Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hévfordulót ünneplünk

0

Képes album Legáttól, gőzmozdonyos különvonat, és más különleges járművek forgalomba állítása a 130 éves budapesti helyiérdekűn.

A főváros környéki HÉV 1887-ben született, áprilisban a mai 50-es villamos őse, augusztusban a ráckevei HÉV első szakasza Soroksárig, majd novemberben már Dunaharasztiig a második. Minthogy a lőrinci vasút életének csak az első tizedét töltötte HÉV-ként, a nyári időpontot tekintik a születésnapnak, a most - nem először - a MÁV-hoz tartozó HÉV-hálózat 130-dik évfordulós megemlékezései így nyáron kezdődtek. Az egyik csúcspontot pedig ezen a hétvégén érik el azzal, hogy gőzmozdonyos szerelvény jár Ráckevére.

vasút gyorsvasút HÉV könyv MÁV MÁV-HÉV Ráckeve nosztalgia MÁV-Nosztalgia

Megvan a pénz az új Duna-híd előkészítésére

0

A kormány döntött a budapesti kötöttpályás közlekedési projektek előkészítésének finanszírozásáról a központi költségvetésből: a Déli összekötő vasúti híd és a kapcsolódó pesti megállók, HÉV-ek és a kisföldalatti fejlesztése van napirenden.

A Magyar Közlöny legfrissebb számában közzétett kormányhatározat szerint 1,7 milliárd forintot a 2017. évi, 4,4 milliárd forintot a 2018. évi központi költségvetésből fordítanak a kulcsfontosságú budapesti kötöttpályás közlekedési beruházások előkészítésére, az engedélyezési tervek elkészítésére.

Budapest NFM NIF híd vasút HÉV gyorsvasút beszerzés építés villamos metró 1-es metró Mfav
A Ferencvárosi pályaudvar. Ahova messzire látunk, oda épülne egy megállóhely az utasoknak (M3-as metró), a hátunk mögött egy másik a Duna közelében, és egy kicsit még távolabb harmadik vágánnyal bővülne a híd

Ős-HÉV-vel Ráckevére

0

A 130 éves HÉV-hálózatot nosztalgiamenetekkel ünnepli a MÁV és a BKK. Augusztus 20. az első nap, amikor régi szerelvénnyel utazhatunk, az ígéretek szerint később fotóstehervonatot, sőt gőzmozdonyos járatot is indítanak.

Vasárnap 8.53-kor indul Ráckevéről az MVIII-as motorkocsi R járatjelzéssel. A Közvágóhídtól 10.20-kor indul vissza, de csak Tökölre, onnan 11.20-kor jön a pesti végállomásra. Innen 12.50-től irány Ráckeve, visszaindulás 14.53-kor. Az augusztus 20-i utolsó nosztalgiajárat 16.50-kor célozza meg Ráckevét a Közvágóhídról. A vonatra külön díjszabás érvényes.

A MÁV-HÉV közleményében arról számol be, hogy a 130 éves évfordulóra tekintettel hónapokig fognak különleges meneteket szervezni. 1887. augusztus 7-én indult ugyanis az első HÉV a Közvágóhídról Soroksárra.

Szeptember 2-án tehervonatot indítanak fotósok számára Pesterzsébet felső és Ráckeve között. Szeptember 16-17-én az eredeti színezésű MIXA motorvonat vendégszerepel a ráckevei vonalon. Szeptember 30-án és október 1-jén gőzfelhős kirándulást ígérnek Ráckevére Pesterzsébet felsőről a MÁV Nosztalgia Kft. gőzvontatású nosztalgiavonatával. Az MVIII-as is újra jár majd szeptember 16-án és október 14-én.

A tervek szerint 2018-ban a szentendrei és a gödöllői vonalon lesznek különmenetek.

gyorvasút HÉV Budapest Ráckeve MÁV-HÉV nosztalgia BKK
(Fotó: MÁV)

Nem vihet utasokat a különleges HÉV

1

A Dumtsa Jenőnek emléket állító HÉV-kocsi nem került forgalomba, így a nagyközönség eddig nem látta a különleges festésű járművet. A Szentendre város száz éve elhunyt első polgármesterének szentelt motorkocsi azért nem jár, mert még nem zárult le a hivatalos hatósági engedélyezése – derült ki a MÁV-nak a Fonódó érdeklődésére küldött válaszából.

Pletykák szerint a HÉV különleges festése miatt nem szerezte meg eddig az engedélyt, ugyanis sötétbarna színe egyesek szerint balesetveszélyes, mert nehezíti (nyilván rossz látási körülmények között) a jármű meglátását. Hogy ez igaz-e, nem tudni, a közlekedési hatóságot is magába olvasztó Nemzeti Fejlesztési Minisztérium még nem válaszolt a Fonódónak arra, hogy miért nincs még engedélye a Dumtsa-HÉV-nek.

HÉV Budapest dizájn Gyorsvasút MÁV MÁV-HÉV NFM
Túl nagy a sötétség? – Tóth Ferenc fotója

A láthatósági probléma szempontjából érdekes, hogy a kocsi másik meghatározó színe viszont a sárga, amelyből a homlokra is jut, bár kétségtelenül viszonylag kisebb felületen a szélvédő miatt. Mindenesetre korábban a nagyvasúti járműveknél éppen a sárga homlokfali szerepeltetése volt előírás hasonló okból.

Más pletykák is vannak HÉV-es körökből. Ezek szerint a munkából így kivont motorkocsi, illetve szerelvénye erősen hiányzik, nehezebb így a menetrendhez szükséges járműmennyiség összeszedése. Ezt viszont a MÁV egyértelműen cáfolta, válaszuk szerint a kiadásban nem okoz nehézséget a hiány.

Öööö nem kapok levegőt a Barna-sárga HÉV-től

4

Igazi meglepetés: a MÁV-HÉV Szentendre első polgármestere emlékére reklám-HÉV-re színezte az egyik szerelvény harmadát.

Dumtsa Jenő volt Szentendre város első polgármestere, száz éve halt meg. Valóban fontos szerepet játszott a település életében, a HÉV megépítését is ő kezdeményezte. Az ő emlékét hirdeti mostantól az első werbe-HÉV, a 994-es MXA motorkocsi. Vasúti mozdonyok már elég régóta kapnak Magyarországon is alkalmi matricázást, de az elővárosi járműnél ez még nagyon szokatlan.

Tóth Ferenc fotója az új kocsiról a Facebook több helyén is megjelent. Vitézy Dávid, a BKK korábbi, a közlekedési múzeum mostani vezérigazgatója például azt írja róla: "A MÁV a mozdonyokról ismert tarka-barka alkalmi festést elkezdte a hévekre is alkalmazni. Rémesen néz ez így ki, vizuális környezetszennyezés. A tömegközlekedési járművek egységes színe adja a szolgáltatás identitását, ez nem reklámfelület - ezt amúgy másutt a MÁV is pontosan érti, hisz épp ezért kezdte nemrég egységesíteni a motorvonatokat a kék-sárga flottaszínre.

gyorsvasút MÁV HÉV MÁV-HÉV Vitézy Dávid dizájn
Tóth Ferenc fotója

Közlekedés. Elsősorban közösségi.
Városi és vasút.

Facebook

Utolsó kommentek