Nyilvánosságra került az első fotó a kék tégláról.

A Fonódó úgy értesült, a vizesvébé idején már be akarnak vetni két felújított Uzsgyit a Balaton északi partján, a nyílt vízi úszók ugyanis Füreden versenyeznek majd.

A 6341-es sorozatú (Bpmot) „ikermotorkocsik” 2002 óta emelték – a Bz-khez képest – a hazai mellékvonalak színvonalát. Az orosz államadósságért „cserélt” negyven motorvonat egyik érdekessége, hogy gyakorlatilag csak mi vettünk belőlük. (Ez persze nem igaz a korszerűbb változatra, az például Szerbiában látható.)

vasút MÁV Uzsgyi dizájn felújítás MÁV-Start
Forrás: iho.hu

 

A másik, hogy ugyanannál a cégnél készültek, ahol a budapesti metró régi és legújabb szerelvényei. A rokonság meg is látszik a téglatesttől csak kicsit különböző formáján, amiből további becenevei (Pusztametró, Tégla) származnak. Uttóbbi persze az eddig ismert pirosas színűekre találó.

Ami a lényeg, a sokak által nem értékelt alakhoz szerintem jól sikerült illeszteni egy egészen más formájú járműre kitalált színsémát. A MÁV ugyanis azt írta a Fonódó kérdésére, hogy „Az új külső fényezés a Flirt színterve alapján született meg, figyelembe véve a két járműtípus közötti jelentős formai különbségeket. Ennek megfelelően a járművek új arculatában a fehér, kék, szürke és sárga színek dominálnak, szakítva a korábbi hagyománnyal, miszerint a dízelüzemű járművek alapszíne vérnarancs.”

Az iho.hu közlekedési portál pedig egy friss, ropogós képet is megszerzett a még láthatóan a festő- vagy szárítóműhelyben pihenő járműről.

vasút MÁV Uzsgyi dizájn felújítás MÁV-Start
A régi szín és a forma szülte a Tégla nevet

Azt is megtudtuk a MÁV-tól, hogy az orosz motorvonatok új külső festésen kívül belső felújítást is kapnak. Az első megújult járművel várhatóan már júniusban találkozhat az utazóközönség. A flotta teljes rekonstrukciója az elkövetkező 3 évben valósul meg, tekintve, hogy a folyamatos vonatközlekedést biztosítani kell.

Ahogy a Fonódó már beszámolt róla, nemcsak a piros Flirtök lesznek kívül belül olyanok, mint az újabb kékek, de más járművek is bekékülnek. Az IC és EC forgalomra szánt kocsik is új külsőt kapnak. Összességében csak azok a járművek maradnak meg a régi szinüknél, amelyeket tíz éven belül kivonnak a forgalomból.