Bizonyos utazóknak kifejezetten előnyös lehet ebben a szezonban vonatozni. Három csoportot azonosíthatunk: a Balatonra sokat, rendszeresen járók, az ország távoli, keleti részéről szintén ugyanide tartó csoportok, illetve azok a diákok, akik többfelé is utazni kívánnak a nyáron. Ja, és némileg az is spórolhat, aki korán reggel vagy este hajlandó a főváros és a Balaton között vonatozni, és a neten megvenni a jegyet.

Alapvetően maradnak az elmúlt években már megismert vonatok a Balaton északi és a rekonstrukció kellős közepén a forgalomnak átmenetileg visszaadott déli partján is a június 17-én kezdődő nyári menetrendben. Így a fantázianevek is ismerősek lehetnek: Kék hullám; Tekergő; Katica; Siófoki Flirt; Déli–>parti; Balaton, Ezüstpart, Aranypart, Aranyhíd expresszek; Bagolyvonatok. Fontos könnyebbség viszont, hogy a Tekergőkre nem kell gyorspótjegy.

vasút MÁV-Start tarifa internet Balaton menetrend

 

Alaposan megváltoznak a kedvezmények. Idén már nincs Balaton Mix, amelyet egyébként nagyon kevesen vettek igénybe az elmúlt években. Jó lenne tudni, hogy miért, hiszen ebből talán megjósolható, hogy az új kedvezmények népszerűek lesznek-e. Ha a bonyolultság volt az (egyik) ok, akkor van remény, hiszen az új formák egy része faékegyszerűségű: fix az áruk.

Az évtizedekkel ezelőtti formátumot felelevenítő Balatoni füzetjegy például 44900 forintba kerül. Ez tíz utazást ér bárhonnan az országból a Balatonra vagy -ról, sőt két balatoni állomás között is igénybe vehető. Mivel több utas egyszerre is használhatja, ha mondjuk egy ötfős társaság Nyíregyházáról utazik oda-vissza a Balatonhoz, máris jól járhatnak.

vasút MÁV-Start tarifa internet Balaton menetrend
A fővárosból a Balatonra érvényes, és a diákok számára bárhonnan bárhová váltható nyári bérletek érvénytartama és ára forintban

Újdonság a Balaton 30, Balaton 60, Balaton 90 elnevezésű bérlet, amely Budapest és a Balaton között a jelzett napon át korlátlan utazásra jogosít. A Vakáció bérlet hasonló, de nagy különbség, hogy csak diákok vehetik igénybe, viszont az egész országra (idén már a GYSEV-re is) érvényes. Ez tavaly is létezett, most viszont új a 15 napos verzió. A Vakáció mellé gyorspótjegy sem kell, de az IC-re a pót- és helyjegy igen.

Eddig nem létező kedvezményt próbál ki a MÁV-Start az e-vonatjegyeknél. A cél ugyanis az, hogy a kevésbé zsúfolt vonatokra terelje az utasok egy részét. A menetrendben „@” jellel megkülönböztetett reggeli és esti, balatoni, velencei-tavi járatokra az eddigi 3 helyett 15 százalékos kedvezményt adnak, ha az interneten vásárolja meg a jegyét az utas, és kinyomtatja magának vagy készülékén mutatja be a jegyvizsgálónak.

vasút MÁV-Start tarifa internet Balaton menetrend

Lehet, hogy nem lesznek sokan, akik lényegesen korábban kelnek föl 15 százalék kedvezményért, de a délutáni hazaindulás helyett estit választani már reális opció.

Következetesebb lesz a kerékpárszállítás szabályozása. Azokban a szerelvényekben, amelyeken csak néhány (maximum 16) biciklit lehet elhelyezni, minden esetben kötelező lesz megváltani a kerékpárhelyjegyet. A nagyobb kapacitású (16-47) vonatokra viszont ez nem kell. Az északi partra a Tekergőket, a délire a sebeseket ajánlják a bringásoknak.