Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Ferencváros és Soroksári út között szünetel a vonatközlekedés

0

Kisiklott egy tehervonat egy kocsija csütörtök hajnalban a ferencvárosi állomáson, és elzárta a Kelenföld felé vezető egyik vágányt, valamint a Ferencváros és a Soroksári út állomás közötti mindkét vágányt - közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága.

A vonatok Kőbánya-Kispest, illetve a Keleti pályaudvar helyett a Soroksári út állomásig közlekednek, és onnan indulnak Kunszentmiklós-Tassra, illetve Kelebiára.

Az utasok a Soroksári út állomást BKV járatokkal közelíthetik meg.

Ferencváros és Kelenföld között egy vágányon, hosszabb menetidővel közlekednek a vonatok. (MTI)

vasút baleset Ferencváros vágányzár
Illusztráció, Ferencváros

Új vasúti megállókat terveznek a pesti és a budai oldalon

0

Kiírták a tervezési tendert a harmadik vágányra Kelenföld és Ferencváros közé.

Az ország két fele közötti vasúti kapcsolat zöme az Összekötő vasúti hídon és a hozzá közvetlenül kapcsolódó vonalakon zajlik. Ennek a most kétvágányos kapcsolatnak a bővítésére írt ki közbeszerzést a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő, bár magának a hídnak a bővítésére nem, az ugyanis külön projekt keretében folyik.

A vasúti pálya összes elemét fel kell mérni, és meg kell tervezni a háromvágányos vasutat – írja a pályázatról először beszámoló magyarépitők.hu.

A kiírás új vasúti megállók létesítésével is számol. A Fonódó információi szerint Pesten Danubius néven a Soroksári út fölött épülne megálló, Budán pedig úgy, hogy kapcsolatot létesítsen a Budafoki út és az Infopark felé.

Az új megállóknak fontos szerepük lesz majd a fővárosi vasúti személyközlekedésben. A legfontosabb megálló azonban a 3-as metróra átszállást lehetővé tevő Népliget megálló lenne. Ennek tervezése nem része a tendernek (nem is esik a szóban forgó szakaszra), csak érintőlegesen szerepel a kiírásban, mint esetleges további feladat, figyelembe véve kelebiai vonal fővárosi szakaszának sorsát is.

vasút Budapest Ferencváros Kelenföld beszerzés
Bár a felvételi épületen nem látszik, Kelenföld a távolsági, az elővárosi és a teherforgalomnak is egyre fontosabb gócpontja

Közlekedés. Elsősorban közösségi.
Városi és vasút.

Facebook

Utolsó kommentek