Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hétköznap is Combinók az 1-esen

0

villamos Budapest alacsonypadlós BKK

A nyári szünetben a nagykörúton kevesebb Combino kell, így néhány jut a Hungária gyűrűre is.

A főváros negyven alacsonypadlós villamost vásárolt 2006-ban a Siemenstől Combino néven. Tanítási napokon, csúcsidőben 36 szállít utasokat. Minthogy egy balesetes példány (nagyon) tartósan távol van, és úgy érdemes számolni, hogy a karbantartás miatt egyszerre két szerelvény esik ki, látható, hogy elég szoros a kiadás.

Iskolai időn kívül azonban a BKK olyan menetrendben járatja a Combinókat, hogy maximum csak 30 villamos dolgozik, mert ha diákok helyett időnként van is sok más utas, például turista, az ő megjelenésük semmiképp sem olyan koncentráltan oszlik el napon belül.

A nyári szünetben tehát hétköznap is jut néhány Siemens villamos az 1-es vonalára – jelentette be a BKK. Információink szerint konkrétan két szerelvény fog egy (vagy két?) körúttal kíjjebb szolgálni hétfőtől péntekig. Vagyis bőven maradnak még a hagyományos Tatrák is a vonalon.

Hétvégén más a helyzet. Tavaly decemberben jelentek meg a Combinók az 1-esen, és február óta a hosszú CAF-okkal együtt már elegen is vannak ahhoz, hogy ilyenkor nincs szükség magaspadlós villamosokra, vagyis a vonalon csak alacsonypadlósok járnak.

villamos Budapest alacsonypadlós BKK

És nemzetközivéééé lett

2

villamos Franciaország Németország Svájc Csehország Lengyelország Strasbourg

A strasbourgi villamos átért Németországba. Nem ez az első országhatáron áthaladó villamos, és még az is lehet, hogy hozzánk közelebb is lehet ilyen.

Nemrég, április végén megnyitották a strasbourgi villamos D vonalának legújabb bővítését. Érdekessége, hogy a szakasz a Rajna túloldalán, Németországban, Kehl városában, a vasútállomásnál ér véget. A végállomás csak ideiglenes, a tervek szerint a vonal még idén eléri a kehli városházát.

Az Európai Parlament (egyik) székvárosa szép példája annak, amit francia villamosreneszánsznak szokás nevezni. Strasbourgban a 19. századra nyúlik vissza a városi vasút története, először lovak, majd hamarosan már villamos energia továbbította a kocsikat. 1930-ban már 100 kilométeres hálózat működött a városban és 130 kilométeres a környéken. Az 50-es években azonban a motorizáció itt is megölte a villamost, 1960-ra számolták föl a hálózatot.

Sok francia (és később más) városhoz hasonlóan az utóbbi évtizedekben azonban újjászületett a villamos gyors, nagy kapacitású, alacsonypadlós és a városkép díszére váló esztétikájú, modern járműként. Az első új szakasz 1994-ben nyílt meg, ma már a vasúttal kombinált tram-train vonalak is működnek.

villamos Franciaország Németország Svájc Csehország Lengyelország Strasbourg
Strasbourgból Kehlbe. Fotó: Wikipedia

Csuklós Ikarus a pesti nosztalgiaflottában

2

BKK magazin nosztalgia tarifa közút villamosElkezdődött a nosztalgiajárművek idei szezonja a fővárosban.

Tarlós támogatja a villamosok helyett az autókat segítő lámpaprogramot

0

Update: péntek este sikerült beszélnem a Budapest Közút illetékeseivel. Számos érdekes és fontos részlet derült ki. A legfontosabb, hogy kísérlet folyik. A körúti lámpaprogramot tehát - egyelőre - nem véglegesen változtatták meg. A kísérlet oka, hogy a 2012-ben bevezetett - alább villamosbarátnak nevezett - lámpaprogramban már sok kisebb változtatást vezettek be például lassújelek miatt. Kedden visszaáll az eredeti, 60 másodperces program, és utána eldöntik, hogy pontosan mit vezessenek be. A cégnél hangsúlyozták: céljuk egy minden közlekedő érdekeire tekintettel lévő optimum megtalálása.

Tizenöt százalékos béremelés a BKV-nál

0

Feltehetően kedden írják alá a megegyezést a béremelésről – mondta Tarlós István főpolgármester.

A főpolgármester szokásos, pénteki sajtótájékoztatóját a BKV bérmegállapodással kezdte. A bérfejlesztés átlagos mértéke 2017-ben 15 százalék. Tíz százalék, de minimum 28 ezer forint az általános tétel, ennyit mindenki kap az alapbéréhez – mondta Tarlós.

A fennmaradó ötszázalékos mérték a felzárkóztatásra kell, vagyis arra, hogy nagyobb legyen az emelés azokban a szakmákban, ahol nagy a lemaradás az országos jövedelemszinthez, illetve ahol nagy a munkaerőhiány.

A keveset vagy átlagosan kereső buszsofőrök 13 és 23 százalék közötti emelést kapnak. A fizikai munkások 10-15, esetleg e fölötti pluszpénzt, a hiányszakmák diplomásai hasonló mértékű növelést kapnak – mondta a főpolgármester.

Tarlós szerint az alacsony születésszám miatt eleve kevés a munkaerő, emelkednek a bérek. A BKV-hoz hasonló állami cégeknél pedig 30 százalékos béremelési programot vezetnek be három évre. Így elkerülhetetlen a bérek emelése a BKV-nál is.

BKV Tarlós István bér Budapest magazin közút villamos gyorsvasút

Közlekedés. Elsősorban közösségi.
Városi és vasút.

Facebook

Utolsó kommentek