A végleges dizájn eltér a prototípusétól, még idén elkészül két akadálymentes, kerékpárt is szállító vagon.

Régóta folynak az erőfeszítések a MÁV-Startnál egy korszerű vagonpark kialakítására az emelt szintű távolsági szolgáltatásokhoz, vagyis a hazai IC és a nemzetköti EC járatokhoz. A szolnoki járműjavítóban párhuzamosan újjítják föl a több mint két évtizede, Spanyolországból vásárolt CAF-kocsikat, és készítik az IC+ fantázianevű, saját fejlesztésű és gyártású kocsikat.

MÁV MÁV-Start vasút IC dizájn beszerzés
A másodosztályú sorozat-IC+-ok belső elrendezése a prototípuskocsikra fog hasonlítani, a dizájn viszont a CAF-okéra. – A Vonatösszeállítás képén az utóbbi

 

A korszerű, hasonló kinézésű járművek közül az előbbiek 200 kilométer per órás sebességre lesznek alkalmasak, az utóbbiakból is eddig ilyeneket hoztak létre, de a tervek szerint lesz majd csak 160-as tempóra alkalmas forgóvázakkal szerelt IC+ is.

Az IC+-projektről nemrég egy posztban részletesebben is megemlékeztem, most mindössze két tényt rögzítsünk a MÁV-csoport nagy vállalkozásáról. Egy pozitívat és egy negatívat. Egyrészt sikerült saját gyártásban létrehozni egy korszerű járművet. Másrészt eddig a folyamat minden eleme (tervezés, prototípus elkészítése, engedélyek megszerzése, a sorozatgyártás elindítása) nehezebben, lassabban ment, mint remélték, tervezték.

MÁV MÁV-Start vasút IC dizájn beszerzés
Az IC+ prototípusának belseje

Az is kiderült, a sorozatban készülő másodosztályú IC+ kocsik nem lesznek teljesen olyanok, mint a két prototípusvagon. Dizájnjukat a felújított CAF-kocsikhoz igazítják. Az utazók a legnagyobb különbséget a belsőben érzékelhetik majd, hiszen az eredetileg spanyol gyártmányú CAF-ok külső fényezése is az IC+ protókhoz igazodik.

Világos árnyalatú műanyagpadló helyett azonban színvonalasabb, kék szőnyeg kerül az utastérbe. A MÁV-Start fölmérése szerint a magyar közízlés kevésbé konzervatív, mint például a németnyelvű országoké, így ragaszkodnak a viszonylag színes, vidám ülésmintához, de a lilás alap helyett itt is a kék lesz a domináns, és egyébként is az újjávarázsolt CAF-ok belseje lesz a minta a színösszeállításban.

MÁV MÁV-Start vasút IC dizájn beszerzés
A többcélú kocsi jellegrajza. Balról jobbra a kerékpártartó, az akadálymentes mosdó, a kerekesszékek helye, másodosztályú ülések, családi fülkék – Kép: MÁV-Start

Nem lesz viszont egyforma az emeltszintű távolsági szolgáltatásra készülő kocsikban az üléselrendezés. A CAF-ok csupa négyes páholyokból álló rendszere helyett az IC+ vagonokban az ülések egy része egyirányban áll szomszédaival.

Mivel van olyan utas, aki az egyiket, mások a másikat kedvelik, szerencsés lenne, ha vegyesen járatnák őket. Eleinte ez bizonyára megvalósulhat majd, mert a fokozatosan elkészülő CAF-okból és IC+-okból együtt tudnak majd teljes szerelvényeket kiállítani.

MÁV MÁV-Start vasút IC dizájn beszerzés
A két prototípus-IC+ első útja

A sorozatvagonok feljáróajtói nyolc centivel távolabb kerülnek a kocsivégektől, így teljesítik majd a legújabb európai TSI-követelményeket (átjárhatósági műszaki előírások) is, ugyanis a lépcsőknek nem szabad szűkülniük. A prototípuskocsik ennek a feltételnek még nem felelnek meg, de szerencsére emiatt nem kell áttervezni az egész járművet.

Fontos még, hogy a korszerűsített CAF-okhoz (és a majd kékre festendő Flirtökhöz, illetve az emeletes Kissekhez) hasonlóan 230 voltos konnektoron kívül USB-portot is beszerelnek. Az előtér is szebb, formatervezett burkolatot kap.

MÁV MÁV-Start vasút IC dizájn beszerzés
CAF, első osztály – fotó: Vonatösszeállítás

Az IC+ kocsik végleges változata olyan dolgokban is eltér majd az első két példánytól, amelyek nem az utasok számára fontosak – derül ki Schwartz Istvánnak, a MÁV-Start Zrt. üzemeltetési vezérigazgató-helyettesének egy minapi előadásából. Ezek egy része a könnyebb szerelhetőséget vagy az egységes anyaghasználatot szolgálja, de természetesen a közben változó jogszabályokhoz is alkalmazkodtak.

Az IC+ kocsik sorozatgyártása azonban nem a másodosztályú, hanem az úgynevezett többcélú vagonokkal kezdődött el, két járműnek már épül a szerkezete, a tervek szerint ezek a kocsik már idén elkészülnek.

MÁV MÁV-Start vasút IC dizájn beszerzés
A sorozatban készülő IC+-ok előtere igényes burkolatokat kap – Látványterv: MÁV-Start

Ezek a vagonok szolgálják az akadálymentesítést, mindkét oldalon az egyik ajtó közelebb kerül a jármű közepéhez, 83 centi helyett egyméteres szélességű lesz, hogy beférjenek a kerekesszékek, és természetesen emelőket is beszerelnek. E bejáratok mellett három kerekesszékes utas is elhelyezkedhet, és kisérőik is le tudnak ülni. Itt természetesen a mosdó is akadálymentes lesz.

A többcélú vagonban nyolc kerékpárt is el lehet helyezni, és lesz két családi fülke is. A tervezők célja ezekkel, hogy a családok itt együtt, a többi utastól némileg elkülönülve utazhassanak. A fülkékben az öt ülés mellett lesz szabad hely is babakocsinak vagy akár nagyobb bőröndöknek.

MÁV MÁV-Start vasút IC dizájn beszerzés
A büfészakasz az első osztályú IC+ rajzán – Kép: MÁV-Start

Az IC+ család harmadik tagját első osztályúnak nevezik, de ezt is lehetne többcélúnak mondani. Van benne ugyanis egy büférész, amelyben főzni nem tudnak majd, de készételt melegíteni akár igen. Tizenhét első osztályú utas a termes részben foglalhat majd helyet, asztal itt mindenkinek jut, az egyik oldalon négyes, a másikon kettes páholyok lesznek.

Ezen kívül két hatszemélyes fülkét csendesnek nyilvánítanak. Más vasutakhoz hasonlóan itt arra kérik majd az utasokat, hogy ne beszéljenek hangosan, ne használjanak telefont. Lesz a kocsiban még két négyszemélyes fülke, amely az egész vonat legmagasabb komfortú szakasza lesz üzletembereket megcélozva. (Az még nem dőlt el, hogy milyen tarifával lehet majd igénybe venni.)

MÁV MÁV-Start vasút IC dizájn beszerzés
Kívülről alig van/lesz különbség a CAF (a Vonatösszeállítás képén) és az IC+ között

A megújult CAF-ok mindegyike 200 kilométer per órára alkalmas, teljesítik a már említett TSI-követelményeket. A felújításkor új energiaellátó-rendszert, moduláris felépítésű járművezérlőt, GPS-alapú színes utastájékoztatót, video-megfigyelőrendszert, ülőhelyfoglaltság-jelzőt, irány- és járatszámjelzőt, tűzjelzőt kaptak.

A család ugyanúgy háromféle járműből áll, mint az IC+-oké, de itt az első és a másodosztályú kocsit igazi, teljes étkezővagon egészíti ki. Így változatos vonat-összeállítások hozhatók létre.

MÁV MÁV-Start vasút IC dizájn beszerzés
A csendes és az üzleti fülkék az első osztályú IC+-on – Jellegrajz: MÁV-Start

Alighanem arra kell számítani, hogy étkezőkocsi a nemzetközi járatokon lesz, belföldi IC-kbe büfészakaszos első osztályú IC+ juthat. Ez színvonalcsökkenést jelent a néhány évvel ezelőtti, de -emelkedést a jelenlegi állapotokhoz képest.

Megjelenésükben mindenesetre a vegyes szerelvények is egységesek lesznek (a mozdony kivételével). Létrejött tehát egy színterv, amely az emelt szintű távolsági szolgáltatást megkülönbözteti, miközben azért jelzi azt is, hogy a MÁV-Start járműveiről van szó.

MÁV MÁV-Start vasút IC dizájn beszerzés
Markáns piktogrammok a felújított CAF-étkezőkocsin – Fotó: Vonatösszeállítás

A külső színséma meghatározó eleme a világos háttéren alkalmazott kétféle kék (encián és lagúna), a dinamizmust üzenő vonalvezetés. Ezt kiegészítheti a szolgáltatásokra utaló óriáslogó megjelenítése a speciális kocsikon: az étkezővagonon hatalmas kés és villa, a többcélún kerékpár.

Lassan évtizedes kort érnek meg a MÁV-csoport egy korábbi felbuzdulásában elkészített harmadik generációs IC-kocsik. A lengyel vagonok alapos felújítását akkor a dunakeszi járműjavítóra bízták, a projekt tíz kocsiig jutott, a szintén tervezett vezérlőkocsiból például egy sem készült. (Ez utóbbiak arra valók, hogy a szerelvény mozdonnyal ellentétes végére kötve onnan is lehessen vezetni a vonatot.) A 3gIC-k persze még nem a kétkékes, dinamikus ruhát viselik, így az sincs kizárva, hogy őket is átfestik.

MÁV MÁV-Start vasút IC dizájn beszerzés
A MÁV-Start látványterve a többcélú IC+ kocsiról