Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A Mészáros és Mászáros Kft., valamint a Hídépítő Zrt. építi a komáromi hidat

0

Nyáron kezdődhet a Duna-híd kivitelezése

Az új közúti híd megépítése után a teherforgalom az M1 autópályától a települések érintése nélkül érheti el a szlovák határt, így jelentősen mérséklődik a lakott területek zaj- és környezeti terhelése, illetve gyorsabbá és biztonságosabbá válik az átkelés. Az új híd és a hozzá csatlakozó útszakszok forgalomba helyezése 2019 őszére várható.

Épülnek a gyorsforgalmi utak az Alföldön

1

A NIF két útépítésről is küldött fényképeket.

Az M44-es Békés megyét és székhelyét köti majd be az országos gyorsforgalmi hálózatba. Az autóút három szakaszban épül, Kondoroson a munkálatokhoz igénybe vették a 2009 óta elhagyott Kisszénás-Kondoros rövidke vasútvonalat, ahogy arról az iho.hu írt.

Az M44-es autóút megépülése után javul a régió versenyképessége, és a terület vonzóbb lesz a befektetők számára is. Az első ütemben megépülő 62 kilométeres szakaszt 2019. harmadik negyedévében használhatják a közlekedők.

közút autópálya autóút útépítés M35 M44 NIF NFM

Elkezdték a százhalombattai vonal rekonstrukcióját

0

A 40a vasútvonal EU-támogatású fejlesztésének köszönhetően 2020 végétől 120-szal közlekedhetnek majd a vonatok a Kelenföld-Százhalombatta közötti, 20,5 kilométeres vonalszakaszon.

Összesen 49 km hosszúságú hézagnélküli vágány épül, és a teljes kétvágányú szakaszon korszerűsítik a villamos felsővezetéki hálózatot. Átépül Háros, Nagytétény-Diósd, és Érd állomás, valamint Budafok, Budatétény, Barosstelep, Érdliget és Érd felső megállóhelyek is megújulnak.

A közlekedés megkönnyítése és az utazók kényelme érdekében korszerű, magas peronokat alakítanak ki, új peronaluljárók, rámpák, liftek és perontetők épülnek, valamint a térvilágítást is modernizálják. Az összesen 182 férőhelyes P+R és a 100 férőhely B+R parkolónak köszönhetően a teljes vonalon kényelmesebbé válik a vasút megközelítése.

A korszerűsítéshez kapcsolódóan 27 híd, kerethíd és áteresz, a vasúti zajhatás csökkentésének érdekében 13 km-es zajvédőfal épül. A közlekedésbiztonságot növeli az 5 új gyalogos- és peronaluljáró megépítése, valamint a 2 gyalogos- és peronaluljáró, 6 különszintű és 6 szintbeni csomópont átépítése is.

vasút EU NIF NFM beszerzés felújítás ETCS

Májustól majdnem épül az egri autóút

0

Először az M25-ös autóút rövid városi csatlakozásán és Andornaktálya déli elkerülőjén kezdődik a kivitelezés.

Az M25-ös autóút több ütemben, a tervek szerint 2020 elejére készül el teljesen.

Orbán Viktor miniszterelnök két éve, Sopronban ígérte meg a modern városok program keretében, hogy minden megyei jogú várost gyorsforgalmi (négysávos) úton kapcsolják be az országos sztrádahálózatba a mostani kormányzati ciklusban.

Ma már biztos, hogy az ígéret nem valósul meg határidőre, noha a szóban forgó autóutakat, gyorsutakat sok helyen építik, tervezik. Viszont 2018-ig még se Kaposvárra, se Békéscsabára, se Salgótarjánba, se Egerbe nem haladhatunk végig gyorsforgalmin.

közút Eger M25 autóút gyorsforgalmi út NIF útépítés
A három ütemet a színek jelölik a NIF térképén, májustól a türkiz szakaszok épülnek

Éjjel fogtak neki a 40a-nak

0

vasút felújítás százhalombatta NIFKelenföld és Százhalombatta között 20,5 km hosszon építik át a vasúti pályát.

Megkezdték a 40a jelű vasútvonal első szakaszának rekonstrukcióját. A pálya agyrészt 120 kilométer per órás sebességgel lesz járható 225 kilonewton tengelyterhelés mellett - írja a NIF közleménye.

Az állomásokon és megállóhelyeken 55 cm magas peronok, peronaluljárók, rámpák, liftek, perontetők készülnek korszerű térvilágítás rendszerrel. A felsővezeték-rendszer is átépül.vasút felújítás százhalombatta NIF

Közlekedés. Elsősorban közösségi.
Városi és vasút.

Facebook

Utolsó kommentek