Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Nagyobb béremelést kapnak idén a BKV-sok, mint az állami cégeknél dolgozók

0

 A főpolgármester és a menedzsment hároméves fizetésemelési programot ajánlott.

Igen kedvező ajánlatot tett a BKV-nál működő három reprezentatív szakszervezet közül kettőnek a városvezetés támogatásával a cég menedzsmentje – ezt maga Tarlós István jelentette be péntek délelőtti sajtótájékoztatóján.

A főpolgármester annyi konkrétumot mondott, hogy a hároméves ajánlat az első évre, vagyis 2017-re némileg nagyobb emelést tartalmaz, mint az állami cégeknél bejelentett hasonló programok.

A béremelés fedezetét nagyon bonyolult módon, a BKV és a főváros forrásait többszörösen átcsoportosítva teremtettük elő – mondta Tarlós. Tehát egyelőre nincs szó kormányzati segítség igénybevételéről, noha Lázár János kancelláriaminiszter csütörtökön beszélt ilyesmiről.

Tarlós István később egy kérdésre azt is elmondta, nem tartja valószínűnek, hogy kapnak állami segítséget a béremelésre.

Az érintett szakszervezeti vezetők tárgyalóalapnak tekintik az ajánlatot, természetesen egyeztetniük kell a tagsággal. A főpolgármester azt reméli, így elmaradhat a sztrájk. De a sztrájktól függetlenül is igazságtalan lenne, ha a köztisztviselők, az állami alkalmazottak nagyobb emelést kapnának, mint a BKV dolgozói.

Tarlós István BKV Budapest magazin sztrájk béremelés közút villamos gyorsút

Májustól majdnem épül az egri autóút

0

Először az M25-ös autóút rövid városi csatlakozásán és Andornaktálya déli elkerülőjén kezdődik a kivitelezés.

Az M25-ös autóút több ütemben, a tervek szerint 2020 elejére készül el teljesen.

Orbán Viktor miniszterelnök két éve, Sopronban ígérte meg a modern városok program keretében, hogy minden megyei jogú várost gyorsforgalmi (négysávos) úton kapcsolják be az országos sztrádahálózatba a mostani kormányzati ciklusban.

Ma már biztos, hogy az ígéret nem valósul meg határidőre, noha a szóban forgó autóutakat, gyorsutakat sok helyen építik, tervezik. Viszont 2018-ig még se Kaposvárra, se Békéscsabára, se Salgótarjánba, se Egerbe nem haladhatunk végig gyorsforgalmin.

közút Eger M25 autóút gyorsforgalmi út NIF útépítés
A három ütemet a színek jelölik a NIF térképén, májustól a türkiz szakaszok épülnek

Vizsgálat a budapesti hibridbusz-beszerzés ügyében

0

Tarlós István elrendelte, hogy vizsgálják meg a BKV hibridbusz-vételi üzletét – állítja Facebook-oldalán az Omnibusz blog.

A közlekedési cég negyven használt, alacsonypadlós szóló Volvót vásárlásáról írt alá nemrég szerződést. Az Omnibusz majd az Index is írt arról, hogy az eladó cég múltja nem arra utal, hogy megbízható járműszállító lenne, másrészt a piaci szintnél jóval magasabbnak tekinthető ár is.

Budapest busz közút Tarlós István hibrid BKV Volvo
Egy érintett. Fotó: Buga Bence – Omnibusz

A Főpolgármesteri Hivatalhoz küldött kérdéseinkre a BKV ezt a választ küldte: 

„Tarlós István főpolgármester úr a használt hibridbuszok ügyében valóban tájékoztatást kért Bolla Tibor elnök-vezérigazgatótól, amelyet Bolla úr megküldött neki. Ebből az anyagból kiderül, hogy az eljárást a Fővárosi Közbeszerzési Kft. folytatta le, így ő felel az eljárás szabályszerűségéért. A Fővárosi Közbeszerzési Kft.  nyilatkozott arról, hogy szabályszerűen folyt le az eljárás. Egyébként a járművek ára, tekintettel korukra és állapotukra, a BKV vizsgálata szerint megfelelő. Az ár jóval alatta volt mind a kínálati, mind a bekért előzetes árajánlatnak, illetve a közbeszerzési becsült értéket sem érték el.”

Tarlós arra buzdít, az autósok ne fizessék be a büntetést

0

Mostanában kitesznek KRESZ-táblákat olyan helyekre, ahol évtizedekig nem volt, az emberek megszoktak egy közlekedési rendet. Ráirányítanak egy kamerát, és a szabályszegőknek ötvenezres – nem öt- vagy tízezres – büntetést küld a közterületfelügyelő – mondta Tarlós István pénteki sajtótájékoztatóján.

A főpolgármestrer azt ígérte, kiáll az ilyen esetek áldozatai mellett. „Bár nekem általában gépkocsivezető vezeti az autómat, ilyen nem történt velem, de ez nonszensz” – mondta Tarlós.

Sőt, a főpolgármester azt is mondta, azok az autósok, akiket pusztán kamerafelvétel alapján akarnak megbüntetni, ne fizessék be a büntetést. Amikor az ügyek átkerülnek a közterületfelügyelettől a rendőrségre, a tapasztalatok szerint már sokkal emberségesebb az eljárás – mondta Tarlós István.

Tarlós István közút Budapest közterületfelügyelet büntetés KRESZ
Itt nem kamera alapján büntetnek a közterületfelügyeletesek

Fehérvár ingyenessé tenné a városban az M7-est

0

Eredetileg el lehetett kerülni ingyen Székesfehérvárt, de a megyei matricák bevezetésekor ezt a szakaszt is díjasította a kormány.

Abban nincs semmi különös, ha egy település azzal szeretné csökkenteni a területén átmenő forgalmat, hogy elkerülőutat követel, vagy ha ilyen autópálya már fut mellette, akkor annak ingyenességéért lobbizik.

Az ilyen díjmentesítési kéréseket könnyű is visszaverni azzal, hogy ha engednének, akkor egyre több település kérné ugyanezt "jogosan". Székesfehérvár azonban komolyan gondolja, amit mond, és több tényező is arra mutat, hogy logikus a kérésük.

közút Székesfehérvár M7-es díjfizetés NFM
A Fehérvár körüli útgyűrűbe a 62-es, 7-es és 8-as utakén kívül az M7-es megfelelő szakasza is beletartozik - a Google térképe

Közlekedés. Elsősorban közösségi.
Városi és vasút.

Facebook

Utolsó kommentek