BKK magazin nosztalgia tarifa közút villamosElkezdődött a nosztalgiajárművek idei szezonja a fővárosban.

 

Ismét közlekednek 2017 májusától szeptember végéig a BKK és a BKV nosztalgiajáratai. Ezek között a Duna és a Termál villamosra keresztelt nosztalgiajáratok és az SH jelzéssel közlekedő Hófehérke nosztalgiahajó mellett már a csuklós nosztalgia Ikarus busszal is utazhatnak az érdeklődők.

Az 1970-ben gyártott Ikarus 180-as csuklós nosztalgia-autóbusz ettől az évtől már menetrend szerinti nosztalgiajáratként, minden hónap második vasárnapján, tehát először május 14-én, körjáratként szállítja az utasokat. A több mint 16 méter hosszú autóbusz 1980-ban közlekedett utoljára menetrend szerint a forgalomban. Az autóbuszt 2013-ban felújították, eddig is szállított utasokat, de idén már menetrend szerinti nosztalgiajáratként közlekedik.

BKK magazin nosztalgia tarifa közút villamos

A BH jelzéssel közlekedő busz a Deák Ferenc térről indulva, a Ferenciek tere-Erzsébet híd-Lánchíd utca-Bem rakpart-Margit híd-Bajcsy-Zsilinszky út-Deák Ferenc tér útvonalon jár majd.

A világ tíz legszebb villamosvonala közé választott 2-es villamos vonalán, szombaton közlekedő Duna villamos (DH) a Közvágóhíd H és a Jászai Mari tér között jár. A második világháború után létrejött vonal a pesti felső rakparton halad a Jászai Mari térről indulva, és a Kossuth Lajos tér vonalában ér ki a Duna-partra, majd a Lánchíd alatt átbújva jut el a Duna-korzóra.

BKK magazin nosztalgia tarifa közút villamos

Budapest fürdőváros, területén számos gyógyhatású hévízforrás található, melyek vizét a város népszerű gyógyfürdői használják fel. Vasárnap a budai fonódó villamoshálózat vonalán a Szent János Kórház – Rudas fürdő – Lukács fürdő – Szent János Kórház vonalán körjáratként közlekedő Termál villamossal (TH) utazva alkalom nyílik több történelmi, műemlékfürdők megtekintésére is.

A villamos a Szent János Kórháztól indulva jut el a híres Rudas Gyógyfürdőig, ahonnan a Dunával párhuzamosan az Erzsébet híd, a Lánchíd, majd a Margit híd alatt áthaladva jut el a Szent Lukács Gyógyfürdőig. A nosztalgiajegy felmutatásával 10 százalék kedvezménnyel lehet igénybe venni a Lukács vagy a Gellért Gyógyfürdő szolgáltatásait. Részletek itt.

A Hófehérke nosztalgiahajóról a körülbelül 45 perces út során teljes pompájában megtekinthető a Duna-part panorámája. A Hófehérke az egyik utolsó képviselője a Dunán még hajózó klasszikus építésű, a XIX. században épült hajóknak. A hajótest 1895-ben épült Újpesten, a Schoenichen-Hartmann Hajógyárban.

BKK magazin nosztalgia tarifa közút villamos

A járatokat nosztalgia-vonal- vagy -napijeggyel, illetve éves nosztalgiabérlettel lehet igénybe venni. A vonaljegy 500, a napijegy 2000, az éves bérlet 15 ezer forint felnőtteknek, de a hajó drágább. Részletek itt.

A jegy és bérlet megvásárolható elővételben a BKK Ügyfélközpontjaiban vagy a helyszínen, a járművön dolgozó kalauztól.

A nosztalgiajáratok általában délutánonként járnak a megadott hétvégi napokon, leginkább minden órában egyszer indulva. Részletek itt. (A cikk írásakor a nosztalgiabusz linkje még rossz.)

A szöveg és a képek forrása: BKK

BKK magazin nosztalgia tarifa közút villamos