villamos Budapest alacsonypadlós BKK

A nyári szünetben a nagykörúton kevesebb Combino kell, így néhány jut a Hungária gyűrűre is.

A főváros negyven alacsonypadlós villamost vásárolt 2006-ban a Siemenstől Combino néven. Tanítási napokon, csúcsidőben 36 szállít utasokat. Minthogy egy balesetes példány (nagyon) tartósan távol van, és úgy érdemes számolni, hogy a karbantartás miatt egyszerre két szerelvény esik ki, látható, hogy elég szoros a kiadás.

Iskolai időn kívül azonban a BKK olyan menetrendben járatja a Combinókat, hogy maximum csak 30 villamos dolgozik, mert ha diákok helyett időnként van is sok más utas, például turista, az ő megjelenésük semmiképp sem olyan koncentráltan oszlik el napon belül.

A nyári szünetben tehát hétköznap is jut néhány Siemens villamos az 1-es vonalára – jelentette be a BKK. Információink szerint konkrétan két szerelvény fog egy (vagy két?) körúttal kíjjebb szolgálni hétfőtől péntekig. Vagyis bőven maradnak még a hagyományos Tatrák is a vonalon.

Hétvégén más a helyzet. Tavaly decemberben jelentek meg a Combinók az 1-esen, és február óta a hosszú CAF-okkal együtt már elegen is vannak ahhoz, hogy ilyenkor nincs szükség magaspadlós villamosokra, vagyis a vonalon csak alacsonypadlósok járnak.

villamos Budapest alacsonypadlós BKK