Átépítik, megerősítik Kőbánya-Kispest vasútállomás lépcsőit – számolt be az iho.hu.

A közlekedési portál fotóiról az látszik, hogy a hely alapvetően maradt ugyanolyan siralmas, de lassanként már nyaktörő mutatványok nélkül is megközelíthetőek a vágányok. Úgy tűnik, már ennek is örülnünk kell.

Budapest vasút építészet magazin metró 3-as metró gyorsvasút
Fotó: Vörös Attila / iho.hu

Az 1970-es években épült, akkor korszerűnek számító építmény legfontosabb eleme egy felüljáró, amely egyszerre szolgálta a vágányok megközelítését, a metró, buszok, vasút közötti átszállást, a kerületek közötti gyalogoskapcsolatot és bizonyos közlekedési, kereskedelmi funkciókat.

Viszont az építmény minősíthetetlenül lepusztult. Ezen csak részben segített, hogy néhány éve a felét elbontották, fölhúztak egy plázát, és a metróvégállomás is átépült. Sőt a torzó általános színvonala azóta talán még jobban szemet szúr.

A vágányokhoz levezető lépcsők pedig annyira tönkrementek (a mozgólépcsők rég nem járnak), hogy az bőven nem esztétikai, hanem funkcionális és biztonsági kérdéssé vált. A szétrozsdásodott, letöredezett élű, mozgó fokokon néhol egy egészséges embernek sem volt könnyű le- vagy fölmenni.

Most csak ezeket a hibákat javítják az iho cikkírója által masszívnak és tartósnak minősített megoldással.