A főpolgármester szerint az utólagos megoldás drága, de kényszerhelyzet van.

Nem készpénzben, hanem értékpapírokban és betétekben, de a fővárosnak rendelkezésére áll a 3-as metró felújításához a kormány által biztosított forráson felül szükséges 30 milliárd forint – erősítette meg Tarlós István főpolgármester a Klubrádióban korábbi tájékoztatását csütörtökön.

A főpolgármester (Fidesz-KDNP) hangsúlyozta: ez meglévő forrás, amelyet nem enged másra felhasználni. Mivel ez a 30 milliárd forint és a kormány által biztosított 137,5 milliárd forint is rendelkezésre áll, az egyik szakasz állomásai és az alagút felújításával szeptemberben megkezdődhetnek a munkálatok.

metró gyorsvasút Budapest 3-as metró akadálymentesítés Tarlós István felújítás EU

 

Mint mondta, „biztató híreket kaptak” arról, hogy az unió nem szankcionálja majd a főváros saját gazdálkodásából származó pénzmaradvány felhasználását a felújítás fedezetének kipótlására. Erről szóló írásos dokumentumot a jövő héten kapnak – tette hozzá.

Tarlós István kitért arra is, hogy a metrófelújítás során lesz akadálymentesítés, de arról még folyik a vita, hogy az milyen mértékű és minőségű legyen.

A teljes akadálymentesítésből a költségek miatt „vissza kellett venni”, de muszáj volt, mert a másik lehetőség az lett volna, hogy az egész metrófelújítást későbbre, az ehhez szükséges forrás beszerzése utánra tolják – közölte. Hozzátette: nem lesz olcsó, de utólag is meg lehet oldani a teljes akadálymentesítést. (MTI)