Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kérjük, a peronok mellett vigyázzanak a virágokra!

0

A nyár elmúltával sem maradnak virág nélkül az állomások. A vasúttársaság októberi virágültetési akciójának keretében a nyári virágok helyét színes árvácskák és százszorszépek veszik át több mint háromszáz vasútállomáson.

A MÁV még a fagyok beállta előtt kétnyári virágokat ültet országszerte az állomásokra és pályaudvarokra. A nyár elején telepített növények mára ugyanis elvirágoztak, helyükre ezért hidegtűrő, kétnyári virágok ültetéséről gondoskodik a vasúttársaság.

vasút MÁV ingatlan

Beomlott a Nyugatiban a pénztár, lezárták

1

vasút MÁV Budapest Nyugati pályaudvar baleset

Csépkét, a MÁV-Start vezérét támadják

0

Civil szervezetek és portálok közös közleménye szerint összeomlás felé halad a MÁV-Start.

Nem nevezik meg, de egyértelműen Csépke András vezérigazgatóra és munkatársaira céloznak az okokat keresve annak a közleménynek a megfogalmazói, amely szerint nem mennek jó irányba a dolgok a magyar vasútnál.

Az aláíró hat szervezet szerint:

"Az elmúlt hónapokban egymást érték a magyar vasúti személyszállítással kapcsolatos aggasztó hírek. Szinte nem múlt el hét anélkül, hogy valamilyen szolgáltatás megszüntetésével, leépítésével kapcsolatos fejlemény ne derült volna ki, és nem látszik, hogy a folyamatnak vége lenne. Mindezek érthetetlen ellentmondásban állnak azzal, hogy a kormány a most futó fejlesztésekkel együtt a következő években 1500 milliárd forintnyi forrást kíván a vasúti közlekedésre fordítani."

Annyi mindenesetre kijelenthető, hogy miközben a fejlesztéseket elsősorban az EU-s, esetleg a magyar adófizetők pénzéből finanszírozzák, Csépke neve inkább a szolgáltatások leépítésével kapcsolódik össze. Egyetlen fejlesztés tartható a vezér édes gyermekének, az IC+ vagonok szolnoki építése, az viszont egyrészt nem igazán korszerű irány, másrészt egyre kevésbé nevezhető sikersztorinak.

A vezérigazgató nem is titkolja, hogy az a célja, hogy cége minél kevesebb vonatot járasson. A karrierjét a vasútnál alul kezdő Csépke vezetői karakterét ismerői három tényezőből vezetik le

MÁV-Start Csépke András vasút IC+ Közlekedő tömeg
Csépke András

Rejtélyes hármas gázolás miatt késnek a vonatok a pécsi vonalon

0

Egy személyvonat hétfő reggel három bivalyt gázolt el a Fejér megyei Sáregres külterületén - ezt jelentette az MTI az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságra (OKF) és a Mávinformra hivatkozva.

baleset vasút MÁV
Szavannabivaly - fotó: Wikipedia

Hiányzó láncszemek – Budapest-Kelebia

0

Értelmetlenül pazarló presztízsberuházásként, de akár egy évszázados adósság törlesztéseként is értékelhető a kelebiai vasútvonal rekonstrukciója. Apropó, törlesztés: a tervezett fejlesztés leginkább abban különbözik a korábbi vagy most folyó hasonlóktól, hogy nem ajándékeuróból, hanem kamatostul visszafizetendő kínai hitelből készül.

A közbeszédbe "kínai" jelzővel bekerült vasúti beruházások közül a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztése jutott a legközelebb a megvalósításhoz - ennyit mindenképp leszögezhetünk, ha az elmúlt években hasonló konstrukcióban tervezett, de elvetélt V0-ra, központi pályaudvarra vagy a most már más forrásból elképzelt ferihegyi gyorsvasútra gondolunk. Orbán Viktor miniszterelnök május 15-én Pekingben, ottani hivatalos tárgyalásairól nyilatkozva kész tényként tálalta a főváros és Kelebia közötti pálya fejlesztését: az MTI szerint a kínai egyeztetések "leglátványosabb" témájának nevezte, és azt mondta, "a pénzügyi feltételeket is megvitatták, így hamarosan kiírhatják nyilvános pályázatra a közbeszerzéseket, és megindulhat a munka."

Semmi nem történik újra

Sokan azonban még a szakemberek közül most is úgy vélik, vagy éppen kifejezetten remélik, hogy ebből az álomból sem lesz semmi. Hiszen nincs szükség arra, hogy az ország legkevésbé fontos fővonalából soha meg nem térülő beruházással szupervasutat építsünk százmilliárdokért. Mások cinikusan azt mondják, az, hogy ezt a projektet a MÁV-nak adták, önmagában garancia arra, hogy nem lesz belőle semmi. A vasút ugyanis már elvesztette a komplexebb beruházások megszervezését lehetővé tévő képességeit, pontosabban egy évtizede a magyar állam azokat a NIF-hez telepítette. Így elbukta az esztergomi vonal villamosítását, de nem sikerült tartani a határidőt Kaposvár és Dombóvár között sem, pedig ezek lényegesen kisebb munkák.

vasút Kína Szerbia Indóház beszerzés felújítás Görögország MÁV fejlesztés Budapest-Belgrád vasút Szeged
A projekt indoka

Közlekedés. Elsősorban közösségi.
Városi és vasút.

Facebook

Utolsó kommentek