Megérkezett a magyar-osztrák vasúthoz a Siemens első két Vectronja.

A Budapestről Sopronba és Szombathelyre közlekedő IC-ken kívül elsősorban tehervonatok elé tervezik kötni azt a kilenc Vectront, amelyet a GYSEV a Siemenstől vesz. Az üzlet márciusi bejelentésekor még csak öt, 6400 kilowatt névleges teljesítményű mozdony vásárlása volt biztos, de a további négy példányra szóló opciót is lehívták.

A MÁV-nál és a GYSEV-nél is szolgáló Taurus (EuroSprinter) mozdonyok továbbfejlesztésének is tekinthető Vectronok közül az első kettő kedden érkezett, hónapokkal a határidő előtt, sőt, a többi hét is megjön még idén.

vasút GYSEV mozdony beszerzés dizájn Vectron
A színsémát a személykocsikhoz és a tehervonatokhoz is szánja a GYSEV

 

A mozdonyokat felszerelték az ETCS2 európai vonatbefolyásoló rendszer fedélzeti egységével, és mindegyik alkalmas fogadni a Magyarországon és például a Balkán országaiban használt 25 kilovoltos, 50 hertzes, valamint a német nyelvterületen elterjedt 15 kilovoltos feszültségű elektromos energiát a villamosított vonalakon.

Három jármű (köztük a már itt lévő kettő) ezen kívül a 3000 voltos egyenáramot is szereti, így ezek megélnek a nyugati szláv országok, Szlovénia, esetleg Olaszország drótjai alatt is. Két GYSEV-es Vectron pedig dízelsegédhajtást is kap. Ez arra való, hogy a mozdony kisebb sebességgel az állomások, gyárak, raktárak nem villamosított vágányain is továbbítani tudja szerelvényét.

vasút GYSEV mozdony beszerzés dizájn Vectron
A Wikipedia térképe az európai villamosítási rendszerekről. Persze a volt szovjet, finn vagy ibér területekre nem mehetnek a magyar mozdonyok a széles nyomtáv miatt