Több mint egy év kellett az illetékes hivatalnak, hogy elkészítse jelentését. Ez sokak szerint felháborítóan hosszú idő, én viszont nem ítélkeznék ebben a kérdésben. Egy biztos: bárki megnézheti, hogy elég alaposan vizsgálódtak-e, minden szükséges körülményt figyelembe vettek-e.

A 2016. december 5-i fővárosi metróbalesetben két utas súlyos, 14 könnyebb sérüléseket szenvedett. A megállóban várakozó Alstom-szerelvénybe belecsúszott egy másik.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közlekedésbiztonsági Szervezete (KBSZ) arra jutott, hogy a baleset bekövetkeztében több tényező is szerepet játszott. Ezek között az egyik, hogy a járművezetőnek nem volt kellő rutinja a túlnyomórészt alkalmazott automatikus közlekedéstől eltérő kézi vezetésben, így valamivel kevésbé csökkentette a sebességet, mint például társai ugyanezen körülmények között.

Minthogy azonban a járművezető minden szabályt betartott, így a megengedett sebességre vonatkozót is, és mert nem ő tehet róla, hogy nem szerzett elegendő rutint a speciális körülmények közötti vezetésben, a KBSZ nem állapítja meg a felelősségét.

metró gyorsvasút BKV baleset NFM KBSZ
Az összütközött szerelvények a KBSZ jelentésében szereplő felvételen