metró 3-as metró Tarlós István beszerzés felújítás Budapest gyorsvasút

 

A 3-as metró rekonstrukciójára eddig megjelent közbeszerzéseket mind visszavonták.

Tarlós István főpolgármester már néhány napja jelezte, hogy ismét megkísérelnek kivitelezőt találni a budapesti 3-as metró régóta húzódó felújítására. Valóban megjelent a közbeszerzési értesítőben két kiírás az északi és a déli szakasz állomásainak újjáépítésére – írta az iho.hu.

Konkrétan a Dózsa György út – Újpest-Központ és a Népliget – Kőbánya-Kispest szakaszok állomásaira kér ajánlatot a főváros közbeszerző cége. Az ajánlattevőknek április végéig kell jelentkezniük, így a korábban jelzett nyári munkakezdést már irreálisnak lehet tekinteni.

A középső szakasz állomásaira és a nyíltvonali pályára továbbra sincs tender.

Az észak-déli földalatti gyorsvasút felújítására már több kiírást visszavontak, hol a túl drága ajánlatokra, hol jogszabályi változásokra hivatkozva.