Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Autóútként fejezik be az Emnullát a Budai-hegységen át

1

Hosszú ideig vita volt, hogy egyáltalán össze kell-e zárni a főváros körüli gyorsforgalmiút-gyűrűt nyugaton. Sokan környezetvédelmi okokból nemmel válaszoltak, vagy minél későbbre akarták halasztani az építkezést, esetleg csupán főútként képzelték a megvalósítást, vagy a hegyeken túlra tolták volna az M1 és a 10-es út közötti szektort. Most eldőlni látszik a kérdés, 18 kilométeres autóút épül a tervek szerint 2022-ig 5-10 kilométer alagúttal.

Hévfordulót ünneplünk

0

Képes album Legáttól, gőzmozdonyos különvonat, és más különleges járművek forgalomba állítása a 130 éves budapesti helyiérdekűn.

A főváros környéki HÉV 1887-ben született, áprilisban a mai 50-es villamos őse, augusztusban a ráckevei HÉV első szakasza Soroksárig, majd novemberben már Dunaharasztiig a második. Minthogy a lőrinci vasút életének csak az első tizedét töltötte HÉV-ként, a nyári időpontot tekintik a születésnapnak, a most - nem először - a MÁV-hoz tartozó HÉV-hálózat 130-dik évfordulós megemlékezései így nyáron kezdődtek. Az egyik csúcspontot pedig ezen a hétvégén érik el azzal, hogy gőzmozdonyos szerelvény jár Ráckevére.

vasút gyorsvasút HÉV könyv MÁV MÁV-HÉV Ráckeve nosztalgia MÁV-Nosztalgia

Kész a GYSEV első Flirt 3-asa

0

Alig egy évvel a szállítói szerződés aláírását követően kigördült a Stadler lengyelországi gyárából a GYSEV első új generációs Flirt motorvonata.

vasút GYSEV Flirt Stadler Lengyelország beszerzés

A részben a szolnoki, részben a siedlcei gyárban készült harmadik generációs jármű megkezdte első útját Gdańsk (régi magyar nevén Dancka) városába, ahol a TRAKO elnevezésű vasúti szakkiállításon mutatkozik be először a nemzetközi szakmai közönségnek.

Érdekes építészeti részletek a felújított állomáson Karcagon

1

Az egyik legszebb régi felvételi épületnek nem ártanak a modern minták a falon, a dizájnpadok és a különleges megvilágítás. Sőt.

A hivatalos felvételeken ugye mikrofonba beszélő fejek meg az ilyenkor elmaradhatatlan szalagátvágás dominál. (De ne legyünk igazságtalanok, a MÁV fotósa ebből is jó képet tudott csinálni a három férfi politikus közé ékelődő elnökvezérigazgató-nőről meg az arany betűkkel írt trikolórszalagra törő négy arany ollóról.) Nekem most mégis az a merész mintázat a fontos, ami épp csak kikandikál ezen a fotón a vállak fölött.

vasút magazin Karcag MÁV építészet beszerzés dizájn felújítás
Fotó: Ispotály.com

Mégis metrópótlásra fogják használni az eredetileg metrópótlásra szánt buszokat

0

Eddig maga Tarlós István is cáfolta, most mégis kiderült, hogy a Volánbusz által megrendelt 180 csuklósból 30 részt fog venni a pesti metrópótlásban, a BKV átveszi őket.

Van egy közbeszerzés. Gyakorlatilag minden elemében furcsa. A Budapest környéki és nemzetközi járatokat üzemeltető Volánbusz vásárol benne 180 csuklós buszt az Ikarus Egyedi Kft.-től. Mégpedig teljesen városi, sőt, bátran mondhatjuk, budapesti kivitelűeket, hiszen még a fővárosi utastájékoztató- és irányítórendszerrel, a Futárral is kompatibilisnek kell lenniük.

Ezért is hívta eddig is mindenki ezeket a buszokat metrópótlónak, meg azért is, mert a róluk szóló tender előző, később visszavont változatában még szerepelt is az a kitétel, hogy ahhoz kellenek. Mármint a 3-as metró felújítása idején, azt pótlandó.

Budapest Tarlós István busz Közút gyorsvasút metró 3-as metró buszgyártás pótlás
Az Egyedi csuklósa - fotó: Omnibusz, Buga Bence

Közlekedés. Elsősorban közösségi.
Városi és vasút.

Facebook

Utolsó kommentek