Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Újra átjárnának a vonatok Rajkánál Pozsonyba

1

Ha a GYSEV-nek tényleg sikerül Csornáról meghódítania a szlovák fővárost, következő lépésben talán a MÁV-Start is összekapcsolhatja Győrrel.

Szlovákia közvetlen vonatokat szeretne fővárosából Rajkán keresztül Magyarországra - írja a ta3.com, a tervek szerint decemberben indulnának a járatok. Az iho.hu közlekedési portálnak a vonatokat majdan működtető GYSEV is megerősítette, hogy szó van erről, de az is kiderült, valódi döntés még nincs.

Messziről fogjuk kezdeni. Az egész nemzetközi vonatozás visszaszorulóban van Európában (más kontinenseken meg sose volt igazán kiterjedt), kivéve talán ott, ahol nagysebességű szuperexpresszek kötnek össze nagyvárosokat.

vasút Szlovákia GYSEV MÁV MÁV-Start határ EU
Amikor még átjárt a magyar vonat Tótújhelyre

Nyáron minden éjjel irány az Adria vonattal!

0

Az elmúlt években általában nagyon hamar elfogytak a helyek a MÁV-Start nyári, horvátországi és szlovéniai, tengerparti járataira. Idén többen juthatnak hálókocsis, fekvőhelyes vagy ülőhelyes jegyekhez az éjszakai vonatokra, mert a korábbi heti kétszeri majd háromszori járatok helyett 2017-ben már minden nap indulnak vonatok Splitbe, Rijekába és Koperbe.

A MÁV-Start a vasárnapig nyitvatartó Utazás kiállításon számolt be fejlesztéseiről. A délszláv térség közvetlen Adria-járataihoz tartozik még a montenegrói Bar is, ide azonban a mostani szezonban is csak heti két járat lesz. Ugyanúgy, ahogy a Balkán túloldalára, a bulgáriai Várnába és Burgaszba.

A vasúttársaság azt ígéri közleményében, a nyári balatoni forgalomban gyakori és egyre gyorsabb eljutást biztosít, több légkondicionált járművet és bicikliszállító kocsit állít forgalomba.

vasút MÁV-Start Szlovénia Horvátország Montenegró Bulgária
Budapesti kocsikat is továbbító vonat érkezése Koperbe

Emeletes vonatokat vesz a MÁV-Start

0

Negyven darab, hatszáz ülőhelyes motorvonatra írtak ki tendert.

A közbeszerzési kiírás csak annyit tartalmaz, hogy nagy, legalább hatszáz ülőhelyes motorvonatokat akar venni a MÁV-Start, a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület Facebook-oldalán azonban arra mutatott rá, hogy ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy emeletes járműveket fognak beszerezni.

Közlekedés. Elsősorban közösségi.
Városi és vasút.

Facebook

Utolsó kommentek