Kiderült, hány dolgozót tettek ki a BKK-tól
2017. március 23.Huszonhárom főt bocsájtottak el a közlekedési központtól, csaknem hétszázat pedig kiszerveznek. A BKK új létszáma 1200 munkavállaló lesz.
A Fonódó írta meg, hogy néhány napja leépítés volt a BKK-nál. Megkérdeztük erről a céget, válaszuk szerint az elbocsájtás „jelenleg összesen mintegy 23 főt érint, a megüresedett pozíciókat a BKK nem tölti fel. Fővárosi önkormányzati társaságként – a tulajdonos elvárásainak megfelelően – a BKK fontosnak tartja a felelős gazdálkodást, így a létszámtervezés során kiemelt figyelmet fordít arra is, hogy a feladatellátáshoz szükséges létszámot a hatékonyság és a gazdaságosság szem előtt tartásával határozza meg.”
Az is kiderült, hogy a létszámcsökkentés az alábbi területeket érinti: infokommunikációs szolgáltatások, közösségi közlekedés, kereskedelem, gazdaság.
„A Fővárosi Közgyűlés 2016 októberében döntött a közlekedési intézményrendszer továbbfejlesztéséhez kapcsolódó intézkedésekről, melynek részeként az integrált közlekedésszervezői és operatív feladatokat ellátó társaságok létszámát összesen 1200 főben határozta meg” – olvasható a válaszban.
A döntésnek megfelelően 2017. május 1-jén a BKK közel 700 munkavállalója kerülhet munkáltatói jogutódlással a Budapesti Közlekedési Ügyfélkapcsolatok Zrt.-hez. A munkáltatói jogutódlás azt jelenti, hogy az érintett munkatársak munkaszerződése érvényben marad, és a munkaviszony folyamatossága is biztosított.
A vasútállomás esete az utassal
2017. március 20.
A kaposvári felvételi épület egyébként igényes felújítását megnézve nekünk az jutott eszünkbe, hogy kicsit arrébb mennyivel jobb helye lenne az állomásnak. Aztán az, hogy mi hiányzik a 21. században a műemléképületből. Végül azért azt is elismerjük, hogy építészszemmel jó ránézni az eredményre. Körülkémleltünk Kaposváron - 2. rész.
Leépítések a BKK-nál
2017. március 14.A hírek szerint tömeges leépítés folyik a BKK-nál. Olyan munkatársaktól válnak meg, akik a szolgáltatás minőségéért felelnek. Például ellenőrzik a járműveket működtető alvállalkozókat, hogy megy-e a buszon a légkondi, hogy tiszta-e a villamos.
Úgy tudni, hálózati forgalomirányítóktól is megváltak (nekik kell rendbehozni, ha műszaki vagy más okból valahol akad a közlekedés).
Az egyik legerősebben megvágott terület az utastájékoztatás, a Futár működtetése, a jegyértékesítés.
Mátyási György például, akit sokan, hangját meg még többen ismerik, a Facebook-oldalán jelentette be, hogy elküldték.
Bizonyos területeken állítólag megszűnnek az érintett státuszok is, a feladatot külső céghez fogják kiszervezni.
