Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Több mint 4,6 milliárd a Mahartnak nyaralóhajózási programra

0

A nyaralóhajózás megvalósításához szükséges feladatok ellátására 4,66 milliárd forintot kap az állami tulajdonú Mahart Magyar Hajózási Zrt. 2017 és 2019 között egy kormányhatározat szerint.

A dokumentum értelmében a kormány elindítja egy új turisztikai termék, a magyarországi nyaralóhajózás alapjainak és hátterének megteremtésével kapcsolatos programot.

A megvalósításhoz szükséges feladatok ellátására és a Felső-Tisza-vidék kishajóforgalmát segítő fejlesztések megvalósítására a Mahartot jelölték ki. A program előkészítéséhez, a műszaki tervezéshez és a közbeszerzések megkezdéséhez, hatástanulmányok elkészítéséhez és az engedélyezési eljárások elindításához az idén 100 millió forintot kap a társaság.

hajózás magazin turizmus Mahart Tisza
Csehországban, Lengyelországban, Németországban és Nyugat-Európa szinte valamennyi országában lehet lakóhajókkal utazni és üdülni csatornákon, folyókon, esetleg tavakon, tengereken. A kép Olaszországban készült

Vitorlásokat vesz a Honvédség a Balatonra

2

Négyütemű benzinmotorral is felszerelt vitorlásokra írt ki közbeszerzést a HM védelemgazdasági hivatala.

Ha a műszaki specifikációba beleolvasunk, rögtön kiderül, hogy nem hadihajókat kíván vásárolni a Honvédelmi Minisztérium. A két vitorlásnak csak annyi köze a van a honvédelemhez, hogy a balatonakarattyai alakulatnál, vagyis a Honvédüdülőnél fognak majd szolgálni.

Kényelmesek, sőt luxuskivitelűek lesznek, ahogy az kiderül a hajózás.hu cikkéből. A műszaki leírás igen részletes, a mahagóni szó fordul benne elő az egyik legtöbbször (kétkomponensű lakkrendszerrel kezelve!), de a felhajtható, rozsdamentes fürdőlétráról sem feledkeztek meg. Belül két, egyenként két ember alvására alkalmas kabinnak is lennie kell.

hajózás magazin honvédség Balaton vitorlás
Mahagóni – Wikipedia

Használt hajót venne a BKV

0

Egy százfős (plusz-mínusz 20 utas) használt hajót kíván vásárolni a BKV. Egy másik kiírás keretében a hajó üzembe helyezésére lehet pályázni. A feltételek nem tűnnek szigorúnak, az indulhat a tenderen, akinek van megfelelő hajója, az ajánlatokat az ár szerint bírálják el. A beszerzési tenderre február 24-éig, az üzembe helyezésre 27-éig lehet jelentkezni – írja a felhívásokat felfedező iho.hu.

Helikopterrel mentették a kompról az éjjeliőrt

0


Honvédségi helikopterrel mentették ki a levonuló jeges ár által elsodort, és a folyó közepén a jégtáblák közé szorult tiszacsegei komp fedélzetéről az éjjeliőrt.

Tisza hajózás komp magazin helikopter repülés baleset
Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt

Az éjjeliőr a jégzajlás áldozata lett a kompon

0

Elsodorta a jég a tiszacsegei kompot, egy ember is rajta maradt.

«
12
Közlekedés. Elsősorban közösségi.
Városi és vasút.

Facebook

Utolsó kommentek