Látszólag jól kitolt az Ikarus EAG-gal a fejlesztési minisztérium, hiszen egy óriásmegrendelésének végső szállítási határideje előtt két nappal előírták egy újabb berendezés beépítését. Valójában éppen ezzel mentették meg a céget legalábbis pillnatnyilag.

Mészáros Csaba a magyar autóbuszipar fenegyereke, sokmindenkivel összeveszett már, ezért sokan kárörvendve nézték, hogy nevet és tulajdonosi szerkezetet is váltó cége tavaly az összeomlás szélére került. Az Ikarus EAG súlyos pénzügyi gondokkal küszködött, két beszállító felszámolási eljárást is indított a vállalat ellen, a dolgozók jelentős része is kilépett.

Ekkor azonban egy gigantikus állami megrendelés úgy tűnt, hogy megmenti az Újszász utcai céget: A Volánbusz 180 csuklós buszra írt ki tendert, amelyet a Modulo M168D típussal 15,4 milliárd forintért az Ikarus EAG nyert meg.

busz buszgyártás közút jog NFM
A VEKE képe az egyik buszról. Még nem gurul

 

A szakma már akkor azt mondta, a korábban MABI-Bus névre hallgató buszgyár képtelen lesz határidőre szállítani, így is lett, augusztus 16-ig nemhogy az utolsó, de az első buszt sem adták át. A VEKE Facebook-oldalán be is mutatta, hogy állnak a járművek: egy kép tanúsága szerint nem jól, mindössze egy félig kész váz látható rajta.

A szerződés szerint késedelmes szállítás esetén buszonként, naponta igen tetemes, 150 ezer forintos kötbért kellene fizetnie a gyártónak. De csak kellene, az állam ismét megmentette a teljesíteni nem tudó Ikarus EAG-t. Mégpedig jogszabályalkotással! Az Omnibusz szakblog írta meg, hogy augusztus 14-én megjelent egy rendeletmódosítás a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól. Ez arról szól, hogy a városi forgalomban közösségi közlekedésben használt, 22 főnél több utas szállításra alkalmas új buszokat csak úgy szabad forgalomba helyezni, ha bennük a motortüzet oltó berendezés van.

busz buszgyártás közút jog NFM
A nyertes típus – fotó: Omnibusz, Buga Bence

Persze mindenki örülhet, ha kevesebb buszos tűz lesz, de egyrészt felmerül, hogy miért csak a városi buszokat kell védeni a metrótűztől. Másrészt az ilyen biztonsági szigorításokat úgy szokás bevezetni, hogy a szolgáltatóknak, gyártóknak elegendő felkészülési időt hagynak. Ez a rendelet azonban a megjelenése napján, este hétkor lépett hatályba!

Az Ikarus EAG így már bízvást hivatkozhat vis maiorra, hogy azért kési le a határidőt, mert az előtte két nappal megjelent rendelet követelményinek meg kell felelniük. A VEKE értesülése szerint kaptak is 240 nap határidőmódosítást. A nyolc hónap persze túl sok a tűzoltókészülékek beszereléséhez, de nem is az a helyzet, hogy augusztus 25-én ott állt a gyár udvarán a 180 frissen született busz, és éppen készültek átadni, amikor kiderült, hogy kell még beléjük ez a berendezés. Nem, nyilvánvaló, hogy a 240 nap alatt az alapmegbízást, a buszok megépítését próbálják majd teljesíteni. Meglátjuk, milyen eredménnyel.