Kerékpáros előzésekor 1–1,5 méter kötelező oldaltávolságot kelljen tartani, vizsgálják felül, hogy kötelező a kerékpárúton tekerni, ha van, legyen nálunk is kerékpáros utca – ezek a civilek legfontosabb javaslatai. A kormánybiztos indokoltnak tartja a javaslatokat.

 

A Magyar Kerékpárosklub és a Kerékpáros Miskolc Egyesület közös javaslatcsomagot készít Révész Máriusz kerékpározásért és más szabadidős tevékenységekért felelős kormánybiztos főosztálya számára a KRESZ kerékpárosbarátabbá tételére – írja a szervezetek közleménye.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban múlt héten több állami és civil szereplővel indult a közös munka.

A kerékpáros szervezetek célja olyan javaslatok megfogalmazása, amelyek egyszerre tehetik biztonságosabbá a bringával járást, valamint segíthetik a kerékpározás közlekedési rendszerbe illeszkedését.
 

közút kerékpár Révész Máriusz magazin KRESZ
MTI

  • Talán a legfontosabb javaslat, amit a bringások kérnek, hogy a KRESZ jelenlegi gumiparagrafusa („megfelelő”) helyett konkrét centiben, nevezetesen lakott helyen 100, azon kívül 150-ben adja meg a kerékpárosok előzésénél minimális oldaltávolságot.
  • Szerintük túl szigorú az a kötelezettség, hogy ahol van kerékpárút, azon kell menniük. Sokszor nem jó ott menni, mert rosszul építették, mert az adott bicikli nem fér el ott, mert az időjárás jelent akadályt. Ezért azt mondják, felül kell vizsgálni ezt a szabályt. (Erről és a többi javaslatról is olvashatók további részletek a Kerékpárosklub honlapján.)
  • Szeretnék, ha bekerülne a KRESZ-be a kerékpáros utca. Ilyen – jellemzően fizikai forgalomcsillapítással is kiegészített – utcákban egymás mellett is szabályos tekerni, autóval viszont tilos biciklit előzni.
  • A többi javaslat között több kisebb racionalizálás van, például a gyermekutánfutók engedélyezése, az, hogy ne válasszák szét adott esetben a gyerekeket (járda) és az őket kísérő szüleiket, felnőtteket (úttest), hogy pirosban is kanyarodhassanak jobbra, kisívben.