Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Magasvasút-hosszabbítás Bangkokban

0

Thaiföld metró gyorsvasút Bangkok magasvasút

Újabb két orosz metró próbálkozik Budapesten

2

A hétvégén munkába állt a második és a harmadik az Oroszországból a 3-as fővárosi metróra érkező szerelvények közül – írja közleményében a BKV.

A közlekedési cég egyrészt „a XXI. század technikai színvonalának minden tekintetben megfelelő”-nek nevezi a járműveket, másrészt azonban ragaszkodik ahhoz, hogy ezek a régi, vagyis erősen a 20. században gyártott vonatok felújítva.

Valójában a Moszkvicsnak becézett fehér járművekbe beépítettek korszerű részegységeket is, más komponensek azonban az évtizedekkel ezelőtti műszaki színvonalat képviselik.

Az első szerelvény első munkahete nem sikerült jól, többször ki kellett vonni a forgalomból, illetve volt, hogy oda se engedték.

Budapest metró 3-as metró Metrovagonmas gyorsvasút felújítás

Meghosszabbították a bukaresti 4-es metrót

0

Két új megállóval és járműteleppel bővült a román főváros északnyugati részébe vezető vonal.

A négyes metró első, 3,7 kilométeres szakasza 2000-ben nyílt meg Bukarestben. Március utolsó napján, 17 évvel később 2,1 kilométerrel bővült a gyorsvasút – írja a Railway Pro.

Az új szakaszon két megálló van, Laminorului és Străuleşti, az új végállomás. A 245 millió eurós beruházás része egy járműtelep és egy intermodális csomópont P+R parkolóval együtt.

metró Bukarest Románia gyorsvasút
A hosszabbítás a bal fölső sarokban az UrbanRail térképén

Tarlós szerint az ördög műve, hogy folyton lerobban az orosz metró

5

Péntek délelőtt fél tíz körül kiszállították az utasokat a Pöttyös utcánál, miután satufékkel állt meg.

A fővárosi 3-as metró első új, fehér szerelvényének pénteki üzemnapja sem sikerült hosszúra, már délelőtt újra ki kellett vonni a forgalomból. Erről maga a főpolgármester beszélt sajtótájékoztatóján. Tarlós viccesen az ördögöt tette felelőssé a sorozatos hibákért.

Komolyan pedig azt mondta, hogy egy új járműnél természetesek az ilyen hibák. Emlékeztetett arra, hogy annak idején a Combino villamosok forgalomba állásakor is voltak hasonló problémák.

A Fonódó úgy értesült, hogy ezúttal a Pöttyös utcánál kellett kiszállniuk az utasoknak.

A Metrovagonmas járműve a hét elején kezdte meg az utasok szállítását, miután előtte hosszan próbázott utasok nélkül. Azóta többször lerobbant, a gyártó mérnökei pedig próbálták elhárítani a hibákat.

Szakemberek szerint a fehér metrónak leginkább a fékrendszerével és a szellőzésével van baj. Legalábbis eddig ez derült ki.

metró Budapest 3-as metró Metrovagonmas Tarlós István gyorsvasút felújítás beszerzés

Kivonták a forgalomból az új metrószerelvényt

0

Második igazi munkanapján, kedden ki kellett vonni a forgalomból a 3-as fővárosi metró első új szerelvényét – írja Facebook-oldalán a Közlekedő tömeg. A vonat szerda reggel sem állt munkába.

A blog szerint az ajtókkal van gond. Állítólag túl sokszor csukódnak rá az utasokra, ezért probléma adódott az ajtónyitó mechanikával. Többek szerint a probléma gyökere az lehet, hogy túl későn szólal meg a zárásra figyelmeztető hangjelzés.

Később a BKV közleményt adott ki. Ebből az derül ki, hogy egészen pontosan az ajtójelzéssel volt baj:

„Ma 15:57 perckor az M3 vonalon menetrend szerint közlekedő felújított metrószerelvényen a Gyöngyösi utca állomáson a járművezető ajtójelzés hibát észlelt, ezért az utasokat leszállította és a szerelvény kiállt a forgalomból. A szerelvény utasajtói ebben az esetben is megfelelően működtek, azonban a jármű vezetője az ajtók nyitott-zárt állapotának visszajelzésénél tapasztalt bizonytalanságot. Az említett hibajelenség az ajtók működését nem befolyásolta, így az utasok biztonságát sem veszélyeztette, de a hiba okának megállapítása érdekében a szerelvényt ideiglenesen kivontuk a forgalomból.

Az újonnan forgalomba állt szerelvényeknél – mint minden új vagy felújított műszaki rendszernél – a kezdeti időszakban a kisebb meghibásodások, működési zavarok nem tekinthetőek szokatlannak. A hibajelenség okát a szerelvényekre adott jótállás keretében a Metrovagonmas fel fogja tárni és a hibát térítésmentesen kijavítja. Utasainktól elnézést kérünk az okozott kellemetlenségért” – írta a BKV.

Az új, fehér járműről itt írtunk részletesebben.

metró 3-as metró gyorsvasút Budapest felújítás

Közlekedés. Elsősorban közösségi.
Városi és vasút.

Facebook

Utolsó kommentek