A városháza korrigálta korábbi amatőr hibáját, most már a budapesti 3-as metró felújításánál kiviteli tervekre írták ki a tendereket. Így „valós vagy vélt árfelhajtó kockázatokat nem árazhatnak be az ajánlattevők, mint az engedélyezési terveknél” – mondta Tarlós István a TV2 Mokka című műsorában csütörtökön. Várhatóan májusban-júniusban megkezdődhet a felújítás - ígérte a főpolgármester.

 

A főpolgármester szerint nagyon sokat fog mondani az, hogy amikor a pályázók kérdéseket tehetnek fel a tenderekkel kapcsolatban, mennyi és milyen kérdés érkezik majd. Ha 15-30 értelmes kérdés lesz, akkor nem kell időhúzást feltételezni – mondta Tarlós.

Legutóbb azért nem lehetett dönteni a tenderek kérdésében, mert a kormánnyal kötött támogatási szerződésben meghatározott felső limitet a beérkezett ajánlatok 34 milliárd forinttal túllépték.

A főpolgármester reményét fejezte ki, hogy ez nem ismétlődik meg, és május-júniusban de facto az infrastruktúrafelújítás is megkezdődhet.

Tarlós kitért arra is, a 3-as metró életveszélyességéről szóló állítások a szakvélemények szerint nélkülözik az igazságot. Az ezzel való riogatás több mint lelkiismeretlenség – tette hozzá.

(MTI)