Egy év csúszással írta alá a BKK a Fehérvári úttól a Kelenföldi pályaudvarig tartó villamosszakasz építési szerződését.

Hamaros indulhat a kivitelezés az Etele úton, hogy 33 év után befejezzék a fővárosi 1-es villamos vonalát – írja a Magyar Nemzet. A közbeszerzési adatbázisban található dokumentumok szerint a francia Colas Alterra és a német Siemens konzorciuma nyújtotta be a legkedvezőbb ajánlatot, 8,6 milliárdért építik meg az új sínpályát.

villamos Budapest Kelenföld 1-es villamos beszerzés BKK
Innen tovább

 

Az eredeti tervek szerint már ez év elején megkezdték volna a munkákat, a napilap szerint azonban így leghamarabb 2019 nyarán lehet majd használni az új vonalat.

villamos Budapest Kelenföld 1-es villamos beszerzés BKK
A BKK térképe

A végállomás a Somogyi útra kerül, ami nem a legjobb megoldás, mert hálózatilag elszigetelődik a budai fonódó itteni járataitól. Ugyancsak bírálatok tárgya az Etele úti vonalvezetés, a bírálók szerint lett volna olyan megoldás, ami kevesebb fa kivágásával jár.

villamos Budapest Kelenföld 1-es villamos beszerzés BKK
Az 1-es 2015-ben érte el Dél-Budát

Az 1-es első szakaszát 1984-ben adták át északon, a Lehel utcáig, az ezredfordulóra érte el délen is a Dunát, és csak 2015-ben kelt át rajta vissza Budára. A déli meghosszabbítással szemben az északi toldás lekerült a napirendről, a pénz a 3-as metró felújítására kell.