Most már hivatalos, december 10-től a Duna jobb partján is el lehet jutni Magyarországról vonattal közvetlenül Pozsonyba.

Talán az őszi pesszimizmus teszi, de tulajdonképpen elkeseredtem a jó hírre: sikerült, az illetékes minisztérium eldöntötte, hogy a decemberi menetrendváltástól megrendeli a GYSEV-től a Rajka–Pozsonyligetfalu közötti vasúti járatot.

Pozsony Szlovákia GYSEV vasút NFM Határ EU
Forrás: NFM

 

Vagyis 2017-ben örülni kell annak, hogy két, a határt egymás között már teljesen eltörölt közép-európai, sőt visegrádi ország (tudjuk, a V4 a legszorosabb és leghatékonyabb szövetség Európában) nagyobbacska városai között lesz vasúti összeköttetés. Ha nem is közvetlenül, de átszállással. Ha Pozsonynak nem is a főpályaudvaráról, csak egy külvárosi állomásáról naponta néhányszor átszalad majd egy motorkocsi Rajkára vagy Hegyeshalomba, ahol föl lehet majd szállni a győri vonatra is.

Igen, ennek örülni kell, pedig 2009-ig Pest és Prága közötti nemzetközi vonat is összekötötte Győrt és Pozsonyt (mondjuk akkor se olyan menetrenddel, ami egy győri lakos üzleti vagy turisztikai útjának feküdt volna). És a mostani sikerhez valószínűleg az kellet, hogy Szlovákiában Érsek Árpád személyében magyar nemzetiségű, pozsonyi politikus legyen a közlekedési miniszter.

Pozsony Szlovákia GYSEV vasút NFM Határ EU
A GYSEV motorkocsija Ligetfaluban a szlovák vasút felvételén

Az eddigiekből is látható, hogy a Rajka–Pozsony-járat elsősorban szlovák belügy, az egyre inkább Pozsony alvóvárosaként szolgáló Rajkával teremti meg a kapcsolatot. Győr tehát most másodlagos szempont volt, bár azért arra odafigyeltek, hogy jó átszállási kapcsolat legyen – írta a Fonódónak válaszul a magyar Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Elvileg később lehetséges persze a közvetlen győri, mosonmagyaróvári kapcsolat is, akkor már nem dízelmotorkocsival, hanem villmos vontatással.

Pozsony Szlovákia GYSEV vasút NFM Határ EU
A 2009-es menetrend részlete

Bár a járat Szlovákiának fontos, mégsem az ottani államvasút csinálja, sőt, nem is a magyar testvérszervezet, hanem a GYSEV. A bennfentesek szerint mindkét országban a szent vonatkilométer a tartózkodás oka, vagyis hogy a támogatásra szoruló vasútra ne lehessen azt mondani, hogy bővít, pedig hát ha igény van a járatra, akkor utas is lesz. Az NFM viszont pofonegyszerű választ adott erre a kérdésre: A Hegyeshalom–Rajka szakasz 2011 óta a GYSEV-é, ezért övék a lehetőség.