Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Nagy bírságot kapott a BKK és a T-Systems

0

Az elektronikus jegyrendszer bevezetése miatt összesen 150 millió forintra büntette a Közbeszerzési Döntőbizottság a BKK-t és a T-Systemt – közölte a Hír TV híradója. A döntőbizottság szerint az ajánlatkérő és a kérelmezett megsértette a közbeszerzésekről szóló törvényt azáltal, hogy a BKK közbeszerzési eljárás nélkül a T-Systemt bízta meg egy szerződésben.

A jegyautomatákra vonatkozó szerződés módosításáról van szó, itt nem írtak ki közbeszerzést.

A BKK-T-Systems-botrányról a Fonódó is sokat írt, legutóbb itt.

BKK T-Systems Budapest beszerzés KDB botrány jegy számítástechnika informatika magazin közút gyorsvasút villamos
A BKK egyik épülete

Hatvanmillióba kerül az üzemidő-hosszabbítás a két metrón

0

Éjszaka is járhatnak majd a metrók, de még vizsgálják az igényeket - ezt nyilatkozza a BKK vezére a TV2-nek.

2018 tavaszán lehet újra az interneten keresztül BKV-jegyet venni - vélte Dabóczi Kálmán az I/I Azurák Csabával című műsor felvételén. A BKK vezérigazgatója pontosította azokat a nyilatkozatokat, amelyek arra utaltak, hogy a T-System teljesen megújította volna a nyáron sokat bírált e-jegyrendszert. Most annyi történt, hogy a BKK szakemberi hozzáférhetnek az "újrahúzott" rendszerhez, azaz mostantól elkezdhetik a házon belüli teszteléseket, tehát még nincs pontos dátum az újraindulásról. Mindenesetre a tényleges e-jegyrendszert, azaz, hogy például mobiltelefonon keresztül lehessen bejutni egy metróperonra 2019-re valószínűsítette a BKK vezetője.

2019 január középén lehet ismét használni a hármas metró most felújítás miatt lezárt északi szakaszát - jelentette ki Dabóczi Kálmán. A vezérigazgató szerint a projekt már 2018 végére lezárul, de a műszaki átvétel és az engedélyek kiadása további pár hetet vesz igénybe.

BKK metró Budapest gyorsvasút kerékpár Dabóczi Kálmán Vitézy Dávid magazin bérlet informatika internet közút dugódíj botrány t-systems
Fotó: BKK

Személyi következménye lett a BKK e-bérlet-botrányának

0

A közlekedési vállalatnál maradtak a vezetők, de a fejlesztő cég megvált Lakatos Andrástól és Takács Józseftől.

Már nem dolgozik a T-Systemsnél a BKK-botrányban leginkább érintett két felsővezető - írja a HWSW. Magánál a BKK-nál viszont eddig nem lett személyi következménye az ügynek, Tarlós István főpolgármester - igaz, hangsúlyozva, hogy a vizsgálat eredményét meg kell várni - mindmáig nem vonta meg a bizalmat Dabóczi Kálmán vezérigazgatótól.

A BKK partnerénél azonban más a helyzet, a tulajdonos Magyar Telekom megerősítette az informatikai szakportálnak, hogy már sem Lakatos András, az állami cégekkel foglalkozó üzletág igazgatója, sem Takács József informatikai biztonsági igazgató nincs a magyar T-Systemsnél.

Dabóczi Kálmán Tarlós István bérlet Budapest magazin informatika internet BKK közút gyorsvasút villamos tarifa botrány T-Systems bűnügy
Dabóczi Kálmán maradt

Felmentették a 18 éves etikus hekkert

0

A BKK fű alatt megrendelt, a T-Systems által kontár módon kifejlesztett netes bérletértékesítő rendszerének biztonsági hibáját lebuktató fiú már nem gyanúsított.

A közvélemény által etikus hekkerként megismert, 18 éves fiú ezt írta Facebook-oldalán:

„Az ügyészség helyt adott az engem védő Társaság a Szabadságjogokért ügyvédje által tett panasznak az ügyemben, ezáltal nem tekintenek a továbbiakban gyanúsítottnak, felmentettek.

Az ügyészség megállapította, hogy a célom valóban és nem cáfolhatóan a biztonsági rés feltárása és ennek közlése volt a BKK felé, amelyet két e-mail címre is megtettem, de erre választ nem kaptam. Megállapították, hogy ahhoz, hogy kétséget kizáróan meggyőződjek a rendszerhibáról, szükséges volt a vásárlás befejezése; továbbá azt is, hogy a cselekményem vezetett ezen informatikai rendszer olyan módon történő kijavításához, mely kizárja a hasonló cselekmények kivitelezését a továbbiakban; a fentiek alapján pedig azt, hogy cselekményem nem veszélyes a társadalomra, mely a bűncselekmény megállapíthatóságának törvényi előfeltétele.

Emellett megállapították, hogy a bejelentésem közérdekű bejelentésnek minősül (ami büntethetőséget kizáró ok), mivel olyan körülményre hívta fel a figyelmet, melynek orvoslása a közösség érdekét szolgálja, de mivel cselekményem a társadalomra való veszélyesség hiánya miatt alapból nem minősül bűncselekménynek, ezt a továbbiakban nem vizsgálták.”

BKK magazin közút villamos gyorsvasút internet botrány Budapest informatika T-Systems bérlet tarifa bűnügy
Illusztráció: Pixabay

Tarlós követeli, hogy a német T-Systems adjon magyarázatot

0

BKK internet botrány magazin Budapest Tarlós István közút villamos gyorsvasút informatika T-Systems

A főpolgármester szerint csak a külső és belső vizsgálatok lezárása után lehet véleményt mondani a BKK-botrányról és a vezérigazgató leváltásáról.

Megdöbbentem már magán a kifejezésen is, hogy „etikus hekker” – kezdte Tarlós István csütörtöki sajtótájékoztatóján az utolsó témaként elővett BKK-botrányról szólva. A főpolgármester többször hangsúlyozta később is, hogy nem ért az informatikához.

A T-Systems garantálta, hogy jól működik az online értékesítési rendszer, amelyet fejlesztettek, a történtek után mégsem kértek bocsánatot, amit a BKK viszont megtett. Követeljük, hogy a T-Systems német tulajdonosa (Tarlós egy alkalommal „rendszergazdá”-nak nevezte a céget) adjon magarázatot – mondt a főpolgármester.

Noha Tarlós István elég hosszan beszélt a BKK online bérletértékesítési rendszerének botrányáról, fő mondanivalója az volt, hogy csak akkor lehet az ügyről véleményt mondani, ha lezárulnak a külső (például az adatvédelmi ombudsman által indított), és a belső, fővárosi vizsgálatok.

Úgy véli, a BKK-vezérigazgató felelősségének, leváltásának kérdésére ugyanez igaz: csak a vizsgálatok végén érdemes beszélni róla. Azt azonban érzékeltette a főpolgármester, szerinte jelenleg kicsi az esélye, hogy Dabóczi Kálmán hibáját állapítanák meg.

(Illusztráció: Pixabay)

«
12
Közlekedés. Elsősorban közösségi.
Városi és vasút.

Facebook

Utolsó kommentek