Egy éve indult a budai fonódó villamoshálózat, de van még mit fejleszteni rajta. A BKK bizonyos változásokat meg is ígér, másoktól elzárkózik. Posztsorozatunkat kezdjük az utasokat tájékoztató Futár-kijelzőkkel!

 

A BKK létezésének egyik leglátványosabb fejlesztése a Futár (a másik maga a fonódó). Az utas számára egyrészt az a haszna, hogy kiírja, mikor jön az adott járat, a másik, hogy a kiírás nem egy elvi, menetrendből kalkulált percérték, hanem a közeledő jármű ténylegesen helyzetéből kiszámított adat. A harmadik, hogy többféle platformon működik, számítógépen, okostelefonon is igénybe vehető és a megállókban is látható. Már ahova felszerelték.

Budapest Fonódó villamos villamos Futár
Jön a Futár!

Logikus lett volna, hogy a fonódó átadásakor eleve legyenek kijelzők, hiszen az új járatoknál, ráadásul egy bonyolult rendszernél fokozottan szüksége van az utasnak az információra. Mégsem került mindenhová, vagy ahol van, nem feltétlenül azt mutatja, amire szükség lenne.

A legordítóbb probléma a Margit híd hídfőjében alakult ki, mert itt ágazik szét, illetve össze a két ág: aki északra utazna, Futár nélkül nem tudja, melyik irányból jön a villamos, így sokan megállnak valahol középen, és a síneken bukdácsolva sietnek a villamoshoz, amikor feltűnik.

A BKK most azt ígérte kérdésünkre, hogy „2017 elején” felszerelnek ide egy Futár-kijelzőt. Ugyanígy kap egy kijelzőt a Kolosy téri, déli irányú megálló is.

Budapest Fonódó villamos villamos Futár
A Kolosyn is kap Futárt a fonódó

Visszatérve a hídfőre, azt is felvetettük, hogy ha az északra tartó 17-es a másik vagy mindkét oldalon nyitna ajtót, már nem két, csak egy vágányon kellene átmennie annak, aki az egyik megállóból a másikba siet. Ez azonban a BKK válasza szerint nem lehetséges:

A Margit híd budai hídfő térségében az észak felé haladó villamosok megállóhelyeinek elhelyezését hosszú tervezői vizsgálat előzte meg, ahol elsődleges szempont volt az, hogy a nagykörúti villamosokról az átszállás a lehető legrövidebb gyaloglással megtörténhessen. Fontos szempont volt az is, hogy a két irányból érkező villamosok még az összeágazás előtt álljanak meg, ugyanis azok sok esetben egyszerre érkeznek, és a menetrendi sorrend megtartását a jelenlegi kialakítás nagyban segíti.

A Margit körút és a Vidra utca közötti távolság meglehetősen kicsi, a 35 méter hosszúságú CAF villamosok számára csak a bal oldalon lehetett kialakítani az akadálymentességi követelményeknek megfelelő peronszegélyt. A 17-es villamos vágányának jobb oldalán, a Margit körútról kis sugarú ívben kanyarodó villamosok kocsiszekrényének „kaszálása” miatt a szegélyt az ívet követően még kb. 9 méter hosszon jelentősen távolabb kell elhelyezni a vágánytól, így nem biztosított az akadálymentes beszállás, továbbá a Frankel Leó utcáról a Bem rakpart felé kanyarodó vágány űrszelvénye miatt a peron elején is szűkítést kellene alkalmazni. Az előzőekben leírtak miatt került a peron a vágány bal oldalára.

Budapest Fonódó villamos villamos Futár
A Margit körútnál nem tud a másik oldalon nyitni a 17-es, de a Futár-kijelző hamarosan megoldja a sínen átsietők problémáját

Hasonló az utasok problémája a Móricz Zsigmond körtéren és a Széll Kálmán téren is, úgy tűnik azonban, ezeken marad a villamos utáni rohangászás vagy a mobilos Futár-alkalmazás nézegetése, mert a BKK itt nem tervez változtatásokat.

A Széll Kálmán téren az alagúton át Dél-Buda felé közlekedő villamosok kaphatnának egy külön Futár-kijelzőt, amely az 56/61-es és a 17-es megállójából is látszik, de nem lesz ilyen.

Egy Futár telepítésének költsége eltörpül a teljes fonódóberuházásé mellett, de úgy gondoltuk, a körtéren még olcsóbban, pusztán programozással meg lehetne oldani az utasok hatékonyabb tájékoztatását, ha a megállók kijelzőjén kölcsönösen szerepeltetnék a másik irány járatait is. (Egy másik megoldás egy hatalmas központi tábla lehetne.) A BKK szerint azonban ez itt nem járható út:

A Móricz Zsigmond körtéren jelenleg további Futár-kijelzők telepítését nem tervezzük.

Budapest Fonódó villamos villamos Futár
A körtéren nem lesz változás a Futár-kijelzőkben

A megállóban lévő kijelzők elsődleges feladata a közvetlenül onnan induló járatok kijelzése. Ha adottak a feltételek, akkor pluszinformációként megjelenítjük az azonos irányba haladó, de máshonnan induló járatainkat is.

A 19-es és a 49-es villamosok Pest irányú megállójában lévő kijelzőn pluszinformációként az ellenkező irányú villamosindulásokat is megjelenítjük (mivel a Kelenföld irányú megállóban egyelőre nincsen kijelző). Ez a két indulási időpont mellé még egy érdemi információt tartalmazó sort jelent. Ha ehhez hozzárendelnénk a 17-es, a 41-es, a 47-es, az 56A és a 61-es villamosok indulásait is (esetleg Pest felé a 7-es buszt is), nem egyszer előfordulna, hogy éppen annak a megállónak az adatai hiányoznának a kijelzőről, ahová az telepítve van. Ettől kezdve viszont nem töltené be az eredeti funkcióját. A kijelző méretei meghatározzák, hogy az adott helyszínen mit lehet rajta normál módban megjeleníteni, vagy mi az a néhány indulási időpont, ami még elfér rajta az eredetileg tervezettek mellett. A körtéren csomóponti kijelző elhelyezése sem lenne egyszerű feladat oly módon, hogy azt a jellemző gyalogos útvonalak mentén mindenki láthassa.