Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Ha támadják, meg kell hosszabbítani Makóig!

2

Az első pillanattól tudni lehet, hogy a vásárhelyi vonatvillamos nem fér bele a keretbe.

Magyarország egyszerűen alkalmatlan arra, hogy a tervezett módon, vagyis tisztán EU-s pénzből hozza tető alá a Szeged és Hódmezővásárhely közötti tram-traint. Talán ez a tanulság vonható le a projekt sok ismerőjével folytatott beszélgetésből.

És ami igazán döbbenetes, a - természetesen egytől egyig szigorúan név nélkül - megnyilatkozók mindegyike azt mondta, hogy már évek óta, tulajdonképpen a kezdetektől lehet tudni, hogy a két dél-alföldi megyei jogú várost villamosként feltáró, de a köztük lévő távot vonatként áthidalva megtevő vonatvillamos nem fér bele az EU-s követelményként jelentkező megtérülési keretekbe.

Gazdátlan

Csak eddig senki nem mondta ki ezt a tényt, talán azért mert a tram-trainnek nem volt igazi gazdája. A hódmezővásárhelyi önkormányzat kezdte szorgalmazni, úgy volt, hogy Szeged fogja üzemeltetni, de aztán ezt a feladatot a MÁV-Startra lőcsölték. Az meg még sosem üzemeltetett villamost, és amúgy is van elég baja. A járműveket is neki kellett megvennie, de a szükséges infrastrukturális fejlesztések megrendelője már a NIF. A teljes projekt a NIF és a MÁV gazdájánál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál persze összefut, de az uniós finanszírozásért Lázár János kancelláriaminiszter felel.

Lázár, aki Hódmezővásárhely polgármestere volt, most is a térség országgyűlési képviselője. Ezért mindenkit meglepett, hogy most ő állt a nyilvánosság elé a vasútvillamos temetőjeként. A politikus azt kéri a kormánytól, az aránytalanul megnövekedett költségek miatt ne vállaljon kötelezettséget a beruházás megvalósítására - írja az MTI.

villamos vasút Szeged vonatvillamos Hódmezővásárhely Lázár János politika Stadler Spanyolország MÁV-Start MÁV NFM
Ilyenünk nem lesz? - Fotó: Wikipedia

Kiderült, milyen lesz a Hódmezővásárhely és Szeged közötti vonatvillamos

2

villamos vasút Szeged vonatvillamos Hódmezővásárhely Stadler Spanyolország

Közlekedés. Elsősorban közösségi.
Városi és vasút.

Facebook

Utolsó kommentek