vasút Európai Unió InterRail tarifa

 

Az Európai Parlament költségvetési bizottsága támogatta az ingyenes InterRail-bérlet ötletére épülő javaslatot, így a tesztüzem után a 2018-as évben is meglehet a program költségvetése.

Komoly előrelépésnek értékelte közleményében Ujhelyi István az EP költségvetési bizottságának pozitív döntését a két német fiatal javaslata alapján kidolgozott „szabad Európa-kártya” megvalósítására.

vasút Európai Unió InterRail tarifa
Az illusztrációk forrása: interrail.eu

Egy hónappal ezelőtt ugyanis a Financial Times már temette az ötletet, hogy minden 18 éves uniós polgár kapjon térítésmentesen egy InterRail bérletet. Az ellenzők akkor a pénzt sajnálták a programra, illetve olyan ellenérveket hoztak föl, hogy a megoldás igazságtalan lenne a vasúttól távolabb élő fiatalok számára.

Az MSZP-s EP-képviselő Ujhelyi szerint most már biztos, hogy a program az idén több mint kétmillió eurós költségvetéssel elindul, és soktucatnyi magyar fiatalnak is lehetőséget biztosít majd az ingyenes európai utazáshoz.

vasút Európai Unió InterRail tarifa

A tesztüzem tapasztalatai alapján a rendszer még bizonyosan módosulni fog.

A javaslat nem pusztán az ingyenvonatozásról szól, hanem az európai fiatalság lehetőségeinek kinyitásáról, az integráció sikeres mélyítéséről, a kultúrák közötti jobb kommunikációról – véli az Európai Parlament közlekedési és turizmus bizottsága alelnöki posztját is betöltő képviselő.

vasút Európai Unió InterRail tarifa

Persze aki nem kap ingyen, az is vásárolhat az InterRail bérletekből. Ezeket egyországos és globális változatban lehet megvásárolni különféle időtartamokra. Újdonság, hogy a kedvezményes váltotatot már nem 26, hanem 28 éves korig lehet kiváltani. Március végéig pedig 15 százalékkal olcsóbban árulja a MÁV-Start a bérleteket.