Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Felmentették a 18 éves etikus hekkert

0

A BKK fű alatt megrendelt, a T-Systems által kontár módon kifejlesztett netes bérletértékesítő rendszerének biztonsági hibáját lebuktató fiú már nem gyanúsított.

A közvélemény által etikus hekkerként megismert, 18 éves fiú ezt írta Facebook-oldalán:

„Az ügyészség helyt adott az engem védő Társaság a Szabadságjogokért ügyvédje által tett panasznak az ügyemben, ezáltal nem tekintenek a továbbiakban gyanúsítottnak, felmentettek.

Az ügyészség megállapította, hogy a célom valóban és nem cáfolhatóan a biztonsági rés feltárása és ennek közlése volt a BKK felé, amelyet két e-mail címre is megtettem, de erre választ nem kaptam. Megállapították, hogy ahhoz, hogy kétséget kizáróan meggyőződjek a rendszerhibáról, szükséges volt a vásárlás befejezése; továbbá azt is, hogy a cselekményem vezetett ezen informatikai rendszer olyan módon történő kijavításához, mely kizárja a hasonló cselekmények kivitelezését a továbbiakban; a fentiek alapján pedig azt, hogy cselekményem nem veszélyes a társadalomra, mely a bűncselekmény megállapíthatóságának törvényi előfeltétele.

Emellett megállapították, hogy a bejelentésem közérdekű bejelentésnek minősül (ami büntethetőséget kizáró ok), mivel olyan körülményre hívta fel a figyelmet, melynek orvoslása a közösség érdekét szolgálja, de mivel cselekményem a társadalomra való veszélyesség hiánya miatt alapból nem minősül bűncselekménynek, ezt a továbbiakban nem vizsgálták.”

BKK magazin közút villamos gyorsvasút internet botrány Budapest informatika T-Systems bérlet tarifa bűnügy
Illusztráció: Pixabay

Tarlós követeli, hogy a német T-Systems adjon magyarázatot

0

BKK internet botrány magazin Budapest Tarlós István közút villamos gyorsvasút informatika T-Systems

A főpolgármester szerint csak a külső és belső vizsgálatok lezárása után lehet véleményt mondani a BKK-botrányról és a vezérigazgató leváltásáról.

Megdöbbentem már magán a kifejezésen is, hogy „etikus hekker” – kezdte Tarlós István csütörtöki sajtótájékoztatóján az utolsó témaként elővett BKK-botrányról szólva. A főpolgármester többször hangsúlyozta később is, hogy nem ért az informatikához.

A T-Systems garantálta, hogy jól működik az online értékesítési rendszer, amelyet fejlesztettek, a történtek után mégsem kértek bocsánatot, amit a BKK viszont megtett. Követeljük, hogy a T-Systems német tulajdonosa (Tarlós egy alkalommal „rendszergazdá”-nak nevezte a céget) adjon magarázatot – mondt a főpolgármester.

Noha Tarlós István elég hosszan beszélt a BKK online bérletértékesítési rendszerének botrányáról, fő mondanivalója az volt, hogy csak akkor lehet az ügyről véleményt mondani, ha lezárulnak a külső (például az adatvédelmi ombudsman által indított), és a belső, fővárosi vizsgálatok.

Úgy véli, a BKK-vezérigazgató felelősségének, leváltásának kérdésére ugyanez igaz: csak a vizsgálatok végén érdemes beszélni róla. Azt azonban érzékeltette a főpolgármester, szerinte jelenleg kicsi az esélye, hogy Dabóczi Kálmán hibáját állapítanák meg.

(Illusztráció: Pixabay)

12
»
Közlekedés. Elsősorban közösségi.
Városi és vasút.

Facebook

Utolsó kommentek