Korábbi hasznos hagyományához nyúl vissza a BKK, amikor az utasok véleményére is kíváncsi, hogyan oldják majd meg a 3-as metró pótlását a felújítás idejére.

Az ország legforgalmasabb vasútvonalaként emlegetett észak-déli budapesti gyorsvasút felújítása körüli hercehurca tragikomikus, még most sem lehet tudni, hogy pontosan mikor esnek neki az elhasználódott pályának, állomásoknak, és azt sem, hogy ki végzi el a beruházást pontosan mennyiért.

A BKK tehát egyelőre dátum nélkül, „2017 nyarától” tervezi a kieső metró pótlását. Valamiért főütemekről és alszakaszokról beszélnek, de mi egyszerűbben tekintjük át a munkák szakaszolását:

  1. Kőbánya-Kispest – Nagyvárad tér között zárva a metró, Újpesttől a Nagyvárad térig jár.
  2. Kőbánya-Kispest – Nagyvárad tér és ezzel egyidejűleg Újpest-Központ és Lehet tér között nincs forgalom, csak a Nagyvárad és a Lehel tér között közlekedik.
  3. A Nagyvárad és a Lehel tér között pótlás, a szerelvények egyrészt északon, Újpesttől a Lehel térig, másrészt délen, a Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest között szállítják az utasokat.
  4. A Deák tér és az Árpád híd között marad ki a szolgáltatás, a vonatok egyrészt északon, Újpesttől az Árpád hídig, másrészt délen, a Deák tér és Kőbánya-Kispest között mennek.Budapest gyorsvasút metró 3-as metró BKK HÉV közút busz

 

A BKK most az első szakasz pótlási terveivel rukkolt elő. Egy interaktív térképen körzetenként mutatja be, milyen közösségi közlekedési módokat javasol azoknak, akik onnan vagy oda utaznak, amíg csak a Nagyvárad térről indul északra a metró. Ezek a megoldások szerepelnek:

  1. Természetesen lesz pótlóbusz, bizonyos körzetekben, például a József Attila lakótelepen ezt ajánják, illetve az átszállást erről a metróra.
  2. Sok buszt meghosszabbítanak a metróig, vagyis a Nagyvárad térig, így tehát aki Pestszentimréről, Gyálról vagy éppen a repülőtérről, a Gyömrői útról utazna a belvárosba, annak nem kell többször, csak máshol átszállnia.
  3. Más buszvonalaknál azonban nem alkalmazzák ezt a megoldást, jónéhány járat végállomása nem kerül át a Nagyvárad térre, ezekről át kell szállni majd a metrópótlóra. Elvileg nem lenne akadálya itt sem az összevonásnak, bár gyakorlatilag van ennek a megoldásnak is hátránya (csuklós-szóló probléma, összehangolás, egyenletes követés).
    Budapest gyorsvasút metró 3-as metró BKK HÉV közút busz
    Körzetenként mutatják be az átmeneti közlekedést, és várják a javaslatokat

  4. Bizonyos körzetekből szeretnék másfelé terelni a közlekedőket. A legtipikusabb példa a XVII. kerület zöme, ahonnan az Örs vezér tere mellett Kőbánya-Kispestre is járnak buszok. Itt a cél, hogy többen utazzanak a működő 2-es metróhoz, így alakítanák át a buszvonalakat, de megmaradnak a 3-as(t pótló buszhoz) is a járatok. Hasonló a helyzet Ferencváros külső részein, Soroksáron, Pesterzsébeten, itt a Soroksári úti tengely felé jósol és támogat átrendeződést a BKK. Itt villamosok is érintettek, az 51-es és 52-es járatokat mintegy keresztbecserélnék, így a Pacsirtatelep elsődlegesen nem a Határ úthoz, hanem a Nagykörúthoz kapcsolódna.
  5. Sok helyen hangsúlyozzák, hogy érdemes vasúttal utazni, ám arról nincs információ, hogy a MÁV-Start felkészül-e a többletutasokra. Kivéve a H6-os, Ráckevei HÉV-et. A MÁV-hoz tartozó, de persze továbbra is a BKK megrendelését is kiszolgáló zöld szerelvényeken gyorsítanak bizonyos megállók kihagyásával.
Budapest gyorsvasút metró 3-as metró BKK HÉV közút busz
A vasutat is ajánják – térképek: BKK

Az interaktív térképen a tervek bemutatásán túl minden körzetnél be lehet küldeni a javaslatokat, véleményeket is.