Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Meglévő technológiákat hegesztenek össze a kínai szuperbuszvillamosban

0

Eddig leginkább Franciaországban építettek gumikerekes, vezetősínes villamost. A most Kínában bemutatott változatnak nemcsak sínre, de felsővezetékre, sőt vezetőre sincs (nem lesz) szüksége.

A nyolc évvel ezelőtti, tragikus viaduktomlás helyszínén, a közép-kínai Csucsouban (Zhūzhōu, 株洲) akarják felépíteni jövőre az első, 6,5 kilométeres kísérleti vonalát annak a szuperbusznak, amelynek fejlesztéséről a kínai állami média nyomán beszámolt a mashable.com.

A cél egy olyan eszköz, amely viszonylag nagy kapacitású, a forgalom kevéssé zavarja, és kiépítése sokkal olcsóbb, mint egy metró-, vagy akár egy villamosvonalé, így a "kisebb" városok is megengedhetik maguknak. A kisebb persze kínai léptékkel értendő, Csucsou például nagyjából két butapestnyi lakosnak ad otthont.

Ha villamos nem is, körhídkilátó lehet Hódmezővásárhelyen

1

Hódmezővásárhely magazin közút útépítés idegenforgalom kilátó híd

Újjáépül, de elköltözik a közlekedési múzeum

0

A pinceszintekben nehéz és drága lett volna kialakítani a megfelelő kiállítási tereket.

Új fő telephelyet keresnek a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumnak - írja a legutóbbi kormánydöntésre hivatkozva szerdai közleményében a Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa.

A múzeum fő kiállítóhelye nem a Városligetben, hanem új helyszínen, a korábbi tervekben szereplőnél nagyobb területen, a közlekedési gyűjteményünk (vonatok, buszok, villamosok, stb.) teljes spektrumú bemutatását lehetővé tevő környezetben valósulhat meg. Az új helyszínt már keressük, elsődlegesen a fővárosi vasút által felhagyott rozsdaövezeti ingatlanokon - írja Facebook-posztjában Vitézy Dávid, az intézmény vezérigazgatója.

magazin építészet örökség Budapest Vitézy Dávid Városliget
Ilyen lesz, de nem a közlekedési múzeum - Kép: Mérték Építészeti Stúdió / Közlekedési Múzeum

Csuklós Ikarus a pesti nosztalgiaflottában

2

BKK magazin nosztalgia tarifa közút villamosElkezdődött a nosztalgiajárművek idei szezonja a fővárosban.

Szabályozzák az áramkutak díjait

0

Rendeletben szabályozná a kormány az elektromosautó-töltésért beszedhető díjak számítását, a tervezetet május 8-ig lehet véleményezni.

A dokumentum szerint a töltési díjat az áramkút üzemeltetőjének a honlapján kell ismertetnie. A töltés ideje alatt percenként vagy kilowattóránként határozható meg az egységár, azonban tájékoztató jelleggel mindkét elszámolási módot fel kell tüntetni.

A szolgáltató a töltést követő töltőhelyfoglalásra a türelmi idő hosszát percben, valamint az ebben az időszakban fizetendő díjat percenként határozza meg. A türelmi idő lejárta után a töltési hely elfoglalásáért egyszeri díj vagy percenként meghatározott díj szedhető. A töltési hely töltés nélküli elfoglalásakor ugyancsak egyszeri díjat vagy percenkénti összeget szabhat ki a szolgáltató.

Az elektromosautó-tulajdonosok szerződhetnek a szolgáltatóval, és ennek alapján a szerződésben meghatározott nagy vagy normál teljesítményű elektromos töltőponton és feltételekkel tölthetik fel a járműveket.

A nyilvános áramkút üzemeltetőjének azonban lehetővé kell tenni az elektromos autó használói számára az előzetes szerződéskötés nélküli, eseti feltöltést is. A szolgáltatásnyújtás, illetve a szolgáltatásnyújtás során megkövetelt regisztrációs vagy azonosítási feltétel egyúttal nem jelenthet kötelezettséget az eseti töltésen kívüli, további töltési szolgáltatás igénybevételére. (MTI)

elektromos elektromos autó tarifa magazin közút szabályozás
Ezt a villamos bérautót a szolgáltató tölti

Közlekedés. Elsősorban közösségi.
Városi és vasút.

Facebook

Utolsó kommentek