déli partjára igyekvők is találkozhatnak velük az addigra már felújított vonalon.

Gyorsan fejlődnek az utasok kényelmét szolgáló berendezések is: a piros Flirtökben még konnektor sincs (tervezik beépíteni őket), a kékben viszont már igen, a Kissek pedig USB-csatlakozót is kapnak. Többet tud majd az utastájékoztató is, térképet, alkalmi információkat is megjeleníthet. A Kissek ugyanúgy képesek 160-nal menni, mint a Flirtök, és a gyorsulásuk is majdnem olyan jó.

Minden eddigi Stadler-vonatnál magyarabbak lesznek a MÁV-Start emeletesei. Nemcsak a kocsitestek, de a forgóvázak is a cég szolnoki gyárában készülnek majd, a hatból a nem hajtott középső négy részt pedig az állami dunakeszi járműjavítóban szerelik össze. Ugyanitt állítják össze, festik és helyezik üzembe a teljes vonatokat is, amelyekbe még a fentieken kívül is számos hazai alkatrész kerül. Az ígéretek szerint így a hozzáadott érték több mint fele lesz belföldi.

Stadler Kiss MÁV MÁV-Start Dunakeszi Szolnok vasút beszerzés EU Flirt
A látványtervek a MÁV-tól, a jellegrajzrészlet a Stadlertől származnak