Az utasok a leginkább a szebb állomásépületeken és peronokon vehetik észre, hogy a korábban is viszonylag jó állapotú 100-as vasútvonal teljes rekonstrukción esik át.

Emelkedik a vasúti szolgáltatás színvonala, korszerű vasúti létesítmények szolgálják ki az utazóközönséget 2020 őszétől Püspökladány és Ebes között – írja közleményében a NIF Zrt. A beruházás alapkövét augusztus 28-án tették le Hajdúszoboszlón. Az eseményen ünnepi beszédet mondott Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára, Bodó Sándor, a térség országgyűlési képviselője, dr. Tiba István, Hajdú-Bihar megye fejlesztési biztosa, Veszprémi László, a MÁV Zrt. üzemeltetési vezérigazgató-helyettese és Somodi László, a NIF vasútfejlesztési igazgatója.

A felújított Szajol-Püspökladány vonalszakasz folytatásaként, a Püspökladány-Debrecen korszerűsítés első ütemében valósulnak meg a Püspökladány-Ebes vasúti vonalszakasz pályaépítési, valamint biztosítóberendezés-tervezési és -kivitelezési munkái. A beruházás során 31,25 kilométer hosszon 160 kilométer per órás sebességű és 225 kilonewton tengelyterhelésű közlekedésre alkalmas, kétvágányú pálya készül a szükséges közműkiváltások elvégzésével.

vasút 100-as vonal beszerzés EU rekonstrukció NIF NFM
Kép, kenyérszöveg és térkép: NIF

Kaba, Hajdúszoboszló, Ebes vasútállomások vágányhálózatát korszerűsítik a kényelmes be- és kiszállási lehetőséget biztosító, 55 centiméter magasságú peronok létesítésével, aluljárók, liftek, perontetők építésével, akadálymentesítéssel. A fejlesztés részeként megújulnak az elektronikus biztosítóberendezési, összevont vasúti forgalomirányítási, távközlési és utastájékoztatási, vagyon- és tűzvédelmi, térfigyelő rendszerek is. A szintbeni átjárók korszerűsítése mellett különszintű vasúti-közúti keresztezés jön létre Kaba állomás bejárati részén. Ehhez közúti csomópontot alakítanak ki a 4-es főúttal. Zajvédő falak is épülnek Hajdúszoboszlón és Ebesen. Az állomások mellett összesen 109 P+R és 213 B+R parkoló létesül.

A tervezett ütemezés szerint egy éven belül elkészül a Püspökladány-Kaba és a Hajdúszoboszló-Ebes nyíltvonali vonalszakaszok mellett Ebes állomás is. 2018 végére várható a Kaba-Hajdúszoboszló nyíltvonali vonalszakasz munkálatainak befejezése. A teljes projekt 2020 nyarára Kaba és Hajdúszoboszló állomások vágányhálózatának és környezetének megújításával zárul.

vasút 100-as vonal beszerzés EU rekonstrukció NIF NFM

Mosóczi László, az NFM közlekedésért felelős helyettes államtitkára azt mondta: „Már folyamatban van a Debrecenig hiányzó 7,5 kilométer kivitelezői közbeszerzése is. Az eljárás eredményes lezárása esetén a szerződés a nyertes vállalkozóval akár még idén megköthető, a munkálatok így 2018 elején megkezdődhetnek.”

Somodi László, a vasútfejlesztési igazgatója szerint a vasúti vonalszakasz teljes átépítése 2020 szeptemberében fejeződik be.

A fejlesztés az NFM megbízásából, a NIF beruházásában, uniós forrásból valósul meg. A kivitelezést az RV2020 Konzorcium (V-Híd Építő Zrt., R-Kord Kft.) végzi nettó 73,5 milliárd forint értékben.