A hivatalos moszkvai állításban van egy kis turpisság, hiszen az orosz főváros külső metrógyűrűjének egy rövidke szakasza - jó messze a most megnyitott pályától - már évtizedek óta üzemel. A legérdekesebb azonban az, hogy ennnél az üzemnél milyen gyakran variálják, kötik innen oda át a vonalakat.

A Gyelovoj Centr (Деловой Центр) és Petrovszkij Park (Петровский парк) állomások közötti, 10,5 kilométeres új moszkvai metrószakaszt a főpolgármester adta át hétfőn. A végállomások, és a köztes három állomás közül kettő átszállóállomás. A város nyugati külső kerületeiben élő csaknem félmillió ember közlekedése javul, hangzott el. No meg az, hogy a 68 kilométeresre tervezett, 31 állomásos nagyobbik körmetró, ha megépül, a világ leghosszabb városi földalattivonala lesz, maga mögé utasítva a második pekingi gyűrűt. (Hacsak el nem készül addigra a kínai fővárosban egy harmadik, még nagyobb körpálya.)

Megvan a kivitelező a Szeged és Hódmezővásárhely közötti vasútvonal fejlesztésére. A tram-train működéséhez is szükséges korszerűsítést a Swietelsky végezheti el.

A Swietelsky Vasúttechnika Kft. alakítja ki a szegedi Rókus elágazás és a hódmezővásárhelyi Népkert között a két Csongrád megyei várost összekötő vasútvillamos 21,3 kilométer hosszú pályáját – írja a Magyar Építők.

A nettó 25,6 milliárd forintos beruházásban több kétvágányú szakasz épül meg, a nyíltvonali és állomási átmenő fővágányokat 80/100 kilométer per órás pályasebességre és 225 kilonewton tengelyterhelésre teszik alkalmassá.

A két csongrádi megyei jogú várost összekapcsoló, nálunk újfajta jármű a szakemberek nem hivatalos becslése szerint 2021-ben szállíthat először utasokat.

A beruházás négy része közül háromban már megvan a közbeszerzés nyertese: a járműveket a Stadler szállítja, az új vásárhelyi villamospályát, valamint a szegedi villámoshálózat és a nagyvasút összekötését Rókuson a Strabag Vasútépítő Kft. és a Belfry PE Kft. végezheti. A szegedi járműtelep áll a leghátrább, ott még csak most várható a tender kiírása.

Értelmetlenül pazarló presztízsberuházásként, de akár egy évszázados adósság törlesztéseként is értékelhető a kelebiai vasútvonal rekonstrukciója. Apropó, törlesztés: a tervezett fejlesztés leginkább abban különbözik a korábbi vagy most folyó hasonlóktól, hogy nem ajándékeuróból, hanem kamatostul visszafizetendő kínai hitelből készül.

A közbeszédbe "kínai" jelzővel bekerült vasúti beruházások közül a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztése jutott a legközelebb a megvalósításhoz - ennyit mindenképp leszögezhetünk, ha az elmúlt években hasonló konstrukcióban tervezett, de elvetélt V0-ra, központi pályaudvarra vagy a most már más forrásból elképzelt ferihegyi gyorsvasútra gondolunk. Orbán Viktor miniszterelnök május 15-én Pekingben, ottani hivatalos tárgyalásairól nyilatkozva kész tényként tálalta a főváros és Kelebia közötti pálya fejlesztését: az MTI szerint a kínai egyeztetések "leglátványosabb" témájának nevezte, és azt mondta, "a pénzügyi feltételeket is megvitatták, így hamarosan kiírhatják nyilvános pályázatra a közbeszerzéseket, és megindulhat a munka."

Semmi nem történik újra

Sokan azonban még a szakemberek közül most is úgy vélik, vagy éppen kifejezetten remélik, hogy ebből az álomból sem lesz semmi. Hiszen nincs szükség arra, hogy az ország legkevésbé fontos fővonalából soha meg nem térülő beruházással szupervasutat építsünk százmilliárdokért. Mások cinikusan azt mondják, az, hogy ezt a projektet a MÁV-nak adták, önmagában garancia arra, hogy nem lesz belőle semmi. A vasút ugyanis már elvesztette a komplexebb beruházások megszervezését lehetővé tévő képességeit, pontosabban egy évtizede a magyar állam azokat a NIF-hez telepítette. Így elbukta az esztergomi vonal villamosítását, de nem sikerült tartani a határidőt Kaposvár és Dombóvár között sem, pedig ezek lényegesen kisebb munkák.

Öt év alatt három vonalat hosszabbítanak meg, 2030-ig pedig további tucatnál is több villamosfejlesztést terveznek a cseh fővárosban.

Ha Prágáról esik szó, persze hogy Budapesttel hasonlítjuk össze az onnan keltezett híreket. Nos, ha a nemrég elhatározott prágai villamosfejlesztések térképére vetünk egy pillantást, talán arra gondolunk elsőre, hogy ezek egyike sincs olyan jelentős, mint a budai fonódó rendszer létrehozása, hiszen jobbára külvárosi, pármegállós hosszabbításokat látunk, bár a város délkeleti részén azért komoly hálózatfejlesztést terveznek.

De hiszen ez éppen azért van, mer Prágában soha sem szaggatták úgy szét a hálózatot, mint Budapesten! Nem iktatták ki például a metróval párhuzamosnak tekinthető vonalakat, így a belvárost sűrűn hálózzák be a sínek, nem nagyon van olyan jelentős, pótolnivaló kapcsolat, mint Észak- és Közép-Buda között volt, vagy van most is a Lehel és a Deák tér között.

Értelmetlenül pazarló presztízsberuházásként, de akár egy évszázados adósság törlesztéseként is értékelhető a kelebiai vasútvonal rekonstrukciója. Apropó, törlesztés: a tervezett fejlesztés leginkább abban különbözik a korábbi vagy most folyó hasonlóktól, hogy nem ajándékeuróból, hanem kamatostul visszafizetendő kínai hitelből készül.

A Budapest és Belgrád közötti vasút kínai hitelből és részvétellel tervezett teljes rekonstrukciójáról jelent meg elemzésem az Indóház vasúti magazin legfrisseb számában. A hosszabb írásból kedvcsinálónak azokat a részeket idézem, amelyek azt firtatják, lehetne-e ugyanezt a déli irányt úgy fejleszteni részben más nyomvonalon, hogy abból Magyarország jobban profitáljon.

Magyarország legkevésbé fontos fővonaláról beszélünk. Nyomvonala a 19. században a balkáni kapcsolatot, konkrétan a belgrádi irányt célozta, a jelenlegi magyar szakaszt 1882-ben adták át. Trianon azonban levágta az első nagyobb várost, Szabadkát, és mindent, ami utána van: Újvidéket, a fontos és akkor sűrű vasúthálózattal átszőtt, most Vajdaságnak nevezett területet. A vonal jelentősége annyira hátra sorolódott, hogy az első világháború után minden tekintetben összetöpörödött országban az elkezdett kétvágányúsítást nemcsak félbehagyták, de a második pálya sínjeit onnan is felszedték, ahol már használatba vették őket, hogy más vonalakon felhasználhassák, mert ott nagyobb szükség volt rájuk. A fejlesztés tehát elvben akár az évszázaddal ezelőtti munka befejezésének is mondható, a gyakorlatban pedig az tekinthető előnyös helyzetnek, hogy a plusz vágány helye a legtöbb szakaszon rendelkezésre áll.