Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kínlódva kapcsolják Kolozsvárt a nyugat-európai sztrádahálózatba

0

Lehet fogadásokat kötni, hogy végül Debrecenbe vagy Szegedre lehet előbb eljutni Erdély fővárosából végig autópályán.

Két román témájú autópályás hírt is közölt kedden az MTI. Az egyik szerint Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter Lucian Sova román közlekedési miniszterrel egyeztetett. Az is szerepel az anyagban, hogy 2020-ra elkészül a két ország közötti második autópálya-összeköttetés, amely az észak-erdélyi autópályát fogja összekötni az M4-es gyorsforgalmi úttal.

Nos valójában ez nem új hír, a hányatott sorsú észak-erdélyi sztrádáról, az A3-asról már két éve is azt ígérték, hogy 2020-ra fejezik be. Persze azt kell mondani, Romániában az is eredmény, ha két év alatt nem tolódik a határidő, az A3-ast először 2004-ben kezdte el építeni a Bechtel, amellyel egyben leszerződtek a teljes kivitelezésre. Később azonban szerződést bontottak az amerikai céggel.

Románia közút útépítés beszerzés Kolozsvár Erdély autópálya EU
Torda (és Kolozsvár) környékén már kész az A3-as, ide kapcsolódik majd az A10 - Fotó: Wikipedia/Brgh

Az évtizedes hiány pótlása javítja a Balaton autós elérését

3

Elkezdik építeni az M7-es és a 710-es (a leendő M8) csomópontját, ha kész lesz, a tervek szerint jövő ősszel, az északi partra gyorsabban lehet eljutni.

Nyári hétvégéken dugók szoktak kialakulni Balatonaligánál, az M7-es és a 71-es csomópontjánál. Az északi part főútjának megépült ugyan 2008-ra egy rövidebb, 17 kilométeres elkerülője, amely Akarattyát, Kenesét és Fűzfőt tehermentesíti, de a 710-est nem kötötték be a sztrádába, így a forgalom előbb lemegy szinte a partig a 71-esre, majd keletre, azaz visszafelé fordul az eredetileg Főkajár, Füle, Polgárdi irányába haladó mellékútra, és csak onnan kanyarodik északra, hogy a Balaton keleti partjával párhuzamosan haladhasson az északi part települései felé.

közút útépítés M7 autópálya autóút M8 710 EU beszerzés NIF
710/29, más szavakkal az északi parti főút és az északi parti vasútvonal találkozása

Veszélyben a Debrecen és Románia közti sztráda EU-s pénze

1

Az eddigieknél alaposabb számításokkal kell igazolni az M35-ös déli és az M4-es legkeletibb szakaszának szükségességét és költségét, ha Magyarország azt akarja, hogy az Európai Unió finanszírozza az autópályák építését.

Összesen hatvan kérdésre vár választ az Európai Biztottság, mielőtt elfogadnák két, egymáshoz kapcsolódó hazai sztrádaszakasz uniós finanszírozását - írja a 24.hu. Brüsszel az M4-es Nagykereki, országhatár és Berettyóújfalu közötti részénél 27, az M35-ös innen kezdődő és majdnem Debrecenig (az új 481-es, a 4-esre rákötő főútig) tartó szakaszánál 33 pontban sorolta kifogásait.

közút Románia EU beszerzés szabálytalanság jog útépítés Közgép Itinera Duna Aszfalt A–Híd Hódút M4 M35 autópálya NIF
Az autópálya hosszan töltésen halad majd

Spontán hálózattervezés, online

1

Kurta rápillantást engedünk a szerkesztőségi munkára, valamint fellebbentjük a fátylat a hálózattervezés titkairól. Csak remélni merjük, hogy máshol ez megalapozottabban megy!

Valamelyik nap egy megtekintendő Google-dokumentumhoz kaptam meghívást. A feladó Tevan kolléga volt, akivel sokszor beszélgetünk közlekedési hálózatunk anomáliáiról és a benne rejlő lehetőségekről, arról, hogy mit kellene és kellett volna másképpen csinálni. Feltételezhetően az M0-ról szóló cikksorozat (első, második, harmadik rész) volt az, amely miatt Imre egeret ragadott, és megalkotta „Jó sztrádahálózat”-című művét, melynek megtekintése után parázs, de produktív vitába bonyolódtunk. A párbeszéd alant olvasható, nagyjából változtatás nélkül, miután megtekintettük a mű első változatát.

ZP: Nagyon profi! Gratula! Egyedül a körkörös sárgával nem tudok mit kezdeni. Vajon ennek egy Nagymagyarországon is lenne esélye? Nahátakkor!:)

TI: De lenne, bár talán nem pont így. Tudom, utálod a kört. De ha három külön neve és színe lenne, akkor OK?

ZP: Fóton lebontottad az Ybl-templomot vele.:D A sárga keleti szakasza rendben van szerintem is, bár nincsenek a kezemben konkrét érvek, csak érzésre megyek. Egy Ungvár/Nagyvárad – Délvidék kapcsolat OK. Délnyugaton és nyugaton nem értem a kört. Meg kell kerülni a Balatont? Vagy Nagykanizsának kell egy kapcsolat? Szegedet és Sopront kaccsolatba kell hozni? Az a helyzet, hogy délnyugaton sokkal gyengébb az ország városhálózata, mint keleten, tehát lehet, hogy üresen hagynám ezt a rész, vagy rábíznám a horvátokra-osztrákokra.

TI: Nyilván nem ilyen léptékben kell nézni a vonalakat. Van abban igazság, amit mondasz. Nyugatra kell egy Bécs–Dél-Dunántúl tengely (Zágráb, Pécs felé). És az Alföld déli meg a Dunántúl déli felét kell összekötni. A Dunántúlon erre a Kapos völgye – Szekszárd vonal kínálkozik, az Alföldön meg bárhol mehetünk, Szeged a legnagyobb város, érdemes a közelébe vinni. Hogy a három vonalat egy névvel illetjük, az csak téged zavar, mert gyűlölöd a kört. Különben látnád, hogy ez három egyenes.

ZP: Kazohinia óta tudhatnád, hogy a kör rossz, a háromszög jó!:) Nem, én nem a kört gyűlölöm...nem is gyűlölök senkit egy volt szomszédomon kívül, de őt megvertem.:) A zárt struktúráktól ódzkodom, a nyitottakat szeretem és ez a íves izé szerintem nem nyit, hanem lezár, de ezt nem tudom eredményesebben megfogalmazni...

TI: Na, most nézd meg, nincs kör.

ZP: Nagyon jó, fejlődőképes vagy!:) De továbbra is azt gondolom, hogy Szegedintől nyugatra ez a kapcsolat valahol Hrvatskában megy...

TI: A világossárgának meg Nagyvárad–Arad–Temesvár vonalon kellene.

ZP: Ez is munkál bennem, de nem mertem mondani....összességében a határ menti városhálózat erősebb a határ túloldalán, mint az innensőn. Nyilván mesterségesen lett így, mióta a Ronyva hajózható folyó, de ez akkor is egy adottság ma.... Ugye, az első verzióról van screenshotod?

TI: Már nincs meg, mondtam. De megrajzolom.

(És Imre megrajzolta még egyszer, ahogyan az legfelül látható.)

Az írás szerzője Zöldi Péter, az Indóház online kiadásával, az iho.hu-val együttműködve készült.

A Strabag, a Colas, a Duna Aszfalt és a Hódút építheti a kassai autópályát

0

A magyar és szlovák ígéretek szerint 2022-re készülnek el az M30-as, illetve az R4-es még hiányzó részei, így akkortól lehet gyorsforgalmi úton eljutni Budapestről Kassára és Eperjesre.

Kihirdették a közbeszerzés eredményét az M30-as autópálya még hiányzó 56 kilométeres szakaszának kivitelezésére – írja a Magyar Építők az uniós közbeszerzési portálra hivatkozva.

Az M3-asból kiágazó M30-as most 30,1 kilométeres, Miskolcig ér. Innen a 40,5-es (a szakzsargon szerint 40+500) szelvényig a Strabag Építő Kft. és a Strabag AG készítheti el a 10,4 kilométeres részt. A szerződés értéke az előzetesen kalkulált 36,824 milliárddal szemben 39,945 milliárd forint. Ezen a részen két csomópont épül, egy miskolci és a Szikszó déli, négy felüljáró, három aluljáró, valamint egy tengelysúlymérő állomás.

Strabag Colas Hódút Duna Aszfalt közút M30 autópálya útépítés beszerzés Szlovákia Kassa Miskolc NFM
Fotó: NIF

A Colas út Zrt. és a Colas Hungária Zrt. a kivitelezője a 24,2 kilométeres, a 64,7-es szelvényig tartó következő résznek 66,925 milliárd helyett 75,394 milliárdért. Itt is két csomópont lesz: Kázsmárknál és Encsnél. Tíz felül- és 11 aluljáró is a projekt része, valamint mindkét oldalon egy-egy komplex pihenő, az encsi autópálya-mérnökség, sőt az Encset, Forrót és Abaújdevecsert összekötő kerékpárút-, illetve járdahálózat is.

A határhoz legközelebbi, 22,2 kilométeres szakaszt a becsült 54,449 milliárd helyett 63,981 milliárdból alakíthatja ki a Hódút Kft. és Duna Aszfalt Kft. A garandnai és a hernádszurdoki csomópont, 16 felül-, négy aluljáró és két pár egyszerű pihenőhely is a feladataik között van.

A 86,8-as kilométerszelvényben kapcsolódik majd az épülő autópálya a minap átadott rövid szakaszhoz, amely az államhatárral és a szlovák R4-es autóúttal köti majd össze. A két ország illetékes minisztériumainak vezetői az ünnepségen egyaránt azt ígérték, hogy 2022-re készülnek el az M30-as, illetve az R4-es hiányzó darabjai. Ha így lesz, nemcsak a Budapest-Miskolc-Kassa-Eperjes táv tehető majd meg végig gyorsforgalmi úton, de tovább javul a Pozsony és Kassa közötti közúti összeköttetésben is a Magyarországon át haladó nyomvonal pozíciója a Vág és a Hernád völgyét követő szlovákiai iránnyal szemben. Már jelenleg is Budapest térségén keresztül lehet gyorsabban megtenni az utat Szlovákia két legnagyobb városa között, mint a ma még hiányos, északra kerülő szlovák autópályán.

Strabag Colas Hódút Duna Aszfalt közút M30 autópálya útépítés beszerzés Szlovákia Kassa Miskolc NFM

«
123
Közlekedés. Elsősorban közösségi.
Városi és vasút.

Facebook

Utolsó kommentek