Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kormányablak A Nyugati és a Keleti pályaudvar épületében

0

A Nyugati és a Keleti pályaudvar területén is befejeződött a kormányablakok kiépítése. A Nyugatiban 486 négyzetméteren 12 ügyfélpult és két fotófülke, a hamarosan megnyíló Keletiben 440 négyzetméteren tíz ügyfélpult és két fotófülke várja az utasokat. Mindkét kormányablak akadálymentes.

Az "Állomásfejlesztési és Integráltügyfélszolgálat-fejlesztési program (kormányablakok)" megnevezésű projekt célja állomások rendszerterv szerinti fejlesztése. A beruházás keretében a MÁV - az állomási szolgáltatások részeként - kialakítja a kormányablakok hálózatát.

A kivitelezési költség a Nyugati esetében 354 millió forint, a Keleti esetében 344 millió forint volt; a kormányablakok európai uniós forrás bevonásával létesültek. A fejlesztés eredményeként Budapest két legforgalmasabb személypályaudvarán több ezer különböző ügy intézésére nyílik lehetőség. A most átadott Nyugati pályaudvari és a kulcsrakész, tavasszal megnyíló Keleti pályaudvari új kormányablakokkal harmincra nő Budapest kormányablakainak száma. Az integrált kormányzati ügyfélszolgálatokon intézhető ügyek száma folyamatosan bővült az elmúlt években, így mára az ország 270 kormányablakában szinte valamennyi állammal kapcsolatos ügyüket egy helyszínen intézhetik az állampolgárok. A fejlesztéseknek köszönhetően a 2018-as naptári évben várhatóan 3 millió fölé emelkedhet az ügyforgalom Budapesten.

vasút építészet politika Budapest Keleti pályaudvar Nyugati pályaudvar

Kétnyelvű KRESZ-táblák Dél-Szlovákiában

0

A helységnévtáblákon, az iránymutató, a folyók nevét jelző és a szöveges KRESZ-táblákon is megjelennek fokozatosan a magyar feliratok ott, ahol legalább 20 százalék magyarról tud a statisztika.

Tulajdonképpen eddig is kellettek volna kétnyelvű táblák a közutakra Szlovákiában a nemzetiségek lakta területeken, de most a gyakorlatot összhangba hozzák a szabályokkal - erről beszélt a szlovák kormány kisebbségekért felelős biztosa.

Szlovákia közút vasút politika tábla
Kassán maradnak az egynyelvű táblák, mert a magyarok aránya messze elmarad a limittől - Google Streetview

Új térképen a BKK éjszakai járatai

0

A budapesti éjszakai közlekedést új, részletes online térképen mutatja be a BKK.

Mostantól elérhető a BKK új, a főváros és a környező települések teljes éjszakai hálózatát feltáró térképe, amely elődjénél részletgazdagabb, minden megállóhelyet annak nevével szerepeltet, egyértelműbb módon mutatja be az átszállási kapcsolatokat - külön jelölve a menetrendben biztosított csatlakozási lehetőségeket, írja a cég közleménye.

Budapest magazin BKK térkép villamos közút gyorsvasút metró HÉV éjszaka busz
Az BKK honlapján lévő új térkép részlete

Ingyenes tömegközlekedést terveznek öt német városban

0

Döntés még nincs, Bonn, Essen, Herrenberg, Mannheim, Reutlingen kísérleti terep lenne, először itt nem kellene fizetni a közösségi közlekedésért.

Környezetvédelmi céllal szeretnének módosítani a közlekedés szerkezetén, az áru- és a személyszállításban is változtatnának a szabályokon - ezt írta a német kormány az Európai Bizottság környezetvédelmi ügyekért felelős tagjának, a máltai Karmenu Vellának. A kancellária, a környezetvédelmi minisztérium és a közlekedési minisztérium közös leveléről az Index számolt be német portálokra hivatkozva.

Németország villamos vasút tarifa Budapest politika gyorsvasút közút
Wuppertal nem része a kísérletnek, így a magasvasúton maradnak a jegyek

Kiírták a tendereket a 3-as metró felújításának maradékára is

0

A középső és a déli szakasz összesen tizennégy állomására két közbeszerzésben lehet jelentkezni. Az északi szakasz és a pálya már idén elkészülhet, bár az utasok csak jövőre vehetik igénybe.

A budapesti 3-as metró felújítása ősszel indult. Egyrészt az északi szakasz hat állomásának (a két újpesti, a Gyöngyösi és a Forgách utcai, Árpád híd és Dózsa György út) másrészt a teljes vonal állomások közötti pályáinak rekonstrukciója zajlik.

Tarlós István főpolgármester nemrég arról számolt be, hogy várhatóan 2018. decemberében kezdődhet el a szakasz felújított alagútjának és állomásainak műszaki átadás-átvételi eljárása. A vonal északi szakaszán az egyik oldali vágányokat és az áramvezető sínt elbontják, a másik oldali vágányon zajlanak az építkezéssel összefüggő szállítások. Elvégezték az alagúttisztítási, mosási munkákat, valamint folyamatban vannak a próbaszigetelés-javítások és kiértékelésük. Bontják a régi tűzjelző rendszert is.

metró gyorsvasút M3 Budapest Tarlós István beszerzés EU BKV 3-as metró felújítás akadálymentesítés
Metrópótló a kiskörúton

Közlekedés. Elsősorban közösségi.
Városi és vasút.

Facebook

Utolsó kommentek