Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Szenzáció: ismét társadalmi egyeztetés a BKK-nál

0

A 3-as metró északi szakaszának pótlásánál várják az utasok javaslatait.

A címet nem csak híres rosszindulatom diktálta, de a BKK-nál a 3-as metró Újpest és Lehel tér közötti szakaszának pótlására kitalált rendszer valóban nem tartalmaz túl sok kreativitást a pesti oldalon, tehát a legérdekesebb maga az a tény, hogy nem halt ki teljesen az egyeztetés, ami a cég új vezetésének hivatalba lépése óta egészen megritkult.

Alapvetően pótlóbuszok járnak majd a kieső szakasz fölött, még az alternatívaként ajánlott, a metrótól eltérő útvonalon közlekedő járatok sűrítéséről sincs szó a legtöbb esetben. (De a 30-as, 30A busznál igen.)

A pesti oldalon egyetlen igazán érdemi változásként az említhető, hogy a 14-es mellett a 12-es villamos is a Lehel térre megy majd.

Budapest BKK gyorsvasút metró 3-as metró felújítás pótlás közút busz vasút villamos tarifa jegy Tarlós István Strabag BKV
A legtöbb járat változatlan marad - derül ki a BKK interaktív térképeiről

Újra villamost kap a Hungexpo, de nem azt, ami volt

3

Időben és térben is korlátozottan működő, két kilométeres új villamos létesül a Pillangó utcai metrómegállótól az Albertirsai úton a Hungexpo főbejáratáig.

A komoly konferenciaturizmusnak ma már elengedhetetlen feltétele, hogy kötöttpályás kapcsolattal is meg lehessen közelíteni a helyszínt. Ha tehát fejleszteni szeretnék a kőbányai vásárvárost (márpedig szeretnék), fejleszteni kell a közlekedést is.

A Hungexpót gyakorlatilag körbeveszik a sínek: metró, villamos, vasút, HÉV mind ott van, és még sem könnyű az ideális megoldást megtalálni. Nem is sikerült, inkább csak egy pillanatnyilag lehetséges, és viszonylag egyszerűen megvalósítható optimumot kerestek a döntéshozók, amikor egy szigetüzemű villamospálya mellett tették le a voksukat.

A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint az új villamosvonal független a budapesti fejlesztésektől, a jogszabályban nem szerepel a főpolgármester vagy a BKK neve, ellenben Budapest-Esztergom Főegyházmegye érseke és a nemzetközi vadászati tanácsé igen, ugyanis a 2020-as Eucharisztikus Világkongresszussal és a 2021-es Vadászati Világkiállítással indokolják a villamosépítést, négymilliárdos költségét is a kormány különítette el.

villamos Budapest vasút beszerzés építés
A BKK térképrészletén látszik, hogy van itt minden a közelben, mégis nehéz ideális megoldást találni

Felmentették a 18 éves etikus hekkert

0

A BKK fű alatt megrendelt, a T-Systems által kontár módon kifejlesztett netes bérletértékesítő rendszerének biztonsági hibáját lebuktató fiú már nem gyanúsított.

A közvélemény által etikus hekkerként megismert, 18 éves fiú ezt írta Facebook-oldalán:

„Az ügyészség helyt adott az engem védő Társaság a Szabadságjogokért ügyvédje által tett panasznak az ügyemben, ezáltal nem tekintenek a továbbiakban gyanúsítottnak, felmentettek.

Az ügyészség megállapította, hogy a célom valóban és nem cáfolhatóan a biztonsági rés feltárása és ennek közlése volt a BKK felé, amelyet két e-mail címre is megtettem, de erre választ nem kaptam. Megállapították, hogy ahhoz, hogy kétséget kizáróan meggyőződjek a rendszerhibáról, szükséges volt a vásárlás befejezése; továbbá azt is, hogy a cselekményem vezetett ezen informatikai rendszer olyan módon történő kijavításához, mely kizárja a hasonló cselekmények kivitelezését a továbbiakban; a fentiek alapján pedig azt, hogy cselekményem nem veszélyes a társadalomra, mely a bűncselekmény megállapíthatóságának törvényi előfeltétele.

Emellett megállapították, hogy a bejelentésem közérdekű bejelentésnek minősül (ami büntethetőséget kizáró ok), mivel olyan körülményre hívta fel a figyelmet, melynek orvoslása a közösség érdekét szolgálja, de mivel cselekményem a társadalomra való veszélyesség hiánya miatt alapból nem minősül bűncselekménynek, ezt a továbbiakban nem vizsgálták.”

BKK magazin közút villamos gyorsvasút internet botrány Budapest informatika T-Systems bérlet tarifa bűnügy
Illusztráció: Pixabay

Ős-HÉV-vel Ráckevére

0

A 130 éves HÉV-hálózatot nosztalgiamenetekkel ünnepli a MÁV és a BKK. Augusztus 20. az első nap, amikor régi szerelvénnyel utazhatunk, az ígéretek szerint később fotóstehervonatot, sőt gőzmozdonyos járatot is indítanak.

Vasárnap 8.53-kor indul Ráckevéről az MVIII-as motorkocsi R járatjelzéssel. A Közvágóhídtól 10.20-kor indul vissza, de csak Tökölre, onnan 11.20-kor jön a pesti végállomásra. Innen 12.50-től irány Ráckeve, visszaindulás 14.53-kor. Az augusztus 20-i utolsó nosztalgiajárat 16.50-kor célozza meg Ráckevét a Közvágóhídról. A vonatra külön díjszabás érvényes.

A MÁV-HÉV közleményében arról számol be, hogy a 130 éves évfordulóra tekintettel hónapokig fognak különleges meneteket szervezni. 1887. augusztus 7-én indult ugyanis az első HÉV a Közvágóhídról Soroksárra.

Szeptember 2-án tehervonatot indítanak fotósok számára Pesterzsébet felső és Ráckeve között. Szeptember 16-17-én az eredeti színezésű MIXA motorvonat vendégszerepel a ráckevei vonalon. Szeptember 30-án és október 1-jén gőzfelhős kirándulást ígérnek Ráckevére Pesterzsébet felsőről a MÁV Nosztalgia Kft. gőzvontatású nosztalgiavonatával. Az MVIII-as is újra jár majd szeptember 16-án és október 14-én.

A tervek szerint 2018-ban a szentendrei és a gödöllői vonalon lesznek különmenetek.

gyorvasút HÉV Budapest Ráckeve MÁV-HÉV nosztalgia BKK
(Fotó: MÁV)

Hétvégére ismét meghosszabbítják a 72-es trolit. Nem. Lerövidítik!

0

Most és a következő hétvégén újra kitiltják a motoros járműveket a Szabadság hídról. A villamost Budán villamossal, a hídon metróval és busszal, Pesten pedig trolibusszal próbálják meg pótolni.

A tavaly az építkezések miatt spontán kialakult bulihidat idén már szervezetten hozzák létre két júniusi és két augusztusi hétvégére. Júliusban a nedves vébé és más rendezvények miatt nem csinált ilyet a főváros.

A hétvégék közlekedését a BKK a júniusihoz hasonlóan oldja meg - derül ki a cég közleményéből.

Budapest közút utastájékoztatás BKK menetrend troli híd gyalog gyorsvasút metró 4-es metró busz
Augusztusban is lesz piknik

Közlekedés. Elsősorban közösségi.
Városi és vasút.

Facebook

Utolsó kommentek