Már előre eldicsekedtek vele, hogy az új menetrend bevezetésekor indul a 2-es vasútvonalon a villamos vontatás. Egy engedélyről azonban kiderült, hogy nincs meg.

Hétfőn hajnalban mégsem vihetett utasokat az első Flirt a budapesti Nyugati pályaudvar és Esztergom közötti vasútvonalon, ahogy ezt az új menetrendről szóló közleményében beharangozta a MÁV. Helyette egy dízelmozdony húzta szerelvény jött.

vasút MÁV beszerzés EU Esztergom Piliscsaba menetrend Flirt villamosítás
Fotó: Vörös Attila – iho.hu

 

Mivel az Újpesti vasúti híd és Piliscsaba között előrébb jár a 2-es évek óta tartó átépítése, azt tervezték, hogy eleinte mindössze egyetlen betétjáratpár fogja kihasználni a sínek fölé kifeszített vezetéket.

De végül ez az egyetlen Flirt-szerelvény sem jelent meg a vonalon a Nyugati és Piliscsaba között – számolt be a fiaskóról az iho.hu közlekedési portál.

vasút MÁV beszerzés EU Esztergom Piliscsaba menetrend Flirt villamosítás
A NIF térképe a vonalról

Úgy tudni, hogy egy engedély még hiányzik a villamosított vonal használatához, mégpedig a Telekom hozzájárulása, ugyanis a közszolgáltatók aláírására is szükség van. Az ok pedig az, hogy a vállalkozó (a Fonódó információi szerint az MVM egyik leányvállalata) nem épített meg egy közműkiváltást.

Frissítés 1.:

A MÁV gyorsan válaszolt is. A válasz megerősíti az eddigi híreket:

A MÁV-START fel volt készülve arra, hogy a 2110-2117-es vonatpárt FLIRT motorvonatból állítsa ki. Nem a vasúttársaságon múlott, hogy ez nem valósult meg. További kérdéseiddel kérjük, fordulj a NIF Zrt-hez.

Frissítés 2.:

Megjött hamar a NIF válasza is:

Az esztergomi vonalon a korlátozott villamos vasúti üzem beindításának egyik adminisztratív és műszaki feltétele a hírközlő hálózatok zavartatásának elfogadható mértékét igazoló hozzájáruló nyilatkozat beszerzése a hírközlési szolgáltatótól. Az elvárás teljesítésén a kivitelezést végző konzorcium dolgozik, a MÁV-START Zrt. a probléma elhárításáig dízel szerelvényt közlekedtet az érintett egy járatpárban. Partnereinkkel folyamatosan egyeztetünk, amint további információ áll rendelkezésre, tájékoztatást adunk.

vasút MÁV beszerzés EU Esztergom Piliscsaba menetrend Flirt villamosítás
Illusztráció: pixabay.com

Frissítés 3.:

A Telekom közleménye:

A közérdekű hírközlési hálózatokat ill. szolgáltatásokat (így a Magyar Telekom szolgáltatását) érintő infrastrukturális fejlesztések esetén a vonatkozó jogszabályok alapján a hírközlési szolgáltató előzetes hozzájárulása (is) szükséges. A jogszabály szerint a hírközlési hálózat környezetében új nyomvonalas építményeket (így pl. vasúti erősáramú vezetéket) elhelyezni kizárólag úgy lehet, hogy az a hírközlési hálózat, ill. szolgáltatás üzembiztonságát ne veszélyeztesse. Az ún. „közműegyeztetés” folyamatára a vonatkozó jogszabályok egyértelmű szabályokat, határidőket írnak elő, és a szolgáltatók, hálózattulajdonosok kölcsönös együttműködését is megkövetelik.

A Magyar Telekom a projekt felé korábban jelezte azokat a – jogszabályoknak megfelelő, a szolgáltatások üzembiztonságát garantáló – műszaki feltételeket, amelyek teljesülése esetén az új fejlesztéshez való hozzájárulását kész megadni.

A konkrét esetben a megvalósuló villamos vasút erősáramú felsővezeték-rendszere elektromágneses kölcsönhatás következtében érintheti a Telekom vezetékes szolgáltatásait, időleges vagy folyamatos zavart okozva a telefon-, internet- és tévészolgáltatásban. Ezért már évekkel ezelőtt tájékoztattuk a megfelelő szerveket a hozzájárulásunk részleteiről, feltételeiről annak érdekében, hogy a vasútvonal közvetlen közelében, jellemzően légvezetéken megvalósuló vezetékes szolgáltatásainkat a beruházás megvalósulása után is zavartalanul biztosíthassuk ügyfeleinknek.

Álláspontunk szerint a fentiek tükrében a Magyar Telekomot semmilyen felelősség nem terheli a felmerülő esetleges késedelemért. Ennek ellenére - az érintett vasútvonalon közlekedők érdekeit szem előtt tartva - a mai napon [hétfőn] soron kívül ideiglenes hozzájárulásunkat adtuk a Rákosrendező-Piliscsaba vonalszakasz felsővezetékének feszültség alá helyezéséhez, a végleges hozzájárulás műszaki feltételeinek ismételt megjelölésével.